A legtöbb britet a kilépés érdekli

google keresesek
A legtöbb britet a kilépés érdekelte
Vágólapra másolva!
A Google keresések arról árulkodnak, hogy a csütörtöki brit népszavazás eredménye az EU-ból való kilépést hozhatja, mivel lényegesebben több brit érdeklődött a kilépéssel kapcsolatos kampány iránt a neten, mint ami a maradás mellett szólt. Ugyanez a helyzet a Twitteren is.
Vágólapra másolva!

A Google közzétett egy kimutatást arról, hogy az európai uniós tagságról szóló brit népszavazással kapcsolatban mire kerestek legtöbbet a neten. A brit területekről származó keresési forgalom alapján

a kilépés győzött a maradással szemben.

A cég interaktív térképén megyékre lebontva láthatók a keresések: a pirossal színezett területeken többen kerestek a kilépésre, míg a kék területeken a maradásra. Mindössze 11 megyét érdekelte jobban az, hogy mit ad ki a kereső, ha a maradásról szeretnének olvasni.

A legtöbb britet a kilépés érdekelte Forrás: Google

Ma szavaznak a britek arról, hogy továbbra is az EU tagjaként kívánnak tovább élni vagy inkább elhagynák az uniót. Csütörtökön helyi idő szerint 7 órakot kinyitottak, és 22 órakor zárnak a szavazóhelységek Nagy-Brittanniában, ahol 46,4 millióan jogosultak dönteni brit EU-tagság jövőjéről.

A végeredményt az előzetes becslések szerint pénteken kora délelőtt jelentik be.

A Google Trends grafikonja is alátámasztja a térképen látottakat:

Sokat kérdeztek a keresőtől

A Google egy listát is közzétett a szavazással kapcsolatos, gyakran ismételt kérdésekről. A britek körében népszerű volt a „Miért kell kilépnünk az EU-ból?”, és a „Miért maradjunk az EU-ban?” kérdés. Ugyan ez nem fejezi ki egyértelműen a szavazók álláspontját, inkább tájékozódási jelleggel ütötték be azokat.

Más európai országokban a brexit kifejezést leginkább olyan kérdésekben lehetett olvasni: "Miért akarják a britek a brexitet?" A Google alapján

a brexit kifejezés egyben szinonimájává vált

a népszavazásnak, ezért sokan írták be így a kérdést: „Mire szavazol a brexiten?”.

A Twitter szerint is kilépnek

Hasonló eredményt hozott a Twitter-felhasználók közt végzett elemzés, mely szerint Twitteren

kétszer annyian beszélnek a kilépésről,

mint a maradásról.

Folyamatosan változik, miről beszél a Twitter Forrás: Twitter

A Brandwatch szerint június hetedikéig több mint 5,4 millió tweetben említették az EU-szavazást. A cég leszögezte, hogy ez említések természetesen nem jelentik azt, hogy az adott oldalt támogatja a posztoló.

Azonban beszédes, hogy az elhagyásról szóló posztok száma kétszer annyi.

Beszédes metaadatok

Nem újkeletű dolog, hogy internetes keresési előzményekből következtetnek szakemberek valós életbeli, várható eseményekre. A Predata elemző cég Wikipédia-szócikkek, Twitter-bejegyzések, YouTube-videók nézettségéből jósol.

Az így gyűjtött tetemes mennyiségű adatot saját szoftverük kiértékeli a múltbeli mintákból tanulva, majd készít elemzéseket, előrejelzéseket. Jelenleg azon dolgoznak, hogy előre tudják jelezni a terrortámadásokat az összegyűjtött adatok segítségével.