Tényleg működik a Vissza a jövőbe nyomán készült légdeszka

lexus légdeszka hover
A Lexus által gyártott légdeszka prototípusa.
Vágólapra másolva!
A Lexus légdeszkája mágnesességet használ működéséhez, a cég egy egész pályát épített, hogy lehetséges legyen a használata.
Vágólapra másolva!

Valóban megépíthető a Vissza a jövőbe filmek légdeszkája, bizonygatta a Lexus múlt héten, egy titokzatos, 37 másodperces videóval.

A kedvcsináló mellé azonban semmilyen magyarázatot nem mellékeltek, így az internet népe egyből találgatni kezdte: valódi egyáltalán a filmek legendás deszkáját utánozó eszköz, és ha igen, milyen elven működik?

A legtöbben egyből mágnesességre gondoltak, ugyanakkor ahhoz fém felületre lenne szükség, a videón látható felület pedig betonnak tűnt.

Azóta az El Patín magazin megtalálta azt a barcelonai parkot, ahol a kisfilmet forgatták, és megerősítették, hogy

a filmekből is ismert légdeszka valóban működőképes.

A pálya tényleg fémből készült, de nagyon vékony falapokkal fedték le, ezért volt megtévesztő videón látható felület.

A parkot a Lexus direkt a folyékony nitrogént is használó mágneses légdeszka miatt építette, azt azonban nem tudni, hogy csak a kisfilm leforgatásának kedvéért épült, vagy a későbbiekben másoknak is lesz lehetősége kipróbálni Marty McFly kedvenc járművét.