Ezentúl beszélni fog az Androidjához

Android, hangfelismerés, magyar, mobil
Vágólapra másolva!
Nem csupán a drága csúcskészülékeken, hanem akár a legolcsóbb androidos okostelefonokon és tableteken is elérhető magyarul a Google beszédfelismerője. A felhőalapú szolgáltatás próbáink során a körút zajos forgatagában sem mondott csődöt.
Vágólapra másolva!

Bármekkora is legyen a mobil képernyője, bármilyen okosra is írják meg a billentyűzetet, vannak helyzetek, amikor nem kényelmes gépelni. Ezt a Google is belátta, így lehetővé tette, hogy az androidos eszközöket hangparancsokkal irányítsák a felhasználók, akik akár teljes üzeneteket is lediktálhatnak telefonjuknak. A magyar nyelven csütörtökök elérhetővé vált Voice Search funkcióhoz nem szükséges csúcskategóriás androidos készülék, a legolcsóbb mobilokon és tableteken is működik, és nem csupán webes keresésre alkalmas.

A hangfelismerés egyetlen trükkje, hogy a nagy számításigényű folyamatok nem a viszonylag gyenge hardverrel felszerelt mobiltelefonon történnek. Az okostelefon csak buta terminálként van jelen, a mikrofon által rögzített hangsort a Google szerverei írják át szöveggé. Ebből következik az is, hogy a diktálást mobilinternetes vagy wifis kapcsolat nélkül nem lehet használni, pedig az diktálásnak vagy egy kontakt kikeresésnek offline módon is volna értelme.


Nézze meg, a gyakorlatban hogy teljesített a magyarul is megtanuló Android!

A háttérben marad, mint a KGB

A hangfelismerő rendszer mélyen gyökerezik az Android operációs rendszerben: a Google widgetjébe beépítve is megtalálható, de külön Voice Search ikonnal is elérhetővé tehető az androidos készülékek nyitóképernyőjén. De az összes olyan szoftverben is elérhető, ahol szükség van a billentyűzetre. Lehet vele SMS-t írni, utcákat beírni a Google Térkép keresőjébe, de akár egy teljes levelet is tollba lehet mondani a Gmailnek.

Fotó: Mudra László [origo]
Rövidebb szövegeket 1-2 másodperc alatt felismer a szoftver

A fenti tevékenységek nem egyformán kényelmesek beszéddel végezve. Információk felkutatására tökéletesen alkalmas a hangvezérlés, a hosszú címjegyzékben való keresgélés helyett is jó bemondani a felhívni kívánt ismerős nevét. Emellett rendkívül kényelmessé teszi a Google Navigáció használatát a funkció, hiszen nem szükséges a célállomást hosszú másodpercekig pötyögni a képernyőn a volánnál ülve. Bár egy olyan rövid üzenetet, mint a "Bocsáss meg, kicsit késni fogok", gond nélkül le lehet diktálni az androidos telefonnal, hosszú e-maileket egyelőre biztosan nem a Voice Searchnek fogunk lediktálni, mert a szófelismerés hibaaránya ehhez még nem elég fejlett.

A hangnavigációs élményt egyedül az rontja, hogy a külföldi városok magyar neveit nem feltétlenül ismeri fel a rendszer. A szöveget képes átírni, ám nem feltétlenül járunk szerencsével, ha Kassára vagy Sepsiszentgyörgyre próbálunk útvonalat terveztetni.

Több alternatív szöveget is felkínál

A hangfelismerőt egészségesen gátlásosra tervezte a Google: ha nem biztos abban, hogy tökéletesen ismerte fel a szöveget, akkor több verziót is felkínál. Ilyenkor a felhasználónak kell eldöntenie, hogy Batsányi vagy Batthyány teret keresett-e, illetve a "4-es 6-os" vagy "négyeshatos" villamos menetrendjét akarja-e megnézni.

Fotó: Mudra László [origo]
Ha nem biztos a dolgában, több megoldást is felkínál

A hagyományos helyesírású magyar nevekkel azonban tévútra lehet vezetni a hangfelismerőt. A Zuglóban található Cházár András utca nevével, amelyet császárnak kell ejteni, például semmit sem tud kezdeni a kereső. A Google Térkép azonban, ha nem is teljesen megbízhatóan, de képes javítani a nem teljesen pontosan felismert helyneveket. A nehezen leírható, csak betűzéssel bediktálható helyeket egyelőre egyszerűbb billentyűzeten beírni. Ugyanakkor a Google jelezte, hogy felhőalapú beszédfelismerő technológiáját öntanulóra tervezték, így minél többen használják, annál hatékonyabban képes felismerni a szavakat - feltehetően az ízes magyar káromkodások felismerésére sem kell már sokat várni.

Próbálja ki, minek lehet jobban diktálni!

A Google-nél is észrevétlenebbül tanult megy magyarul a nyelvtechnológiával és hangfelismeréssel foglalkozó Nuance androidos billenytűzetszoftvere, a Swype. Barcsik Balázs olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a villámgyors szövegbevitelre kitalált billentyűzetnek már diktálni is lehet. Rövid tesztünk során nem találtunk lényegi eltéréseket a két hangfelismerő teljesítménye között, de aki megszerette a beszédfelismerő funkciót, annak érdemes a Google saját megoldása mellett a Swype-ét is kipróbálnia.

Fotó: Mudra László [origo]
A Google Térkép appban és az SMS-küldőben is működik a diktálás

Ennek alapját ugyanis a hazai fejlesztőbázissal is rendelkező Nuance cég fejleszette ki: a cég Dragon Dictation és Dragon Search nevű programjai korábban csak az iPhone-on tették elérhetővé a magyar nyelvű diktálást. Az Androidba kényelmesebben tud beépülni a Nuance megoldása: a külön telepíthető Swype billentyűzet kis lángnyelvet formázó ikonjára kattintva kapcsol be a hangfelismerés funkció.

A Google szolgáltatása az összes Android 2.2-es szoftvert vagy annál újabbat futtató telefonokon jelent meg. A régebbi készülékekre a Voice Search applikáció feltelepítésével lehet felrakni a hangfelismerést. A Swype-ot legegyszerűbben a Nuance béta tesztprogramjához való csatlakozással lehet installálni.