Üvegen járó egér és szexi netbookok

Vágólapra másolva!
Az Asus karcsú fehérneműs lányokat vetett be, hogy felhívja a figyelmet karcsú netbookjára, Alaszkából dupla képernyős noteszgép érkezik, a Logitech egere megtanult üvegen járni, a Sony Ericcson mobilja pedig bezöldült. Az elmúlt hét legérdekesebb újdonságai.
Vágólapra másolva!

Alaszka: a rénszarvasok, a jegesmedvék, az olajbányászok és Sarah Palin hazája. Legnagyobb meglepetésünkre immár a dupla képernyős notebookoké is, az USA legészakibb államában működik ugyanis az idehaza teljesen ismeretlen gScreen nevű cég, amely még februárban jelentette be, hogy megajándékozza az emberiséget az első ilyen masinával. Két kijelzővel ellátott notebookot már láttunk a Lenovo W700ds formájában, a gScreen gépei azonban nem egy nagy és egy kisebb kiegészítő képernyővel lesznek felszerelve, hanem két teljes méretűvel.

Forrás: Gizmodo

A cég most mutatta be az első példányokat, amelyekről elsőként a Gizmodo szerzett be termékfotókat. Az első példány 15,4 hüvelykes, ledes megvilágítású panelekkel rendelkezik, de ha nincs szükség az óriási megjelenítőre, az éppen nem használt képernyőt be lehet csúsztatni a másik alá - ilyenkor a masina egy normál laptopnak is tűnhet. A cég elsősorban grafikusok, filmesek számára álmodta meg a gépeket, de tárgyalnak a hadsereggel is. A két kijelzős modelleket Core 2 Duo processzorok működtetik majd, és Nvidia GF900M GT grafikus kártyával, 4 gigabájt memóriával és 7200 RPM-es merevlemezekkel szerelik őket.

Forrás: Gizmodo

A 15,4-es mellett a cég 13 hüvelykes változatot is készít, és karácsonyra kerülnek az üzletekbe a gépek az USA-ban. Aki egy ilyen, kompromisszumok nélküli mobil munkaállomást szeretne magának, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia: a most megmutatott nagyobbik modell ára 3000 dollár (570 ezer forint) körül lesz.

Japán csajok nagyon kicsi notebookkal

Az óriási gépek után egészen kicsik, ráadásul cicikkel! A szex ugyanis elad, ismerjük a régi reklámfogást, de ennek ellenére egy kissé meglepő, hogy az Asus egy japán divatcéggel, a Mokóval közösen indított reklámkampányt az EEE PC sorozatnak, amelyben lenge öltözetű hölgyek szorítják magukhoz a gépeket. Annyi stimmel a koncepcióban, hogy a képeken a gyártó legszexisebb, ultravékony 1008HA modelljével pózolnak a csajok. A típus nem új, tavasszal mutatták be, és idehaza 110 ezer forintos áron kapható.

Forrás: Moko

Mivel szétretusált szexi japán modellt nem adnak a netbookhoz, aki szereti a vákony ázsiai lányokat, nézze végig a cég galériáját, amiről mi nem igazán tudjuk eldönteni, hogy fehérneműreklámnak jobb-e, vagy tényleg eladja az EEE PC-ket.

A rajzfilmhős James Bond projektora

A zsebprojektor, mint olyan, még egy kicsit odébb van attól, hogy betörjön a kütyüpiac fősodrába: az apró kiegészítő egyelőre inkább exhibicionistáknak jó, mint amennyire hasznos is. De kétségtelen, hogy nagyon menő, ezt próbálja kihasználni a 3M a legújabb ilyen készüléke, az MPro 120 reklámjában, ami körülbelül egy kémfilm és a Gyalogkakukk hangeffektjeinek keverékét vonultatja fel.

Az új készülék 12 lumenes fényerővel vetít, 4:3-as képaránnyal, VGA felbontásban, és egy feltöltéssel 4 órán át használható. Az ára Nagy-Britanniában 260 font (80 ezer forint), a hazai ára egyelőre nem ismert.

Egerek minden felületre

A Logitech valószínűleg sokak vágyait teljesítette azzal, hogy kifejlesztette a minden felületen használható optikai egeret. Gyakran előfordul ugyanis, hogy idegen helyen egy-egy fényes felületű asztalra letesszük a gépet, és elkezdenénk dolgozni, de az optikai egér nem reagál. Hasonló meglepetést az újonnan beszerzett berendezési tárgyak is okozhatnak, és ilyenkor az ember vagy a kevésbé hatékony trackpad használatára kényszerül, vagy kapkodhat a - jobb esetben - rég elfeledett egéralátét után.

