Szeretjük a magyar meggybefőttet!

meggy, befőtt, kompót
Vágólapra másolva!
A meggy a mi barátunk. Szemezgetjük frissen a fáról, lecefrézzük, sőt még kompótnak is marad belőle – most a befőtteket kóstoltuk végig, hogy megtudjuk, melyik az, amelyiket érdemes kiskanállal csemegézni vagy levesekhez, szószokhoz és süteményekhez felhasználni.
Vágólapra másolva!

A meggy csonthéjas gyümölcs, régóta együtt él az emberrel – már ókori feljegyzésekben is szerepet kapott –, egyes források szerint mi, magyarok is ismertük már a honfoglalás előtt. Nem véletlen hát, hogy konyhánkból, italosszekrényünkből szinte nélkülözhetetlen. Kedveltségét a kompótok választéka is jól mutatja: az elterjedt kereskedelmi láncokat végiglátogatva tízfélét találtunk.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Átesve már néhány teszten, várható volt, hogy az azonosnak tűnő termékek között is óriási különbségek lehetnek. Úgy tűnik, ez most a kivétel: nem voltak meghatározó eltérések, éppen csak annyi, hogy meg tudtuk mondani, melyik a kedvencünk, melyik nem. Úgy tűnik, a befőttek osztálya aránylag tiszta liga: a termékek zömében csak gyümölcs, víz és cukor volt.

Néhányba azonban került egy kevés citromsav, vagyis E330 – az élelmiszeriparban ez a legáltalánosabb savanyítószer, valamint antioxidáns hatása miatt megőrzi a gyümölcs aromáit és vitamintartalmát. Végigkanalazva mindet kijelenthető, hogy szükség nincs rá, hiszen a három kedvencünk egyikében sem volt.

A cukor átlagosan 17-17,5 százalékot tesz ki, így édességben sem volt nagy különbség. Az aroma alapján viszont tudtunk rangsorolni: aki finom, karakteresebb fajtajellegű gyümölcsökkel dolgozott, jobb ízű végterméket tudott felmutatni. A mi kedvencünk a Spar magozott meggybefőttje lett, mert harmonikus, a nyelvet kellemesen csipkedő, a meggy igazi élményét átadó kompótot ismerhettünk meg.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Meglepően jól teljesített a Tesco Value meggy is, igaz, ez nem volt magozott. Az aldis Gartengoldot is kellemesnek találtuk, örömmel ette mindenki, akárcsak a Lidl által kínált Harvint. A lista túlsó felére, az utolsó helyre szintén sparos termék jutott: az S-Budget volt a mai mezőny legkevésbé harmonikus tétele.

Lapozzanak, várnak önökre a részletes ismertetők.