E nélkül el ne induljon idén fesztiválra!

mobilfizetés nfc fesztivál koncert buli
Vágólapra másolva!
Ha fesztiválra készül, és azon pörög az utolsó pillanatban, hogy mire is lenne mindenképp szüksége, és mi az, amit nyugodtan otthon hagyhat, akkor segítünk! 
Vágólapra másolva!

A soproni Volttal beindult a fesztiválszezon Magyarországon, több esetben is bekerültünk Európa legnagyobbjai közé az igazán színvonalas koncertekkel, előadásokkal, bemutatókkal – talán ez idén sem lesz máshogy. A nemzetközi fellépők mellett pedig a magyar zenekarokat is büszkén hirdeti a Telekom Volt fesztivál: mint hangsúlyozták, az idei szezon alatt itt lép fel a legtöbb hazai zenekar.

Ugyanakkor érdemes azt is megnézni, technológiai oldalról mennyire felszereltek fesztiváljaink, mit érdemes tudni róluk: kezdve rögtön Sopronnal.

Utazzunk együtt!

Már a lejutáshoz is rögtön ott az autómegosztás: nem egyedül utazunk, pénzt spórolunk, és lássuk be, azért csak kényelmesebb úgy megérkezni, hogy az akár több órás úton akkor áll meg az ember, amikor csak akar, vagy a legális keretek között nyomja neki, hogy odaérjen a hónapok óta várt koncertre.

A hangulat is jobb, ha többen utaztok együtt Sopronig Forrás: BlaBlaCar

Ehhez nyújt segítséget a magyar Autohopot is felvásárló BlaBlaCar, amely idén is a fesztivál partnere. Nem csak a honlapon, illetve a mobilapplikációkkal (Android, iOS) nézhetünk magunknak utazópartnert, de külön dedikált oldalt hoztak létre a voltosoknak.

Akár végig lenn fesztiválozik, akár csak egy-egy napra megy le, biztosan olcsóbban megússza a telekocsi-szolgáltatással. Tavaly ugyanis több mint 1400 felhasználó érkezett le így Sopronba, a cég szerint 3,5 millió forintot spóroltak meg magunknak. Ráadásul a BlaBlaCar nem csak utastársat, de idén már sátorhelyet is biztosít a fesztiválozóknak, hogy

legyen hol álomra hajtani a fejünket egy átmulatott éjszaka után.

A cég a VOLT mellett a Balaton Sound, a B My Lake, a Strand- és a Sziget Fesztiválon is a szervezők – és egyben a fesztiválozók – partnere lesz.

A fesztiválozók megtalálják

Ha leértünk, a sátor is felverve, irány a hömpölygő tömeg és a koncertek: az ember próbál – tisztelet a kivételnek – vigyázni az értékeire, hogy minél kevesebb dolog legyen nála, amit egy pörgés-ugrálás közben elveszíthet vagy ellophatnak tőle. Ehhez nem lehet rossz ötlet egy Tile okoskulcstartó sem, amit akár a pénztárcára, táskára, kulcscsomóra szerelünk fel, segít megtalálni az elkallódott tárgyakat.

Az apró kütyü egy ingyenes alkalmazással, Bluetoothon keresztül csatlakozik az okostelefonhoz.

Az appban csak rá kell bökni a keresett tárgyra, és a nyomkövető azonnal csipogni kezd:

legyen a sátor bármely szegletében, vagy a színpad előtt a földön pár méteres körzetben. Nagyobb gond akkor van, ha messzebb vitték tőlünk: kajtathatunk utána, hátha újra kapcsolódik, és meghalljuk a hangját.

A plüssre sem árt egy okoskütyüt tenni, hátha elrabolják... Forrás: Origo

A Tile weboldalán 15,5 dollárért, körülbelül 4 ezer forintét rendelhetjük meg a kulcstartót. A cég egy komplett online közösséget is felépített a kütyü köré:

így más felhasználók – a többi fesztiválozó is – láthatják a közelükben lévő nyomkövetőket,

jelezhetik, ha megtalálták elveszett tárgyainkat.

A Tile egyetlen hátulütője, hogy csak iPhone és iPad készülékkel használható. Androidos telefonra és Windows Phone-ra a Nokia hasonló nyomkövetőjét: a kétféle méretben, több színben, ötezer forint körüli áron kapható Treasure Taget használhatjuk.

Mindenre elég a mobil!

De hogy megelőzzük a bajt, mi van, ha egyetlen tárgyra korlátozhatjuk le azt, hogy minek kell feltétlenül nálunk lennie? Ez pedig nem más, mint a mobil. Bár már 2010 óta tesztelik, és azóta sikeresen használják az érintéses technológián alapuló fizetést, a legtöbben a Metapay által fejlesztett fesztiválkártyát szokták használni. Pedig akár arra is lehetőség van, hogy egy NFC-alapú bankkártyával vagy egy NFC-képes

okostelefonnal fizessünk a sörért és a pizzáért

– így távozáskor arra se kell várni, hogy a megmaradt összeget visszakapjuk.

