Eljött a jövő: Star Wars-os drónmotoron gyorsulhatunk

flike drón motor bicikli repülés közlekedés utazás légi repülő
Vágólapra másolva!
Magyarok fejlesztik a jövő közlekedési eszközét: az együléses, elektromos drónbicikli már utassal együtt is a levegőbe emelkedett, igaz, csak pár méteres magasságba. Ugyan a vezérlése pofonegyszerű, úgy megy, mint az önjáró autó, mégis kell majd hozzá pilótajogsi.
Vágólapra másolva!

Cirka két óra az út Budapestről, és már gördülünk is be a miskolctapolcai fürdő melletti utcába. Számtalanszor elmentem már itt, sőt volt, hogy ebben az utcában szálltunk meg egy hosszú hétvégén, de egyszer sem tűnt még fel a kétemeletes, téglalap alakú épület a tetején napkollektorral. Pedig itt hozták létre, és itt fejlesztik a Flike névre keresztelt drónbiciklit.

Megelevenedik a Csillagok háborúja

A név a fly (repülés) és a bike (bringa) szavak keresztezéséből jött létre, de miről is van szó? Egy 3 ágú, hatrotoros drónról, amely nemcsak hatalmas csomagok szállítására alkalmas, de akár fel is ülhetünk rá, és

száguldozhatunk, akár a Star Wars-filmekben.

Egyelőre mindössze 1-2 méteres magasságokba emelkedtek fel vele, de ez nem is csoda, nem mertek magasabbra menni, hiszen egyetlen prototípus készült még csak el - ezen tesztelnek, ezt fejlesztik és csinosítják, kár lenne összetörni.

A trikopter maximális elméleti magassága ugyanakkor 3 ezer méter, persze ha ember ül rajta, nincs értelme a felhők közé emelkedni, ideálisan 5-6 méter magasan lesz érdemes repkedni vele. "Az ajánlott sebesség véleményem szerint maximálisan 60 kilométer per óra lehet majd" - mondja Kerülő Balázs vezető tervező és tesztpilóta.

Ez inkább szórakozásra, nem feltétlen közlekedésre való elektromos jármű, de szállításra is kiváló lesz. Ha háborús térségbe kell gyógyszer- vagy élelmiszersegélyt szállítani, a Flike azt is megoldja.

A vízpalack nem nézelődik

Az elképzelés maga tavaly júliusban született meg, decemberre már sikerült felemelni a földről a több mint 100 kilogrammos csodát, idén márciusban pedig már pilótával (konkrétan Kerülő Balázzsal) együtt emelkedett a levegőbe.

A tesztelések során 80 kilós vízpalackkal súlyozták le, hogy szimulálják a pilótát. Persze az nyilvánvaló, hogy a ballon nem néz ki oldalra, nem dülöngél, és billenti ki a súlypontot, ahogy azt egyébként az emberi "sofőr" tenné. Ezért is van szükség arra, hogy egy ember is felüljön rá, és megnézzék, mire kell felkészülni.

Megy, mint az önjáró autó

Maga a vezetés rendkívül egyszerű lesz: két joystick, néhány gomb, és vélhetően egy érintőképernyő is kerül majd a vezérlőpanelre. Lehetőség lesz manuálisan irányítani, és automata vezérlésre kapcsolni.

A Flike egy háromágú, hatrotoros drón Forrás: Origo

Utóbbi esetben csak azt kell megadni, hogy honnan hova szeretnénk eljutni, a GPS és a fedélzeti számítógép minden mást megold helyettünk - hasonlóan az önjáró autókhoz.

Ennek ellenére

a drónbiciklihez szükség lesz jogosítványra.

Ha sikerül 450 kilogramm alatt tartani a gép súlyát (és miért ne sikerülne?), akkor az ultralight repülőgépek kategóriájába fog tartozni, és az ehhez szükséges szakengedélyt kell megszereznie annak, aki a levegőben akar majd "gyorsulni".

Szerencsére a németek hasonló, kétüléses gépe kitapossa az utat a Flike előtt: mire piacra kerül, a jogi környezet és a szabályozás (remélhetőleg) adott lesz.

Bedől, mint egy légimotor

A kontrollerről kérdezem Vígh Viktor fejlesztőmérnököt, hogy mi történik, ha előre-hátra vagy oldalra mozgatom. "Attól függ, mit programozunk be" - mondja, és mosolyog. Ha például a pilóta vezérli a drónbiciklit, akkor ha előretolja a kart, a Flike elkezd emelkedni, ha maga felé húzza, süllyedni kezd. A másik joystick a vízszintes mozgást koordinálja.

