Ön is csodálta Neo rugós mobilját?

nokia sztori, neo, matrix
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, nemsokára elbúcsúzhatunk a Nokia márkanévtől, pedig legendás készülékek köthetők hozzá, és a fél világ a finnek telefonjain csüngött. Ön melyikre esküdött?
Vágólapra másolva!

Pénteken zárul le a Nokia mobiltelefonokat gyártó finnországi részlegének felvásárlása. Az Espooban lévő központot nem költöztetik az Egyesült Államokba, bár Stephen Elop, a Nokia vezetője Redmondban, a Microsoft központjában dolgozik majd. A Nokia telefongyártással foglalkozó leányvállalatának neve egy kiszivárgott körlevél szerint Microsoft Mobile Oyra változik (az Oy a helyi vállalkozások egyik társasági formájának jelölése a finneknél).

Ellentmondásos információk láttak napvilágot a Nokia márkanév sorsáról. Az biztos, hogy Nokia fel nem vásárolt leányvállalatai butatelefonokat árulhatnak ezen a néven, azt azonban nem tudni, hogy a Microsoft irányítása alatt készülő okostelefonokon rajta lesz-e a Nokia név. A Nokiával évek óta szoros partnerségben működő vállalat valószínűleg a Lumia és az Asha márkaneveket tartja majd életben.

Mindenki Neo mobiljára vágyott...

Pedig a Nokia név a kilencvenes évek végén még nagyon jól csengett, nem véletlen, hogy a Mátrix-ban a Neót alakító Keanu Reeves is egy méregdrága - kártyafüggetlenül mai áron ezer euróba kerülő - Nokia 8110-est használt. Ezt a készüléket egy mai szemmel apróságnak számító extra tette menővé: billentyűzetének gombjait egy olyan fedél védte a benyomódástól, amelyet gombnyomásra rugók nyitottak le. Ebben volt elhelyezve a mikrofon is, amely lenyitva közelebb került a beszélő szájához.

Morpheus és Neo hozta divatba a többéves szupermobilt, a 8110-est Forrás: Warner Bros.

A telefonban még se kamera, sem színes képernyő nem volt, még WAP-ozni sem lehetett vele, ám hosszú üzemideje, vékony kivitele és könnyű súlya vonzóvá tette. Mivel a 8110-est még 1996-ban dobta piacra a Nokia, a modell pedig csak a Mátrix 1999-es bemutatása után vált népszerűvé, a lenyíló fedlapot a gyártó végül a film premierjének évében boltokba került 7110-es mobiljában is alkalmazta. Az emberek fejében ugyan az maradt meg, hogy ilyen telefont használt Neo a filmben, pedig ez a mobil arról is híres volt, hogy elsőként tartalmazott WAP-böngészőt, a menüjében pedig egy furcsa tekerővel lehetett mozogni, prémium árért cserébe.

...de a strapabíró Nokiát vette meg

Ugyanabban az évben került a boltokba a jóval olcsóbb, tömegek számára is elérhető Nokia 3210-es, amely az egyik legelső belső antennával felszerelt, ezért rendkívül modernnek ható készülék volt. A korábbi, akár jóval drágább készülékek felső sarkából is kikandikált a vételt biztosító botantenna.

Joggal vált mémmé a Nokia 3310-es Forrás: Origo

Egy évre rá került a boltokba az egyik legnagyobb kultstátuszt elérő Nokia-mobil, a 3310-es. Erre a készülékre az utókor leginkább vaskos kivitele miatt emlékszik: három éve a Reddit hírmegosztó oldalról indult útjára egy mém a készülék főszereplésével. A vicces képek és videók mindegyikén a telefon csaknem földöntúli ellenálló-képességét hangsúlyozzák.

A fél világ ilyen mobillal járt

Rendkívül érdekes a sorsa a Nokia 3310-est felváltó 1100-s és 1110-es telefonoknak is. Fapados kivitelük ellenére ezek a készülékek a világ legnépszerűbb mobiltelefonjai, mindkettőből 250-250 millió darabot adtak el 2003 és 2007 között.

