Túl jó a régi iPad ahhoz, hogy lecseréljük

Aple Ipad Air2 számítógép.
Fotó: Dudás szabolcs
2014.10.30.
Aple Ipad Air2 számítógép. Fotó: Dudás szabolcs 2014.10.30.
Vágólapra másolva!
Idén először csökkent az Apple táblagépeinek eladása.
Vágólapra másolva!

Az IDC elemzőcég friss tanulmányának számai szerint idén először csökkent éves szinten az iPad táblagépek eladásainak száma. Az idén minden negyedévben kevesebb darab tabletet adott el az Apple, mint korábban.

Nemcsak az iPadek fogynak kevésbé, a teljes táblagépes piac megtorpant: míg tavaly még 52,5 százalékkal nőttek az ilyen eszközök eladásai, az idei évre a bővülés mértéke 7,2 százalékra csökkent.

Túl jók a tabletek, hogy lecseréljük őket

Az IDC szakértője szerint az első táblagépek megjelenésekor még arra számítottak, hogy az emberek az okostelefonokhoz hasonlóan 2-3 évente fognak új tabletet venni. Ám úgy tűnik, hogy az átlagemberek ennél hosszabb használatra terveznek a táblagépekkel, három-négy évig használják őket. Ez nem is meglepő, hiszen egy iPad 2 még gond nélkül futtatja a mai appokat, pedig már hároméves modell.

Apple iPad Air 2 számítógép. Fotó: Dudás Szabolcs 2014. 10. 30. Forrás: Origo



Egyelőre nem hoztak áttörést a laptopként és tabletként is használható hibrid modellek, ezekből az idén csupán 8,7 millió darab talált gazdára, ami az eladások 4 százalékát jelenti. Az ilyen eszközök többsége Windows 8-at futtat, ami nem túl vonzó a vásárlók számára.

Táblagépből világszerte a legtöbb androidos készülékekből talált gazdára az idén, ezek az eszközök adják az eladások 67,7 százalékát. Az iPad 27,5 százalékot, a Windows pedig 4,6 százalékot szerzett meg.