Kim Dzsongun, az Apple-rajongó

észak korea pc katona
Nagy hatótávolságú rakéták célpontjait nézi tisztjeivel
Vágólapra másolva!
Az észak-koreai diktátor általában PC-k előtt pózol, személyes használatra viszont az Apple termékeit preferélja.
Vágólapra másolva!

Kim Dzsongun bár amerikaellenes retorikát folytat, és a két ország közti kibercsaták sem ritkák - gondoljunk csak a Sony elleni hackertámadásra - a Kaliforniában készült kütyüket már nem veti meg annyira az észak-koreai diktátor.

Nagy hatótávolságú rakétateszt eredményeit nézi tisztjeivel Forrás: AFP/Kns

A hivatalos felvételeken általában asztali gépek előtt ül, amikor a tisztekkel egyeztet, ezért kevesen gondolnák a vezérről, hogy valójában egy Apple-rajongó.

A phenjani cégek munkatársai is asztali gépeken dolgoznak Forrás: AFP/Kns

James Pearson, a Reuters koreai tudósítója azonban a következő fotót posztolta ki: jól látszik, hogy míg a katonaság PC-ket használ, addig Kim Dzsongun privát célra már egy Macbookot tart magánál.

Korábban is voltak már arra utaló jelek, hogy a fiatal vezér bizony az Apple gépeit preferálja a többi gyártmánnyal szemben. 2013-ban a KCNA észak-koreai hírügynökség jelentetett meg egy képet, melyen Kim Dzsongun az asztalánál dolgozik. A fotó jobb oldalán,

az asztal szélén egy iMac látható.

Egy iMac az asztal bal szélén Forrás: KCNA/Logsoku

Ahogy elég megnézni a saját fejlesztésű, észak-koreai operációs rendszert, a Red Start, amely leginkább az Apple szoftverére hajaz. A Linux alapú programot ugyan bárki letöltheti és telepítheti, nem árt fejben tartani, hogy azt kimondottan

a felhasználók megfigyelésére tervezték.

Míg a 3.0-s változat a Mac OS-re, addig az előző verzió még egy Windows XP-re hasonlított. Úgy tűnik, Észak-Koreában kiábrándultak a Microsoft rendszeréből, s átpártoltak az almás céghez.

A Red Star 3.0 operációs rendszer Forrás: blog.whitehatsec.com

A legerősebb érv azonban, hogy Kim Dzsongun miért használ Macet, az édesapja. Amikor Eric Schmidt, az immár Alphabetre keresztelt Google anyacég elnöke Észak-Koreába látogatott lányával, Sophie beszámolójában a következő megjegyzést tette:

Halálakor ebben a mobilirodában dolgozott a közlés szerint Forrás: Massimo Scola

Kim Dzsong Ilt, Észak-Korea vezetőjét az állami hírügynökség szerint egy vidéki útján, a vonaton érte a halál. A szerelvényt megőrizték eredeti állapotában, mai napig látható a Macbook Pro az íróasztalon.