Miért veszünk rossz ízű rágókat?

rágógumi
Vágólapra másolva!
Mindannyian gyerekrágókkal kezdtük. A gyümölcsös, tutti-fruttis aromák ugyanúgy hozzátartoztak a csikóévekhez, mint a Donald-rágók papírjának a gyűjtése vagy a Turbóba tett autós képek csencselése.
Vágólapra másolva!

A csóróbbaknak csehszlovák Pedro jutott, vagy a rohadt dinnyére emlékeztető Bajo. Ezek után szinte megváltás volt a piacgazdaság, mert egész fogyasztható mentolosok kerültek a boltokba. A régi szocialista termékekből még buborékot is lehetett fújni, a modern nyugatiak erre nem nagyon voltak alkalmasak.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Bezzeg régen

Emlékszem, némely tanár képes volt az asztalt csapkodva követelni, hogy „az ő óráján ne kérőddzünk, mint a barmok”, pedig majdnem mindannyiunk tudta csukott szájjal forgatni a mentolos rágógumit. Ahogy teltek az évek, a megénekelt rágógumi-megszokás is ízét vesztette, a napi rutinból alkalmi szükség lett.

Ugyan a mentolos változatok piaca elég széles, mégis mindig beférnek új szereplők. A Wrigley’s közismert termékeit állandóan kiegészítik olcsóbb konkurensek. Jelenleg a hagyományos Orbit és Airwaves mellett a Lidl próbál nagyban játszani a csak náluk kínált Jetgummal. Ugyanazon név alatt többfélét is kínálnak, amelyek nemcsak kiszerelésben, hanem ízben és formában is eltérnek egymástól. Az ismeretlen márkák vajon képesek felvenni a versenyt a piacvezető Wrigley’s csoport termékeivel? Lehet ízbeli győztes, vagy csak ár-érték arány alapján tudunk dönteni?

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Csak semmi természetest!

Többünk véleménye, hogy régen más ízűek voltak a rágógumik. Főleg azok gondolják így, akik nagyon ritkán rágóznak, esetleg éveket hagytak ki. Ugye mostanság mindegyik cukormentes, vagyis édesítőszerekkel oldják meg a feladatot: ezek között bizony van olyan, amelyik kifejezetten kellemetlen ízű, vagy a kutyákra halálos – a mentol csak percekig képes elnyomni a támadásukat. (Korábbi cikkünket a témában idekattintva olvashatják.)

Az ember csak addig rágcsál nyugodtan, míg el nem olvassa a hozzávalók listáját. Igazából nincs bennük semmi halálosan mérgező, de akkor sem kellemes olyan vegyületek nevét olvasgatni, mint a színezékként használt, amúgy emészthetetlen titán-dioxid. A szegmens vitatható alapanyaga a szorbit, ami nagy mennyiségben hasmenést okoz, igaz, senki sem eszik meg egy doboz rágót – aki mégis, másodjára talán nem fogja. Az aszpartám viszont stabilan jelen van: ez máig vitákat generál, hiszen többször felmerült a gyanú, hogy köze lehet bizonyos rákos megbetegedésekhez.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Igazi győztes nincs

A csoport két részre oszlott: a napi rágózók az Airwaves-t és az Orbit White-ot jelölték meg, az alkalmi fogyasztók kedvence viszont a xilitet elhagyó, Lidlben vásárolt Jetgum Liquids Spearmint és Peppermint lett. Legkevésbé a Jetgum Euka Menthol Strongot kedveltük. Már az állaga sem volt az igazi, és hamar eltűnt belőle a mentol is, csak a kesernyésen utóíz maradt.

Mivel többféle kiszerelést kóstoltunk, mindegyik rágó esetében kikalkuláltuk, mennyibe kerül belőlük egy darab – fejszámolás nélkül is láthatják, melyik termék éri meg legjobban. A legolcsóbb a lidls Jetgum Spearmint Fresh 130 g-os mentolosa lett, itt a darabár még az öt forintot sem éri el. Ennek ellenére – fenntartásokkal ugyan, de – fogyasztható.

Lapozzanak, jön a kiértékelés!