Teszteli a NASA a nyomtatott rakékát

Antares NK-33 AJ26 NASA Orbital Sciences
Az AJ26 hajtómű tesztje a NASA Stennis Space Centerben
Vágólapra másolva!
Tesztüzemben a NASA új rakétája, mely majdnem kizárólag 3D-nyomtatott elemekből áll.
Vágólapra másolva!

3D-s nyomtatóval készült rakétát tesztel a NASA. A hajtómű üzemanyagpumpája szinte teljes egészében ezzel a technológiával készült, most pedig azt tesztelték, milyen terhelésnek lehet alávetni.

A 2000 lóerős motort a tesztek során 90 ezres fordulatszámon járatták, e mellett pedig plusz 3300, és minusz 240 fokos hőmérsékletingadozásnak is kitették, hogy kiderüljön, mennyire áll ellen az űrutazások során felmerülő extrém hőmérsékleteknek.

A NASA a kísérletet sikernek ítélte, hiszen a szerkezet ellenállt, így meg is osztottak saját csatornájukon egy róla készült felvételt.