Rohamtempóban terjeszkedik a Windows 10

microsoft holo studio windows 10
Vágólapra másolva!
Fél év leforgása alatt már több mint kétszázmillió eszközön használnak aktívan Windows 10-et, ami így minden idők leggyorsabban terjedő Windows verziójává vált.
Vágólapra másolva!

Megduplázódott a Windows 10-et használó eszközök száma október óta: már több mint 200 millió hardveren aktiválták az operációs rendszert, így

minden eddigi Windowsnál erősebben rajtolt.

Az operációs rendszer ingyenes frissítésként érkezett július 29-én a Windows 7 és Windows 8.1 felhasználóknak. A Microsoft akkor elmondta: 2-3 éven belül szeretné egymilliárdra tornázni a számot. Félév alatt már ötödét sikerült elérni a kitűzött célnak.

Több mint kétszázmillióan telepítették már Forrás: Origo

Egy újabb mérföldkőt is meghódított a cég:

decemberben 11 milliárd órát töltöttek Windows 10-es eszközök használatával a felhasználók,

44,5 milliárd percet böngésztek a Microsoft Edge böngészővel, és 2,5 milliárd kérdést tettek fel Cortanának, a Microsoft digitális asszisztensének.

Fejlesztőket vonzani

A felhasználói szám növelése azért is fontos, mert így a Windows Store is vonzóbbá válhat a alkalmazás-fejlesztők számára. A cég elmondása szerint a digitális áruház "drámai növekedést" ért el tavaly, köszönhetően a fizetős tranzakciók megnövekedett számának.

A nagyobb terjeszkedés érdekében a Microsoft bővíti a Surface Book laptopok elérhetőségét is, amelyeken alapból a Windows 10 Pro fut.

Az ünnepek alatt az Xbox One is jól teljesített: december 28-án több felhasználó jelentkezett be az Xbox Live-ra a konzolról, mint bármikor az Xbox konzolok történelmében.