Ön csak a kísérlet része volt

tinder parti
A tudta nélkül vehetett részt a Nagy Tinder kísérletben
Vágólapra másolva!
A közösségi oldalaknak, honlapoknak és általában véve az internetnek köszönhetően rengeteg nyilvános információ hever parlagon. Az adatokat vállalatok, hivatalok, vagy akár az állam is felhasználhatja: bárkiről készülhet elemzés, statisztika, vagy kutatás a tudta nélkül. Ahogy történt ez a Nagy Tinder kísérletben is.
Vágólapra másolva!

Városi legendák nyomában járva készült el a Nagy Tinder kísérlet, amelyen olyan kérdésekre keresték a választ mint: vajon tényleg kapósabbak-e a szőke lányok, jobban tud csajozni egy gazdag srác, melyek azok a paraméterek, amely a társkeresés során számítanak. Ez derült ki Mészáros Beatrix (Mindea) és Mester Tomi (adatlabor) előadásán az Internet Hungary konferencián. A páros a Tinder társkereső mobilalkamlazást használta fel kutatásához, amelyben több száz felhasználó vett részt tudta nélkül.

A megkérdezettek kicsit több mint tíz százaléka használta már a mobilalkalmazást Forrás: Mindea

A fiatalok játéka a Tinder

Első körben egy széleskörű kutatást végeztek a több mint tízmillió felhasználóval bíró Tinder feltérképezésére. Az 1600 személy megkérdésével készült felmérésből kiderült, elsősorban a fiatal generáció, a 18-26 év közöttiek használják az appot, de akadnak idősebb felhasználók is. A legtöbben a szex és kaland kifejezésekre asszociálnak a portál kapcsán, a szerelem mind a férfiaknál, mind a nőknél az utolsó helyen szerepelt a Tinder hallatán.

A férfiak többsége a szexre, különböző elvont fogalmakra, mint a Bubi, és negatív jelzőkre asszociált a Tinder kapcsán Forrás: Mindea

Legtöbb esetben nem jön létre találkozó az alkalmazáson keresztül, ha mégis, az inkább egyéjszakás kaland: a férfiak 28,8 százaléka, míg a nők 12,8 százaléka vallotta be, hogy volt ilyenben része a Tinder által. Elkeseredni nem érdemes, aki komoly partnert, társat keres a Tinderen, az is megtalálhatja számítását. Ugyanis tartós kapcsolatok, sőt eljegyzés is született az appnak köszönhetően, ez esetben azonban fordított az arány: a férfiak 14,8 százaléka, míg a nők 17,8 százaléka találta meg így párját.

A nők főleg kalandra, szexre és negatív jelzőkre gondoltak a Tinder hallatára Forrás: Mindea

A kacér Anna tarolt

A kutatás második fázisában hat-hat profilt hoztak létre az alkalmazásban, fiktív névvel, 25 éves korral. A kísérletben szereplő "Annából" volt átlagos szőke, kacér, titokzatos, barna hajú, párkapcsolatban élő és egy olyan profil, amely "A Tinder legjobb csaja" feliratot kapta. A fiktív "Andrásból" is volt átlagos, titokzatos, kapcsolatban lévő és "A Tinder legjobb pasija", emellett pedig egy gazdag és egy orvos profilt kreáltak.

A preferenciát a legszélesebbre állították mind kor, mind távolság tekintetében. A kísérlet során a legforgalmasabb péntek esti időszakban bejelölték az első 200-200 felhasználót, várva, hogy melyik profilnak lesz a legnagyobb népszerűsége az ellenkező nem körében. Az eredmények a sztereotípiákat igazolták:

NŐI PROFILOKVISSZAIGAZOLÁSÜZENET
1. Kacér, kihívó11053
2. A Tinder legjobb csaja10344
3. Titokzatos8744
4. Átlagos szőke8642
5. Párkapcsolatban élő5625
6. Barna hajú4615
FÉRFI PROFILOK--------------------
1. Gazdag201
2. Orvos162
3. Titokzatos110
4. Átlagos90
5. A Tinder legjobb pasija20
6. Párkapcsolatban élő20

"A projekt során alapvető kérdésekre kerestük a választ, amelyet korábban még senki nem bizonyított ilyetén módon. Magamhoz híven egy marketinget is csempésztem a kutatásba, de beigazolódott, ha eredményesek akarunk lenni a párkeresésben, érdemes időt fordítani arra és átgondolni, milyen színben tüntetjük fel magunkat" - mondta Mészáros Beatrix, közösségi média szakértő. "A legnagyobb fokú hitelesség érdekében saját magunkat vetettük alá kísérletnek, de ügyeltünk arra, hogy az adatfelvétel több lábon álljon és minél szélesebb körű legyen" - tette hozzá Mester Tomi, adatelemző.

