Önkezével nyírja ki a Windows Phone-t a Microsoft

a microsoft felvásárolta a nokiát, nokia, windows phone
Vágólapra másolva!
A Microsoft 1850 dolgozót küld el a cég az okostelefonok fejlesztésével foglalkozó részlegből. A Nokia márkát eladta, a Windows Phone okostelefonos piaci részesedése pedig egy százalék alá zuhant be.
Vágólapra másolva!

Újabb elbocsátási hullám jön a Microsoftnál, 1850 dolgozót küld el a cég az okostelefonok fejlesztésével foglalkozó részlegből. Ebből 1350 fő a régi finn nokiás központ alkalmazottjait érinti. Ez a részleg felelt a Lumia telefonokért, ám az nemrég egyesült a Surface vonalat fejlesztő csapattal. Munkájukra így a továbbiakban nem lesz szükség.

A cég újabb értékcsökkenést is leírt a negyedév végén, 950 millió dollárt.

A Nokiától is megvált a cég Forrás: AFP/Getty Images/Stephen Lam

A leépítéssel gyakorlatilag a Windows Phone-t temetjük, de erről árulkodik a Gartner okostelefonos piacról készült friss jelentése is. 2016 első negyedévében már egy százalék alá zuhant be a Windows mobil operációs rendszerének részesedése,

már csak 0,7 százalék.

Az Android vezet 84,1 százalékkal, míg a második helyezett iOS 14,8 százalékot hasít ki a tortából.

A Microsoft nemrég megvált a Nokia márkától is 350 millió dollárért, amit korábban 7,2 milliárd dollárért vásárolt meg. A Nokia a Foxconnhoz, és egy régi nokiásokból alakult céghez került, akik androidos tálagépeket és telefonokat terveznek majd kiadni.