A németeknél már a 4G jön

Vágólapra másolva!
Németországban hétfőn licitálhatnak a helyi mobilszolgáltatók a legmodernebb, leggyorsabb, 4G-s mobilinternetes szolgáltatások üzemeltetéséhez szükséges frekvenciákra.
Vágólapra másolva!

Az AFP hírügynökség beszámolója szerint a negyedik generációs mobilszolgáltatások működtetésére használható rádiófrekvenciák aukciójára hétfőn Mainzban kerül sor. Európában Németországban kerül sor elsőként a 4G, vagy LTE néven új generációs technológiák üzemeltetéséhez szükséges frekvenciák értékesítésére.

Míg tíz évvel ezelőtt, a 3G-s frekvenciák árverésén a német kormány még hatalmas összeget, 50 milliárd eurót kasszírozott, a 4G-s licencek kiosztásából már csak ennek az összegnek a töredékére számít. Piaci elemzők szerint a T-Mobile-tól, a Vodafone-tól és más mobilcégektől összesen 5-10 milliárd eurós bevétel folyik majd be az államkincstárba.

A német hírközlési hatóságok szerint a korábban csalódást okozó, lassan elterjedő 3G-s szolgáltatásokkal ellentétben a 4G-t a végfelhasználók sokkal hamarabb használatba vehetik majd, ráadásul ezek iránt már most is nagy kereslet mutatkozik. A negyedik generációs mobilszolgáltatások nyújtására részben azokat a frekvenciákat használják majd a szolgáltatók, amelyek az analóg tévéről digitálisra való átállás nyomán szabadultak fel.

A 4G-s mobilkapcsolaton olyan gyors le- és feltöltést tesz lehetővé, hogy akár az otthoni vezetékes internetre való előfizetést is szükségtelenné teszi, a vezeték nélküli megoldással pedig eddig lefedetlen területeket is gyors világháló-eléréssel lehet ellátni majd.