Fontos a big data kiaknázása

A Tinder-kísérlet ugyan csak egyik ága a big data, vagyis a hatalmas adatrobbanás következtében keletkező információk kiaknázásának. Nem elég gyűjteni, tárolni az óriási mennyiségű információt, azt rendszerezni kell, értelmezhetővé és elemezhetővé kell tenni. Felhasználási területe pedig rendkívül széleskörű lehet, gondoljunk csak a Google és a Facebook személyreszabott hirdetéseire, álláskeresés közben a leellenőrzött fiókokra és profilokra, ahogy kutatások, statisztikák elkészítéséhez, illetve nemzetvédelmi szempontból is jelentős szerepe lehet a nyilvánosan elérhető adatoknak.

A politikai Tinder

Három héttel az amerikai kongresszusi “félidős” választások előtt készült az a mobilalkalmazás, amely a Tinderhez hasonlóan működik, de nem a párkeresést szolgálja, hanem azt akarja kideríteni, mit gondolnak a választópolgárok a pártokat is meghatározó kérdésekben. Ahogy a Tinder esetében, a Votr appnál is sorra bukkannak fel a témák, attól függően mit gondolunk, jobbra vagy balra húzzuk el az ujjunk a mobilon. Így például megkérdezik a felhasználót a melegházasságokról, a marijuána legalizálásáról, mindezt rövidítésekkel, szlenget, zeneszámokat, példákat felhasználva. Egy algoritmus pedig a válaszok alapján kiszámolja, a 161 szenátusi tagjelölt közül kihez állunk legközelebb. A válaszadás ezzel a módszerrel pár percig tart csupán, s jól lehet mérni vele a fiatal választók preferenciáit.

Ugyan a big datától és a közösségi médiától még a legtöbb cég tart, a vezetők egyre pontosabban látják, mire is érdemes használni őket, derült ki az IBM tanulmányából. A marketinges szakemberek 94 százaléka gondolja úgy, hogy a fejlett számítógépes elemzés fontos szerepet játszik a vállalati stratégia kidolgozásában. Ugyanakkor 82 százalék úgy látja, a szervezetek még nincsenek megfelelően felkészülve a big data kiaknázásra. A kutatásból kiderült, háromféle marketingvezető van: a tradicionalisták (37%), a közösségi stratégák (33%) és a digitális előfutárok (30%) - utóbbiak a legfelkészültebbek a változásokra, és ők termelik a legtöbb hasznot is a cégnek.

Az ölelgetős Tinder

Nem csak szexpartnert, olyan személyt is kereshetünk a közelünkben, aki hozzánk hasonlóan egy ölelésre vágyik. A Cuddlr mobilalkalmazással a lokációs adatoknak köszönhetően látjuk azokat a felhasználókat, akik épp közel vannak. Egy kattintással felhívást intézhetünk hozzájuk egy ölelésre, illetve azt is jelezhetjük, ha most ugyan nem, de később szívesen találkoznánk. A Tinderrel ellentétben ez nem egy társkereső, nincs lehetőség csevegésre sem, ahogy leírást nem, csupán egy profilképet adhatunk meg magunkról. Az, hogy egy találkozó során csak megöleljük egymást, mint a fesztiválokról ismert Free Hugs (ingyen ölelés) kampányokon, vagy több órát együttöltünk, már rajtunk áll. Ahogy az is, hogy cserélünk-e számot, vagy más elérhetőséget egy későbbi találkozó reményében.

A big data az elmúlt két évben egymilliárd euró bevételt hozott a SAP-nak. Hana elemzőprogram hamarosan a magyar vállalatok számára is elérhetővé válik. A big data ugyanakkor nem csak profitot termel, új állásokat is teremt: csak az Egyesült Államokban 3 millió munkahelyet hoz létre 2015-ig.