Újra népszerű a 33 éves számítógép

zx spectrum billentyűzet
Vágólapra másolva!
Visszatér a ZX Spectrum legendás billentyűzete. A közösségi finanszírozással indult klaviatúra még nem jelent meg, de előrendelésben már mind elfogyott.
Vágólapra másolva!

Nemsokára visszatér a ZX Spectrum, méghozzá egy táblagépekhez és okostelefonokhoz fejlesztett billentyűzet formájában. A periféria teljesen olyan, mint a 33 éves személyi számítógép volt, a jellegzetes gumírozott gombokat pedig igazi nosztalgia nyomkodni, legalábbis azoknak, akik használták a Sinclair által gyártott eredetit.

A közösségi finanszírozás segítségével életre hívott billentyűzetet a klasszikus gépet tervező Rick Dickinson is szemügyre vette, és elégedett volt az eredménnyel.

A klaviatúra jelenleg még nem kapható, csak előrendelni lehet, a gyártó első körben kiadásra kerülő ötezer példányát viszont már elkapkodták a támogatók, akik hat héten belül kézhez is kapják a terméket. A ZX Spectrum billentyűzet végleges ára 99,99 font (45 ezer forint) lesz.

Csak a szakavatott szemek tudják megmondani, hogy ez nem egy igazi ZX Spectrum. Forrás: Elite Systems

A készülék iOS-szel és Androiddal is működik, és bár viszonylag sokféle feladatra jó, elsősorban a régi ZX Spectrum játékait ajánlják mellé – ezeket egy, a billentyűzettel együtt érkező alkalmazáson át lehet letölteni.

A szóban forgó applikációval még programozni is lehet, ugyanis megtalálható rajta a régi számítógép összes fontos programja.

Nem ez az első alkalom, hogy valakik a ZX Spectrum szerelmesei új eszköz vásárlása mellett dönthetnek: tavaly egy különleges játékkonzol próbálta felidézni a korai számítógépek hőskorát.