Ma ne higgyen a techóriásoknak, átverik!

april fools google térkép pacman
Vágólapra másolva!
Budapest utcái egy hatalmas Pacman pályává alakulnak, ahogy a Samsung mobillal felszelhetjük a kenyeret - a bolondok napja megihlette a cégeket.
Vágólapra másolva!

Már hetek óta keringtek a pletykák, hogy a csúcsmobilgyilkost gyártó kínai OnePlus cég egy új termékkel áll elő, ami nem egy okostelefon lesz. Ma be is váltották ígéreteiket: bemutatták a Dr-1 drónt. Ugyan tényleg kapható mától az apró, 70 milliméteres kvadrokopter, maga a kampány csak egy bolondok napi átverés volt.

A OnePlus több hete készült a kampánnyal Forrás: OnePlus

A 20 dolláros játékgép a világ legkisebb drónja, 20 percig kell tölteni, hogy 5-8 percet lehessen vele repkedni. Bár az április elsejére időzített terméket végül tényleg meg lehet venni, a cég Facebook-oldalán egy nyereményjátékot is indított, melynek keretében hozzá lehet jutni a Dr-1-hoz.

Budapest egy óriási játékpálya

Nem csak a kínai céget ihlette meg a bolondok napja, a Google egy álsajtótájékoztatón "jelentette be" a Google Panda virtuális személyi asszisztenst. Elindították a fordított világhálót: a com.google oldalon mindent tükrözve látunk, ha lehet a monitor vagy kijelző mögé néznénk, hogy el tudjuk olvasni a feliratokat. A Térképen pedig egész nap elérhető a Pacman.

A Google Térkép Pacman-pályává alakul Forrás: Origo

Budapest utcái egy hatalmas játékpályává változnak, ha a böngészőben, a bal alsó sarokban lévő játék dobozra kattintunk. Sajnos a karakter nem megy tovább a városban, a képernyő szélén ha kimegy, a másik oldalon jön vissza.

Az új S6 egy okoskés egyben

A Samsung is nagy bejelentéssel készült április elsejére: az S6 Edge után elkészült a legújabb készülék, az átlátszó Galaxy Blade Edge, amelyet rengeteg szenzorral szereltek fel. Az ívelt felületnek köszönhetően ez az első olyan telefon, amely egyben okoskés is - éle szinte soha nem csorbul ki. Mint írják, 50 százalékkal gyorsabban vág, mint egy hagyományos kés.

Az új S6 Edge egy okoskés Forrás: Samsung

Látszik, hogy mennyire jól felkészült a dél-koreai cég, a közlemény annyira jól sikerült, hogy számos szakportál adott hirt az új konyhai eszközről. "Funkciói között szerepel a gyümölgy- és zöldségkockázás, ahogy a beépített, vezeték nélküli húshőmérő a sütés-főzést is megkönnyíti." Az ujjlenyomatolvasónak is találtak új feladatot, ha közeledik felé a kéz, a pengét automatikusan visszahúzza.

Ingyen fuvar egy sportkocsiban

Az Uber is kitett magáért. Blogján jelentette be, hogy csak egyetlen napra ugyan, de a legmenőbb szuperautókat lehet hívni a Hamleys játékbolttal(!) kötött megállapodásnak köszönhetően. Lamborghinik és Ferrarik fuvarozzák az utasokat, s ami még ennél is jobb: teljesen ingyenesen.

Sportkocsikkal taxizhatunk Indiában, vagy mégse? Forrás: Uber

Mint írták, a mobilalkalmazás betöltése után a kijelző alján kell az #Ubersupercar gombra kattintani, a megadott helyszínre hívni a sofőrt, és már érkezik is a sportkocsi. Delhi mellett hat másik indiai városban tették elérhetővé az egynapos kampányt, amely sajnos szintén egy bolondok napi átverés. A hitelesség kedvéért az Uber fehívta a felhasználók figyelmét, hogy nagy lehet a kereslet a sportkocsik után, ezért vélhetően hosszú perceket kell majd várni.

Vissza a múltba, itt az MS-DOS mobilra

Emlékszik a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű operációs rendszerére, az MS-DOS-ra, melyet milliók használtak? A "program népszerűségét" meglovagolva a Microsoft bejelentette legújabb mobilszoftverét, az MS-DOS Mobile-t, amelyet kifejezetten a Lumia okostelefonokra fejlesztettek ki. Mától bárki letöltheti azt a mobiljára.

"Fekete-fehér képernyő még sosem volt ennyire szép."

A dokumentumokat, képeket, videókat újra a parancssorból érhetjük el, az alkalmazásokat pedig a C:\Programs\Phone mappában találjuk. A kamerát például a camera.exe begépelésével indíthatjuk el.

Hogy minden felhasználó ki tudja próbálni, milyen is lenne egy okostelefon az elavult felülettel: alkalmazásként letölthetjük a Microsoft appboltjából. A Windows Phone eddigi sikereit látva úgy tűnik, szorult némi önirónia a redmondiakba.

A kalóz-Netflixet megvette a Netflix?

Ugyan rengeteg fórumozó kiakadt a hír hallatán, hogy a kalózok Netflixeként emlegetett Popcorn Time-t 11,5 millió dollárért felvásárolta az igazi Netflix internetes téka - ez is egy bolondok napi átverés. A Popcorn Time csapata ugyan holnapra ígért bővebb tájékoztatást, hogy milyen változásokra is számíthatnak a felhasználók, de ebben biztosan nem lesz szó se korlátozásról, se egyesülésről.

A földrajzi korlátozás miatt ugyanis a legálisan működő Netflix számos országban, így például hazánkban sem érhető el. Ennek kiküszöbölésére jött létre például a Popcorn Time is. A torrentezők kedvenc sorozat- és filmstreamelő szolgáltatása ingyenes, és globálisan mindenhol elérhető.

December óta havi 5 dollárért egy anonimitást biztosító VPN-klienst is kiadtak hozzá, így használatát el lehet rejteni az internetszolgáltatók elől. Az app nem csak Windows, de Linux, Mac OS és Android alatt is használható.

Cikkünk folyamatosan frissül...