Brenda Brathwaite a Cyberlorehoz csatlakozott

Vágólapra másolva!
Egy igazán prominens személyiséggel bővült a Cyberlore csapata: Brenda Brathwaite immár húsz esztendeje vesz részt számítógépes játékok fejlesztésében, és a PC tulajdonosok leginkább a Wizardry sorozatból ismerhetik nevét.
Vágólapra másolva!

Kétségtelen, hogy jó üzletet kötött a Cyberlore Studios, mikor a minap megállapodott Brenda Brathwaitetal. Az első játék, melynek fejlesztésében Brathwaite részt fog vállalni, a Playboy: The Mansion című program lesz, melynek megjelenésére a következő év végéig kell várnunk. Brenda Brathwaite személyében egy igazi veterán került a Cyberlore csapatához, mivel nevével már húsz esztendeje találkozhatunk a játékok stáblistájában. A legismertebb program, illetve programok, mely után a PC-s játékosoknak ismerősen csenghet a neve a Wizardry sorozat, melynek több része elkészülésekor is bábáskodott.