Nem csak telefonálásra jó a mobil a fesztiválokon Forrás: AFP/Oli Scarff

Készpénzzel már négy éve nem lehet kiegyenlíteni a számlát a nagy hazai fesztiválokon: ez nemcsak biztonságosabb, de kényelmesebb és gyorsabb is, elég a leolvasóhoz érinteni a kártyát vagy a mobilt, és mulathatunk tovább.

Nem árt egy saját töltőpont

No de, mire is van szükség, ha valaki a mobilját venné igénybe a fizetéshez is? Egyrészt nem árthat egy külső akkumulátor, mert bár rengeteg töltőpont van, ezek gyakran betelnek, esetleg a csúcsban várni kellene a telefonra.

A türelmetlenek dobjanak be egy saját "töltőpontot" az övtáskába,

bár nem ezen fog múlni, hogy tudnak-e még egy korsó sört elfogyasztani: a MobilTárcával ugyanis lemerült telefon esetén is lehet fizetni: ha az alkalmazásban a bankkártya automatikus használatát engedélyeztük. Kapacitástól függően egy 10 ezer milliamperórás akksi akár 5-6 alkalommal is fel tudja tölteni a velünk együtt megfáradt mobilt.

De mi is kell hozzá?

Viccet félretéve: hogy tényleg tudjunk az okostelefonnal fizetni, első körben kell egy NFC-képes példány. A legújabb csúcsmobilok már alapjáraton támogatják ezt az érintéses technológiát, de már a középkategóriás telefonok között is

bőven találunk ilyen készüléket.

Akinek régebbi telefonja van, a gyorsmenüben tudja ellenőrizni, hogy a wifi, mobilinternet, esetleg Bluetooth mellett megjelenik-e, és be tudja-e kapcsolni ezt az opciót.

Íme, a lista:

  • egy NFC-képes mobil
  • egy NFC-képes SIM kártya
  • telefonhoz tartozó mobil-előfizetés
  • OTP Banktól igényelhető OTP MasterCard Mobil PayPass kártya

Szükség van egy NFC-képes SIM kártyára is, ez garantálja ugyanis az azonosítást minden egyes alkalommal, de nem kell aggódni, a szolgáltató díjmentesen cseréli üzleteiben a SIM kártyát. A magyar szolgáltatók esetében ugyanis a SIM kártyába épített alkalmazás végzi a felhasználó hitelesítését, mivel jelenleg

ez a legbiztonságosabb megoldás.

Ráadásul így egy másik mobilba is áthelyezhető, és a szükséges jelszavak megadása után a virtuális kártyák akár egy kölcsönkapott készüléken is aktiválhatók.

Ha elveszítjük vagy ellopják a mobilt, az azonosítók letilthatók, mint egy bankkártya Forrás: AFP/Oli Scarff

Ha a telefont elveszítjük, vagy ellopják, az appban tárolt azonosítók használatát a bankkártyákhoz hasonló módon lehet letiltatni. A fizetési tranzakció végrehajtását is ezen alkalmazások - a Telekom MobilTárca, és a Vodafone Wallet - végzik. Mindegyik alkalmazást ingyenesen letölthetjük androidos telefonunkra.

App nélkül még nem megy

Sokak szerint 2015 még nem a mobilfizetés éve lesz: a szakértők szerint erre utal, hogy a nem alkalmazásalapú megoldások még nem terjedtek el igazán. Az Apple tavaly indította el az Apple Pay-t, de a magyarországi használathoz még frissíteni kellene az elfogadói hálózatot, és a bankokkal is meg kellene egyeznie a cupertinói cégnek. Új iPhone 6 ide vagy oda, nálunk az androidosok vannak előnyben mobilfizetés terén.

Akár egy kávé, akár egy sör, itthon az alkalmazásalapú megoldások terjednek Forrás: Wikimedia

Igaz, az Apple csak tavaly zárkózott fel a Google mellé, hiszen az már 2006 óta próbálkozik egy alternatív fizetési megoldás elterjesztésével – de főleg sikertelenül. Az első bukta a Checkout volt, majd öt évvel később, 2011-ben érkezett a Wallet, amelyet idén brandingelnek át Paymentté: kérdés, hogy a harmadik név alatt futó funkció végre áttörést hoz-e. Ha minden igaz, a cél az lesz, hogy minden peer-to-peer, alkalmazáson és áruházon belüli fizetést egy kalap alá vegyenek.

Az Apple azonban egyértelmű sikert tudott felmutatni – legalábbis külföldön, élen az Egyesült Államokkal –, mivel

maga mellé állított számos vállalatot, bankot és bankkártya-kibocsátót.

Idén a Samsung is csatlakozott a "nagyokhoz": a Galaxy S6 pedig nem csak NFC-, de mágnescsíkos támogatást is kapott. A technológiának köszönhetően a kereskedők 90 százaléka el tudná fogadni a Samsung Payt, legalábbis ezt állítja a Samsung által felvásárolt LoopPay szolgáltató, amely több millió partnerének kínál fizetési megoldásokat.