Egyszerű, de népszerű volt a Nokia 1110-es Forrás: Flickr/Cuducos

Bár ekkoriban már színes kijelzős és kamerás mobilok is évek óta elérhetők voltak, a hívásra és SMS-ezésre használható, olcsó (de egyébként neves dizájnertől származó) Nokiák a fejlődő országokban rendkívül sikeresek voltak. 2009 elején a Nokia 1100 reneszánszát élhette, mert egy hacker olyan biztonsági rést talált benne, amely lehetővé tette SMS-ek eltérítését. Nem csoda, hogy a készülék működőképes, használt példányaiért egy ideig akár hétmillió forintnak megfelelő összeget is hajlandóak voltak megadni.

Komoly embernek nem kell okosmobil

Az eredetileg üzletembereknek szánt - és ennek megfelelően is árazott - Nokia 6310-es 2001-ben debütált, és hatalmas sikert aratott annak ellenére, hogy mai szemmel semmilyen különlegességet nem nyújt. Ez volt az egyik legelső mobiltelefon, amely már támogatta a GPRS internetet, amellyel végre nem csak percdíjjal lehetett böngészni a hálón, hanem az átvitt adatok után kellett fizetni.

Kamera és színes képernyő nélkül is ász volt a 6310-es Forrás: Nokia

E-mailezésre ez a telefon már alkalmas volt, bár a csatolt fájlokkal nem igazán boldogult, viszont remek üzemideje volt, működtek vele a bluetoothos, vezeték nélküli kihangosítók és headsetek is, és nem kellett naponta tölteni. Bár egy évvel később a Nokia már a színes (de nem érintésérzékeny) képernyővel és beépített digitális kamerával is felszerelt 7650-es mobilja is megjelent, a cég még a 6310-esből is kihozott egy új változatot, amire Java nyelven írt miniprogramokat lehetett telepíteni. A telefont nem véletlenül gyártották egészen 2005-ig, az ügyvédek és más, sok telefonálással járó munkát végzők kedvenc készüléke volt. Aukciós oldalakon a mai napig lehet kapni közel új állapotú készülékeket a 6310i-ből 20-30 ezer forintos áron, és még mindig gyártanak hozzá eredeti akkumulátort is.

Az okostelefont is a finnek találták fel

A Nokiának már tizenegy évvel az iPhone megjelenése előtt volt okostelefonja, a Kommunikátor első változata ugyanis már 1996-ban elkészült. A készülék egy autó árába került, és egy 386-os számítógépével azonos teljesítményű processzora volt, kijelzője pedig nélkülözte a színeket, ez a változat csak öt évvel később érkezett meg.

Az E90-es volt a legutolsó, legfejlettebb kommunikátor Forrás: AFP/Lluis Gene

De még a Nokia 9210-essel is csak percdíjjal lehetett internetezni, a wifit pedig még nem ismerte a készülék, ez csak a 2004-ben kiadott utódjában jelent meg. A legutolsó kommunikátor az iPhone megjelenésének évében jött ki, és az már a mai appokhoz hasonló alkalmazásokat is tudott futtatni. Kár, hogy ehhez féltégla-méret párosult.

Cerka is járt a Nokia iPhone-jához

Csak az Apple második generációs iPhone-jának megjelenése után hozta ki hasonló mobilját a Nokia. Az 5800 XpressMusic telefon jól mutatja, mennyire mást gondolt a felhasználói élményről. Míg az első iPhone már a felhasználó több ujjának mozdulatait is képes volt követni - és a megoldás könnyű kezelést biztosított -, a Nokia készüléke mellől még nem hiányzott az érintőpálcika sem.

Ezt a telefont szánták az iPhone riválisának Forrás: [origo]

Bár ujjbeggyel is lehetett nyomkodni a telefont, kezelése jóval körülményesebb volt az iPhone-nál, mert nem minden esetben érzékelte a klikkeléseket, ráadásul a menürendszer is túlságosan bonyolultra sikeredett. Persze ekkor még a Google Androidja is csak a szárnyait bontogatta, az iPhone pedig egy luxustermék volt, így nem tűnhettek valódi versenytársaknak. Pedig ha a Nokia még 2010-ben rászánta volna magát, hogy átáll egy rivális platformra, valószínűleg nem állna ilyen gyengén az okostelefonok piacán, ahol csak néhány százalékos részesedéssel bír, szemben a Google közel 80 százalékos, és az Apple 18 százalék körüli részesedésével.

