A Bluetooth miatt perlik a mobilgyártókat

Vágólapra másolva!
A University of Washington vádjai szerint a Nokia, a Samsung és a Panasonic az egyetem szabadalmait sértő módon használja termékeiben az eszközök közti, vezeték nélküli adatátvitelt szolgáló Bluetooth technológiát.
Vágólapra másolva!

A gyártók elleni keresetet egy Seattle-i kerületi bíróságon nyújtotta be december végén az egyetem szabadalmainak kezelését végző nonprofit alapítvány. A vád szerint a három mobiltelefon-gyártó jogtalanul alkalmazza termékeiben az egyetem egyik kutatója által még 1999-ben kidolgozott rádiófrekvenciás technológiát, mivel használatuk után nem fizet jogdíjat - adta hírül a Reuters.

A per nagy meglepetést keltett a fenti gyártók körében, mivel a Bluetootht a szabvány fejlesztéséért felelős nonprofit szervezet ingyenesen bocsátja tagjai, így a fenti társaságok rendelkezésére is. A technológiát egyébként a kilencvenes évek közepén az Ericsson cég mérnöke, Jaap Haartsen találta fel, aki más cégek szakembereivel közösen fejlesztette ki az adatátviteli megoldást. A Bluetooth a wifihez hasonlóan, vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé, ám kisebb teljesítménye miatt főként eszközök - fényképezők, GPS-modulok, PDA-k, mobiltelefonok, nyomtatók, PC-k - egymással való összekapcsolására használják.

Forrás: [origo]
Nyomtatás vezeték nélkül

Haartsen a hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy már korábban is indultak hasonló perek, ám eddig senki nem tudta sikeresen bizonyítani a bíróság előtt, hogy a Bluetooth technológiában jogtalanul használnák fel szabadalmát. A University of Washington által indított perben csak az Egyesült Államokban értékesített eszközök után számítana fel jogdíjat, amely a Bluetooth-eszközök piacának 15-20 százalékát fedi le. A szabvány mögött álló érdekcsoport közlése szerint a vezeték nélküli technológiát alkalmazó eszközökből tavaly novemberre, világszerte mintegy egymilliárd darabot adtak el - igaz, ebbe a számba a telefonok, laptopok mellett beleszámítanak például vezeték nélküli egerek, billentyűzetek, headsetek, játékirányítók és orvosi műszerek is.