Gyorsít a Vodafone

Vágólapra másolva!
A mobilszolgáltató magyarországi leányvállalata - mely a versenytársakhoz képest későn lépett a piacra - az idei évben minden szolgáltatási téren utoléri versenytársait - közölte a vállalat vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Vitai Attila elmondta, hogy a GPRS (csomagkapcsolt adatátviteli rendszer) idei nyári és a multimédiás üzenetküldési szolgáltatás (MMS) egyelőre nem meghatározott idejű bevezetésével a Vodafone Magyarország a mobilkommunikációs lehetőségek minden területén megjelenik. A vállalat kiemelt ügyfelei között jelenleg folyik a GPRS tesztelése, a rendszer rövidesen megjelenhet kereskedelmi forgalomban is. Az MMS elindításának időpontját egyelőre nem pontosították, a Vodafone azonban rendelkezik azokkal az eszközökkel és erőforrásokkal, melyekkel a szolgáltatás rövid idő alatt piacra dobható. Brandt Zoltán, a vállalat marketing-igazgatóhelyettese szerint a startra a megfelelő kereslet megjelenése és az MMS-képes mobileszközök elterjedése után kerül sor. Magyarországon jelenleg a Westel kínál multimédiás üzenetküldési szolgáltatást.

Az előfizetők számát tekintve Magyarországon harmadik mobilszolgáltatót vezető Vitai Attila szerint a piac jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé az egészséges verseny kialakulását. A vezérigazgató a kompetitív piacot gátló fő tényezőnek azt nevezte, hogy az előfizetők telefonszámai nem vihetők át más szolgáltatóhoz abban az esetben, ha a felhasználó esetleg úgy döntene, hogy cserél. Vitai szerint a bevált telefonszám elvesztése sokakat gátol az új szolgáltatóhoz történő vándorlásban, még ha annak ajánlata vonzóbb is. A vezérigazgató éppen ezért fontosnak tartja, hogy a vezetékes számok hordozhatóságát biztosító, jelenleg készülő szabályzás a mobilszolgáltatókra is kiterjedjen.

A Vodafone szeretné elérni a távközlési szolgáltatókra vonatkozó egyetemes szolgáltatási kötelezettség - mely során a vállalatok azonos áron kínálnak alacsony díjú konstrukciókat - kormányzati felülvizsgálatát is. A szabályzás szerint az egyetemes szolgáltatási alapot - mellyel a konstrukciók finanszírozása történik - az iparág közösen finanszírozza, a szolgáltatást azonban csak a "vezetékes" cégek kínálják. Vitai Attila szintén a kormányzatnál szeretné elérni, hogy a közszféra véleménye szerint mintegy 100 ezerre tehető mobiltelefon-állományát nyílt tendereken keresztül szerezze be.

Vitai szerint a Vodafone az idei év végére eléri az üzemi szintű nyereségességet, a pozitív pénzügyi eredmény megjelenésére pedig két éven belül várható. A társaság ügyfeleinek a száma május végén meghaladta a 600 ezret.

Korábban:

Fél millió ügyfél a Vodafone-nál