Profi videojátékos lett a Google gépagya

Pacman, gif
Vágólapra másolva!
Retrójátékokban már lenyomja az embert a DeepMind algoritmusa, bár a Pac-Man még kifog rajta.
Vágólapra másolva!

A Google egy évvel ezelőtt mintegy 400 millió dollárt fizetett a DeepMind vállalatért, amelynek munkatársai hetvenes-nyolcvanas évekből származó, egyszerű videojátékok vezérlésére tanították meg gépagyukat - számolt be a Nature tudományos szaklap.

Nem programozták, maga tanult meg játszani

Mindenki látott már demómódban saját magában játszó játékprogramot, a DeepMind kísérlete viszont azért jelent áttörést, mert egy, az emberi agyhoz hasonló működési elvű gépi intelligencia saját magától tanult meg nyerni a játékokban

A tesztekhez összesen 49 különböző, még az ősi Atari 2600-as konzolra megjelent játékkal, többek közt a Space Invadersszel, a Ponggal és a BreakOuttal tesztelték a gépi intelligenciát.

Négyből háromszor nyer

Miután a mesterséges intelligencia a deep learningnek is nevezett gépi mély tanulási technológia révén elsajátította a játékok irányítását és a nyeréshez szükséges stratégiát, négyből háromszor legalább olyan jól teljesített a játékokban, mint egy profi emberi játékos.

A játékok fele esetében a gép jobban játszott egy olyan emberi játékosnál, aki az adott programmal profi szinten bánt. A fejlesztők egy videót is kiadtak a gép tanulási folyamatáról, amelyen jól látható, ahogy a falbontó játékban a gépagy egyre jobb eredményeket ér el, noha nem programozták be neki annak működését, ugyanúgy sajátította el a kezelést, mintha egy embert ültettek volna le a játékhoz egy ismertető nélkül.

A BreakOut jól ment a gépnek Forrás: YouTube

Megoldást találni egy komplex problémára

Még ha kezdetleges játékokkal folyt is a teszt, ezek önálló kezelése jóval komplexebb feladat a gépi intelligencia számára, mint mondjuk egy adatbázisból előhívni a következő légi járat indulási idejét.

Míg a gépi intelligencia különösen ügyesnek bizonyult a Video Pinball flipperjáték, a Boxing bokszprogram és a BreakOut falbontó irányításában, a Pac-Man, a Private Eye és a Montezuma's Revenge játékok kifogtak rajta - írja a BBC.

A Montezuma's Revenge kifogott a gépagyon Forrás: YouTube


A deep learning az utóbbi évek egyik legfontosabb technológiája, ez teszi lehetővé, hogy a számítógépeket ne kelljen egyesével megtanítani minden különböző feladatra, hanem önmagától legyen képes elsajátítani dolgokat. Nem véletlen, hogy a Google mellett a Facebook és a Microsoft is erősítette csapatát ezzel foglalkozó szakemberekkel az utóbbi években.