Már nem csak e-mailben ömlik a spam

Vágólapra másolva!
A hagyományos levélszemét mellett egyre szaporodik a spam a Twitteren, és a Facebook továbbra is az adathalászok kedvelt célpontja.
Vágólapra másolva!

Az emberek egyre nagyobb számban tartják a kapcsolatot egymással a közösségi hálózatokon keresztül. Így nem meglepő, hogy a levélszemetelők ezekre a webhelyekre is lecsaptak, és visszaélnek a közösségi szájt jó hírnevével, illetve a felhasználók bizalmával.

Az elmúlt hónapban a Twitteren például a "Keress gyorsan pénzt! (Make Money Fast)" (MMF) és randizós levélszemét-hadjárattal támadtak a spammerek. Ha a kiszemelt fiók követői rákattintanak a kéretlen üzenetben küldött linkre, rosszindulatú vagy fertőzött oldalakra kerülnek.

A beugratós üzenetek témái között diplomaszerzési ajánlatok és cukorbetegség elleni szerek is nagy számban szerepelnek. A biztonsági cég adatai szerint a Facebook továbbra is ostrom alatt áll: a közösségi oldalt fáradhatatlanul támadják az adathalászok.

A McColo leállítása már csak halvány emlék

Májusban drámaian szaporodott a levélszemét a Symantec szerint. A McColo nevű spamhálózat leállítása már csak halvány emlék, hiszen 90 százalék körül jár a levélszemét aránya, éppúgy, mint egy éve: a régi botnetek újra működni kezdtek, és újak jöttek létre. Bár a legtöbb zombi-számítógép Európában és Ázsiában működik, az aktív zombigépek 16 százalékának hazája Brazília, ezzel övé az első számú gazdaország kétes dicsősége.