A rendőrség kényszerítette, hogy fogja meg a telefont

apple touch id iphone ujjlenyomat olvasó
Az iPhone feloldására kényszerítették
Vágólapra másolva!
A norvég rendőrség arra kényszerített egy fiatalembert, hogy hüvelykujjával feloldja az iPhone-ját, amin a gyanú szerint a terhelő bizonyítékok szerepeltek.
Vágólapra másolva!

A norvég rendőrség arra kényszerített egy drog birtoklásával megvádolt fiatalembert, hogy ujjával oldja fel a saját iPhone-ját, mert azt gyanították, ott megtalálják a terhelő bizonyítékokat - írta a Bergensavisen helyi hírportál.

Azt gyanították a hatóságok, hogy a telefon adataiból kiderül, honnan szerezte a gyanúsított az illegális kábítószert. A 27 éves férfi ugyan bűnösségét elismerte, megtagadta, hogy a telefonját feloldja. A norvég bíróság azonban felhatalmazást adott a rendőröknek, hogy

arra kényszerítsék, az ujjlenyomat-olvasóval oldja fel az iPhone-t.

A lap úgy tudja, a híváslistáját és a böngészési előzményeit is áttekintették.

A jelszót is meg kellett adnia?

Hogy a norvég rendőrök tisztában voltak-e azzal, hogy a Touch-ID nem használható, ha 48 óráig nem oldottak fel vele egy iPhone-t, vagy újra lett indítva a telefon, esetleg háromszor nem ismerte fel, vagy hibás ujjlenyomattal próbálták feloldani, ez nem derült ki.

Az iPhone feloldására kényszerítették Forrás: Phanie/Voisin

A gyanúsítottat ugyanis január 25-én tartóztatták le, ez alapján képtelenség, hogy csak a Touch-ID segítségével, a jelszó megadása nélkül hozzá tudtak volna férni a mobil tartalmához.

Az Egyesült Államokban

az ujjlenyomat egyenértékű egy jelszóval

vagy feloldókóddal, és ugyanazok a szövetségi törvények védik az állampolgárokat: így ugyanúgy megtagadhatják, mint hogy DNS-mintát adjanak, vagy a kézírásukat elemezzék.