Az Apple és a Google szorításában

Az Apple mellett időközben a Google is az okostelefonok piacának jelentős szereplője lett, Android nevű szoftverét ráadásul ingyen használhatja bármely gyártó, aki hajlandó a Google szolgáltatásainak eléréséhez szükséges appokat elhelyezni a készüléken. A stratégia bevált, a drága modellek mellett az Android az olcsó típusokat is meghódította.

Lumia néven hozta ki windowsos telefonjait a Nokia Forrás: Nokia

Eközben a Nokia még évekig próbálta a stabil, de kevésbé felhasználóbarát Symbian rendszerét a modern kor igényeihez szabni. Ez azért volt nagyon nehéz, mert amíg az Apple és a Google a nulláról épített új rendszert, addig a Nokia az ugyan stabilan működő, de elavult alapokra építkezett. Ráadásul nem volt hajlandó rivális gyártó szoftverét használni egészen 2011-ig, amikor is lepaktált a Microsofttal, és annak új Windows Phone szoftverével dobta piacra telefonjainak nagy részét.

Sokkal hamarabb nem is tudott volna társulni a szoftveróriással, mert a Windows Phone 7 maga is csak 2010-ben készült el, két-három évvel az Android és az iOS után. A mobiltelefonokra szánt Windows korábbi kiadásai egyáltalán nem voltak összemérhetőek ezekkel a platformokkal, mert túl bonyolult volt a használatuk. Tovább komplikálja a helyzetet, hogy a Nokia legutolsó pillanatban, még a felvásárlás lezárulta előtt előrukkolt egy androidos telefonnal. Ennek kifejlesztésekor érezhetően az volt a cél, hogy a készülék minél olcsóbb legyen, tehát nem a Windows Phone-t, hanem a Symbiant válthatja le - négyéves késéssel.

Hiába volt szuperkamerája, nem volt elég jó a 808 Pure View Fotó: Mudra László [origo]

A Nokia az utolsó percekig eszelősen ragaszkodott elavult mobilszoftvere, a Symbian ráncfelvarrásához: de arra alig készültek appok, így hiába pakolta a világ legjobb minőségű, 40 megapixeles szuperkameráját a cég nemrég megjelent 808 PureView készülékbe, az még így sem vált versenyképessé a konkurenciával szemben.

Az utolsó esély

Mostanra valamelyest javult a helyzet, a szuperkamera egy windowsos készülékbe is bekerült, és a Lumia márkanéven árult windowsos telefonok ma már nem rosszabbak egy hasonló árú androidos modellnél. Viszont az appok jóval szűkebb választékában továbbra is érzékelhető a többéves lemaradás. Miután sokkal kevesebben használnak windowsos telefont, mint androidost vagy iPhone-t, sok cégnek egyszerűen nem érte meg azzal vesződni, hogy ezekre a telefonokra is elérhetővé tegye appjait.

Ez egy androidos Nokia. Lehet, hogy későn jött? Fotó: Origo

A Microsoft mindent megtesz azért, hogy leküzdje ezt a problémát: hamarosan a számítógépen vagy táblagépen futó Windows 8-as applikációk a telefonokon és az Xbox-konzolokon is futtathatók lesznek, és fordítva is működni fog az átjárás a rendszerek között. Ezzel sokkal nagyobb felvevőpiacot tudnak biztosítani a fejlesztőknek, vonzóbbá téve a Windows minden formáját.

Ezzel párhuzamosan a Microsoft a frissen vásárolt saját mobilgyártója, a Nokia (ha egyáltalán megmarad ez a név) számára is konkurenciát teremt, mivel a Windows Phone-t és a Windows 8.1-et kisképernyős táblagépeken ingyen elérhetővé teszi. Ez a lépés ugyancsak a termék elterjesztését célozza. Nem lehet tudni, hogy a Microsoft és a Nokia még időben lépett-e, vagy elkésett: mindenesetre az Origónak Christopher Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója néhány hete úgy nyilatkozott, hogy még csak a felhasználók kis hányada használ okostelefont világszerte, még mindhárom riválisnak van hová bővítenie eladásait.