A Nokia tagadja, hogy visszatérne a mobilpiacra

nokia mobil logo telefon
Vágólapra másolva!
A finn cég cáfolta a korábbi pletykákat, melyek szerint csak addig maradnak távol a mobilpiactól, amíg muszáj.
Vágólapra másolva!

A Nokia cáfolta, hogy a mobilpiacra való visszatérésére készülne. A finn cég egy rendkívül rövid vasárnapi közleményben tett pontot az elmúlt időszak pletykáira, melyek szerint a cég a jövő év végén új – a legtöbb híresztelés szerint androidos – telefont dobna a piacra.

2016 végéig tilos új mobilt gyártaniuk

A Nokia mobiltelefonos részlegét tavaly vásárolta fel a Microsoft, a megegyezés értelmében a Nokia 2016 utolsó negyedévéig nem jelentethet meg újabb okostelefont. A megállapodás kizárólag a telefonokra vonatkozott, más mobil eszközre nem, így a cég idén novemberben már be is mutatta legújabb tabletjét, mely kísértetiesen hasonlít az iPad Minire.

A Nokia az elmúlt hónapokban is többször hangot adott azon szándékának, hogy új, izgalmas termékeket dobnának piacra, ezek is alátámasztották azokat a pletykákat, miszerint a finn cég csak jövő év végéig szünetelteti az okostelefonok gyártását, utána új eszközzel robbannak be: a múlt havai pletykák egy androidos csúcskészülékről szóltak.

A legnagyobb konkurenciát felvásárolták

Két héttel ezelőtt az Origo is jelentette, hogy a Nokia sikeresen megállapodott francia konkurense, az Alcatel-Lucel felvásárlásáról. A távközlésiberendezés-gyártó felvásárlásáról szóló tárgyalások hónapokig tartottak, a megállapodás a francia kormány támogatásával jött létre.