Jövőre sofőr nélkül autózhatnak a britek

Vágólapra másolva!
Döntött a brit kormány: januártól már sofőr sem kell az autózáshoz. 
Vágólapra másolva!

Jövő év elején kezdik meg az új fejlesztésű járművek tesztelését a brit közutakon, de magánutakon eddig is próbálkoztak az önjáró autókkal – közölte az üzleti ügyekért felelős szakminiszter.

Vince Cable szerint a tény, hogy hónapokon belül vezető nélküli kocsik áraszthatják el a brit utakat azt jelzi: Nagy-Britannia a technológiai forradalom éllovasává vált.

Városcasting

A teszthelyszínként érdeklődő brit városok október elejéig jelezhetik részvételi szándékukat a 18-36 hónapig tartó kísérletben. A kormány 10 millió fontos keretet biztosít a három győztesnek a tesztüzemhez kapcsolódó költségek fedezésére. Közben az illetékes köztisztviselőknek ez év végéig kell kidolgozniuk a közúti szabályozás szükséges módosításait - adta hírül a BBC News.

A vezető nélküli autók kifejlesztése gőzerővel folyik világszerte. A Google májusban jelentette be, hogy 100 ilyen jármű gyártását tervezi, az internetes óriáscég még egy olyan prototípust is bemutatott, amelyen egyáltalán nincs kormány vagy pedálok, csak egy állj-indulj gomb. A nagy autógyártók közül többek között a BMW, a Mercedes-Benz, a Nissan és a General Motors is dolgozik saját önjáró modelljén.

Az ilyen autók közúti tesztelése sem példa nélküli: Japánban elsőként a Nissan végzett ilyet 2013-ban, Kaliforniában pedig a Google önkormányzó autója több mint 580 ezer kilométert tett már meg közúton.
Közben egyesek aggályokat fogalmaznak meg, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) például nemrég arra figyelmeztetett, hogy a vezető nélküli autókból halálos fegyverek is válhatnak.