Forrás: Logitech

A probléma oka, hogy az optikai egerek lézeres szenzora a fényes felületeken nem tudja feltérképezni és bemérni az egér alatt található mikrobarázdákat. A Logitech most bemutatott egerei viszont jóval részletesebben látják az alattuk elterülő felületet, és azoknak mikroszkopikus méretű elemeit, és az üveg szemmel láthatatlan karcolásait, szennyeződéseit is képesek bemérni, ami már elég a használatukhoz. Az új, dark field nevű technológia várhatóan sztenderd lesz a cég egereinél, de első körben a notebookokhoz szánt, kompakt Logitech Anywhere Mouse MX, és egy normál méretű asztali darab, a Logitech Performance Mouse MX vonultatja fel. A kényelmes kialakítású drót nélküli egerekhez hordtok is jár, micro-USB-n tölthetők akár a gépről is, és olyan extrákat tudnak, mint a nagy sebességű görgő és a hüvelykujjhoz igazított plusz vezérlőgombok.

A kompakt egér 80, az asztali 100 euróba kerül (22 ezer, illetve 27 ezer forint).

Vízálló távirányítók

Szokott Ön a jacuzziból tévét nézni? Esetleg mindig nagy mennyiségű üdítőt tart a keze ügyében? Akkor szüksége lehet vízálló távirányítóra - más értelmes felhasználási okát ugyanis nem tudunk elképzelni az ilyen eszközöknek.

Forrás: Sony

A Sony pedig ezzel igyekszik eladni legújabb távirányító-sorozatát, az RM-PZ3SD-t. A modellek nem csak a vízállóak, hanem a dizájnjuk is egyedi némileg: a gombok formája és mérete egységes, a megjelenésük ettől kicsit leegyszerűsített, és többféle színben kaphatók. A típust egyelőre csak Japánban hozza forgalomba a gyártó, ott 29 dollárba (5500 forint) kerül majd ezeknek darabja. Az európai vevőkről valóban nehezebben képzeljük el, hogy szeretnének halvány rózsaszínű távirányítót a nappaliba.

Retrós iPod-hifi

Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne mutathatnánk be újabb, otthoni hifinek használható, hangszórókkal ellátott iPod-dokkolót. Az Altec Lansing komolyan vette a feladatot, és egy jókora, 5,25 hüvelykes mélynyomókkal felszerelt, leginkább a nyolcvanas évek rádiósmagnóira emlékeztető példányt alkotott meg a Mix iMT800 formájában.

Forrás: Altec Lansing

A készülék elbír a háztartás összes iPodjával, és mivel jackdugós vonali bemenete is van, nem is csak Apple-kütyü kerülhet rá, hanem szinte bármi. A beépített FM-rádióvevő pedig remekül pótolja a zenelejátszók legáltalánosabb hiányosságát. A hangos, masszív készülék 300 dollárba (57 ezer forint) kerül az USA-ban.

Zöld mobil kevesebb papírral

A Sony Ericsson már Magyarországon is bemutatta legújabb zöld, vagyis környezetkímélő mobiltelefonját, a C901-est, amelynek az előállítása és a használata a gyártó adatai szerint 15 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátással jár, mint a hagyományos készülékeké. A mobil elsőre legszimpatikusabb újítása, hogy a papírral való spórolás érdekében kevesebb csomagolás takarja, mint ami eddig megszokott volt.

Forrás: Sony Ericsson

Az talán már nem annyira praktikus, bár kétségtelenül ésszerű megoldás, hogy a használati utasítást sem kinyomtatva mellékelik a készülékhez, hanem feltöltötték rá. Ennek megnyitásáig remélhetőleg mindenki eljut, akinek segítségre van szüksége, de a böngészgetése nem a legjobb a kis képernyőn - főleg annak, aki tényleg erre szorul. A környezettudatos innováció jegyében a készülék fényérzékelője folyamatosan a lehető legkisebb fogyasztásra állítja a kijelző fényerejét, káros anyagokat nem tartalmaz, és a burkolata 50 százalékban újrahasznosított műanyagból készült, amit vízbázisú, könnyen lebomló festékkel színeznek be.

Az ettől eltekintve teljesen hagyományos kialakítású telefont 5 megapixeles, arc- és mosolyfelismerős fényképezővel szerelték fel, és a szokásos internetes és navigációs alkalmazások (például YouTube, Google Maps) mellett beépített lépésszámláló szoftver is van benne.