Olyan érzés, mint egy motorral száguldani a levegőben Forrás: whatisflike.com

"Ha csutkára előretolod, a megadott maximális 30 fokos dőlési szögben elindul előre, ugyanígy hátrahúzva fékezi be magát." Úgy kell elképzelni, mint egy lapos űrhajót, ahogy bedől elindulásnál, fékezésnél, vagy mint amikor motoron vesszük be a kanyart.

Magán a drónon ülve is az az érzésem van, mintha egy háromkerekű motoron ülnék, csak ennek a szörnynek hosszú lapátjai vannak, ha "bepöccintem", pörögve berregni kezdenek, és a levegőbe emelnek.

Biztonságosabb, mint egy helikopter

Az egymás alatti rotorok ellenkező irányban pörögnek, ez segíti a csavarónyomaték kiegyenlítését. Az alsó és felső rotorok fordulatszám-különbségének növelésével vagy csökkentésével akár a tengelye körül is forgathatjuk a szerkezetet.

A cél az, hogy redundáns rendszert hozzunk létre

- mondja a fejlesztő. Azaz a gép minden esetben tudja, mit kell tennie, ne legyenek meglepetések. Mindegyik rotorhoz külön akkumulátor, elektromos motor és vezérlés tartozik, így ha egy elszáll, az nem érinti a teljes rendszert, a drón még működőképes. Ha mindegyik karon elszállna 1-1 propeller, akkor is minden további nélkül biztonságosan le lehet vele szállni - szemben egy helikopterrel, ahol ha elszáll a farokrotor, lehetetlen letenni a gépet.

Ha elszáll az egyik rotor, a másikkal még le lehet tenni a gépet Forrás: Origo

A rotort a jövőben védőhálóval zárnák körbe: egyrészt, hogy ne repülhessen neki és akadjon bele bármi (például egy madár), másrészt ez a pilótát is védené az utazás közben: ki szeretné, ha hátradőlve mintát szabna a hátára a propeller?

Hibrid gépben gondolkodnak

A gépet hat óriási lítiumakkumulátor hajtja, ezek egyelőre nagyjából 15-20 perces üzemidőt tesznek lehetővé. Hogy később milyen meghajtást kap, arról nagyon sejtelmesen fogalmaz Kerülő Balázs - főleg a folyamatban lévő szabadalmazási folyamatok miatt. Az 1993-ban alapított Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. kutatási területeit böngészve azonban rögtön kiszúrjuk az energetika szót.

Első körben mégis egy hibrid gépben gondolkodnak: elektromos és benzines meghajtással. “Nem látjuk értelmét ezen a területen fejleszteni, úgyis megteszi helyettünk a Tesla sok százmilliárd dollárból.”

Befektető kerestetik

Kinézetre egyébként még eléggé kezdetleges a Flike: lógnak a kábelek, ragszalaggal van a karokra rögzítve minden, ami a működéshez kell. Év végig fejeznék be a nullszériás végleges verziót, amellyel már lehet “házalni” a potenciális vevőknél.

A drónbiciklihez most keresnek befektetőt, ugyanis bármilyen meglepő, az intézet csak a kutatók fizetését állja, a fejlesztés semmilyen állami támogatást nem kap. Mint Kerülő Balázs elmondja, gondolkodnak közösségi finanszírozásban is, ez egyszerre hozna ismertséget és a szükséges összeg egy részét a továbbfejlesztéshez, gyártáshoz.

Ilyen lesz a végleges trikopter kinézete Forrás: whatisflike.com

A legnagyobb érdeklődők az arabok. Nem csoda, a dubaji rendőrök a legtöbb szuperkütyüvel felszerelt hatóság: 90 milliós Lamboghinivel, Bugattival és arcfelismerő szoftverrel összekötött Google Glass okosszemüveggel űzik a bűnözőket. És akkor a sejkek magánkollekcióiról nem is beszéltünk…

A Flike pedig első körben a luxuspiacot célozza meg, a csúcsautók árát nézegetve mintegy 40 millió forintos indulóára lehet majd. Addig azonban még rengeteg reptetés és tesztelés vár a mindössze négyfős miskolctapolcai csapatra: a szoftvert, a hardvert és persze a trikopter kinézetét is tökélyre kell fejleszteniük.