Vágólapra másolva!
Új szabályokat vezetett be a Twitter, miután több kritika érte a mikroblogot az elnéző moderátori munka miatt. Eztán már nem lehet csak úgy fenyegetőzni.
Vágólapra másolva!

Többen támadták a Twittert, amiért a közösségi oldal meglehetősen lazán veszi a moderációs irányelveket, és ezzel teret enged az internetes zaklatásnak.

Így a szolgáltatás üzemeltetői új, a korábbinál sokkal szigorúbb szabályozást vezettek be.

Nem csak kommunikációs platform, hanem veszélyes trollfegyver is Forrás: AFP

Felfüggesztéssel vagy törléssel büntetik azokat a fiókokat,

amelyek bizonyítottan ellenséges magatartást tanúsítanak. Ez a Twitter vezetése szerint az alábbit jelenti:

  • erőszakos fenyegetések vagy célzott támadások,
  • több Twitter-fiók egyidejű működtetése,
  • és mások személyazonosságának illetéktelen használata.

A Twitter az Egyesült Államokban, és az Egyesült Királyságban

a Facebooknál is népszerűbb, legalábbis a fiatal, tinédzserkorú internetezők körében.

Ez a csoport a legérzékenyebb a kiberzaklatásra, a mikroblog üzemeltetői tehát komoly felelősséggel bírnak a témában.

Eddig saját bevallásuk szerint sem jeleskedtek a felhasználók megvédésében. 2015 februárjában a Twitter akkori vezérigazgatója, Dick Costolo azt mondta: a Twitter "béna" a trollkodás kordában tartását illetően.