Csillagkapu épülhet Rotterdam közepén

holland szélmalom
A futurisztikus építmény olyan, mint egy csillagkapu.
Vágólapra másolva!
Az óriási építmény egy szélturbinát, lakásokat, sőt még egy óriáskereket is magába foglal majd.
Vágólapra másolva!

174 méter magasságú tornyot terveztek Hollandiában. Az óriási épület Rotterdamban épülne, és különlegessége, hogy egyszerre lenne szélmalom, óriáskerék és lakóépület is.

A futurisztikus építmény olyan, mint egy csillagkapu. Forrás: Dutch Windweel

A szerkezet két gyűrűből áll, ezek közül a belső lakásoknak, szállodának és étteremnek adna helyet, a külső pedig 40 óriáskerék-kabinnak.

A korong közepére kerülne a szélturbina, ami a készítők ígérete szerint teljesen hangtalan lenne, így nem bolygatná a lakók nyugalmát. A hagyományos turbinákkal ellentétben ez nem igényelne semmilyen mozgó elemet,

az elektromosságot a szél és a víz felhasználásával termelné meg.

A szélmalom technológiáját EWICON-nak nevezték el, kidolgozója a Delfti Műszaki Egyetem két kutatója, Dhiradj Djairam és Johan Smit.

Jelenleg még tartanak a tárgyalások a város vezetőségével és az építészeti partnerekkel, ám a tervezők szerint a csillagkapu-szerű építmény akár 2020-ra elkészülhet.