Nőtt a digikamerák iránti kereslet

Vágólapra másolva!
A digitális fényképezőgépek és kiegészítők iránti kereslet jelentősen megnövekedett az elmúlt fél évben Magyarországon - derül ki az egyik hazai, fotográfiai termékeket foglalkozó vállalat felméréséből. 
Vágólapra másolva!

A Photo Hall ügyvezető igazgatója, Erdélyi László Attila elmondta: cége becslése alapján 2,5-szeresére nőtt a digitális fényképezőgépek piaca az elmúlt hat hónap alatt. A társaság jelenlegi részesedése a magyarországi digitális fényképezőgépek piacán 20-25 százalék körül van - közölte az ügyvezető.

A közlés szerint a digitális árucsoport a Photo Hall összes eladásának negyedét teszi ki. A teljes árbevétel 20-25 százaléka a hagyományos filmkidolgozásból, 75-80 százaléka pedig az áruforgalomból származik. A korábbi közlés szerint a Photo Hall árbevétele 8 milliárd forint volt tavaly. A vállalat tájékoztatása szerint a digitális fényképezőgépek iránti keresletbővülés miatt az idén stagnált a hagyományos kidolgozásból származó bevétel az előző év első félévéhez viszonyítva, ezen a piacon a Photo Hall laboratóriumának részesedése mintegy 30 százalék.

A hirtelen megnőtt kereslet miatt a Photo Hall három, digitális fotográfiára szakosodott szaküzletet nyitott, kettőt Budapesten, egyet pedig Miskolcon.