Betiltották az e-mailt egy brit cégnél

Vágólapra másolva!
Egy mobiltelefonok árusításával foglalkozó bolthálózat vezérigazgatója megtiltotta alkalmazottai számára az elektronikus levelezés használatát. A vezető szerint ezzel a lépéssel a munkatársak napi 3 órányi extra időt nyerhetnek.
Vágólapra másolva!

John Caudwell, a mobiltelefonokat forgalmazó brit Phones 4U elnök-vezérigazgatója csütörtökön jelentette be, hogy a cég több mint kétezerötszáz dolgozója támára megtiltja az e-mail használatát. Caudwell elmondása szerint azért döntött az elektronikus levelezés betiltása mellett, mert azt tapasztalta, munkatársai szinte oda vannak láncolva számítógépeikhez, személyesen alig kommunikálnak egymással, illetve az ügyfelekkel.

A bolthálózat vezetője úgy véli, az e-mail használata nélkül 3 órányi hasznos munkaidőhöz jutnak majd, s ennek hatására a termelékenység is növekedni fog, ami becslései szerint havi 1 millió font megtakarítást hoz majd a cégnek.