A telefonfüggőknek szól be egy magyar játék

draco intra text walking mobilapp magyar játék
Az utca valójában csupa veszély
Vágólapra másolva!
A séta közbeni telefonnyomkodás ma már annyira elterjedt jelenség, hogy sok országban külön gyaloglósávot kaptak a telefonjukat bújó járkálók. Egy készülő, magyar játék ennek veszélyeire próbálja felhívni a figyelmet, ami amellett, hogy erős társadalomkritikával bír, egyedien szórakoztat.
Vágólapra másolva!

Elindult a főként magyar fejlesztőkből álló Draco Intra Game Studios legújabb játékának Kickstarter-kampánya, melynek megvalósulását mi is támogathatjuk. A Hey, Look Up! című program alapötletét

az úgynevezett text-walking jelenség inspirálta,

azaz mikor az utcán sétálva a telefonunkba temetkezünk, ezzel persze rengeteg veszélynek kitéve magunkat.

A játék küldetéseiben sétálás közben kell teljesítenünk a különféle kihívásokat: posztoljunk minél több szelfit, tweeteljünk valami frappánsat, vagy töltsünk fel vadul YouTube-videókat, miközben kikerüljük az utunkba kerülő akadályokat (akik sokszor hozzánk hasonlóan, más telefonnyomkodók).

Az utca valójában csupa veszély Forrás: Draco Intra

Hogy a ranglistán feljebb kerüljünk, minél több követőt kell szereznünk a közösségi média oldalakon, így oldhatjuk fel az újabb karaktereket, akik idővel virtuális hírességekké válnak.

Játékosan figyelmeztet

A három magyar és egy kínai tagból álló stúdió célja valójában az, hogy játékos módon hívja fel az emberek figyelmét a jelenség veszélyeire. Ez pedig napjainkban nagyobb probléma, mint hinnénk: Kínában, Amerikában és Európában már számos helyen alakítottak ki külön gyaloglósávot az okostelefonfüggők számára.

A játék 60 százaléka már kész, a csapat áprilisban szeretné megjelentetni.

Elkészülését még 23 napig támogathatjuk

a kampány oldalán, a kitűzött 18 ezer angol fontnak eddig harmada gyűlt össze.

Eleinte iOS-re jelenne meg a program, ha sikerül átlépni a 30 ezret, akkor Apple TV-re, 40 ezernél pedig Androidra és Amazon Fire-re is elkészül. Ha az 50 ezret is sikerül átlépni, akkor Chromecastra és Fire TV-re is jöhet.

Szavazzon!

Tetszik Önnek az ötlet?