Megéri Szlovákiában bevásárolni?

bevásárlás szlovákia magyarország
Vágólapra másolva!
A bevásárlóturizmus nem új találmány. A magyarok évek óta szívesen ugranak át a határokon, hogy a vélt vagy valós takarékosság jegyében otthagyjanak egy csomó pénzt a külföldi kasszáknál.
Vágólapra másolva!

Azt már kiveséztük, hogy érdemes-e Ausztriába átjárni. Megvizsgáltuk az árakat, végigkóstoltunk termékeket, hogy kiderítsük, igaz-e, vagy csak városi legenda, hogy Nyugaton még a csoki is ízesebb. Ha nem olvasták, kattintsanak ide, majd folytassák velünk – ezúttal Szlovákiába utaztunk, hogy megnézzük, van-e értelme átugrani „Cseszkóba”?

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A hetvenes-nyolcvanas években Párkány és Révkomárom volt a kedvenc célpont. Akkoriban a Botas tornacipő, a tízsebességes Favorit versenykerékpár és a Slavia légpuska volt a bestseller, de az apukák nem hagyták ki az Arany Fácán sört sem. (Nem az ihatatlan, Sopronban készült 140 forintost, hanem az eredeti ógyallai Zlatý Bažantot.)

Kutyának sem kell a légpuska

A kilencvenes évek változást hoztak. A légpuska nem volt többé menő, az országúti versenybicikliket lenyomták a kínai montenbájkok – minden gyerek arra vágyott, Ferikét még az ördög is megszállta miatta.

A sör megmaradt slágerterméknek, de a legnagyobbat a benzinkutak, a sportfogadó irodák és a petárdások kaszálták. Mára szép lassan ez is megváltozott: a határ szlovák oldalán álló kutak konganak az ürességtől, hiszen mostanság Magyarországon olcsóbb az üzemanyag.

Minden egyforma? Nem!

Mi az összehasonlítás miatt egy sima élelmiszerboltos kört futottuk, ahogyan Ausztriában is tettük, és igyekeztünk ugyanazokat az élelmiszereket megvenni, mint akkor. Szlovákiában a Hypernovában, idehaza a Sparban vásároltunk. Azt hittük, minden egyformán elérhető a két szomszédos országban, pedig nem.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A múltkor a mézes müzlivel futottunk lyukra, most a Danone Actimel ivójoghurtjával. A dunaszerdahelyi boltban natúrt vettünk, gondolván, az biztos lesz idehaza is. Tévedtünk. A Spar boltos nénije szerint mostanában nem kaptak, más üzletekben sem találtunk. A sima fehérnek minimum 1,6% a zsírtartalma, az epres magyarnak 1,5 – ezenkívül csak az áruk hasonlítható össze. A 304,81 forintos napi árfolyammal számolva 606,5 forint volt a 4 x 100 grammos gyűjtőcsomagolás. Idehaza mindössze 479 forintot kértek az epresért.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A Nutellát mindenki imádja, ha rajtunk múlna, valami őrületes mutyival ebből is minimum hungarikumot csinálnánk, még akkor is, ha olasz a recept és lengyel a gyártás. Ízre, állagra teljesen egyforma a kettő, de az áruk eltérő. A szlovákiai boltban 1063,7 forintra jött ki a 400 grammos, idehaza mindössze 945 ugyanez a kiszerelés.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A Rauch Happy Day narancslevek esetében már az osztrák összehasonlításkor sem találtunk különbséget. Úgy tűnik, a cég ugyanazt a minőséget kínálja mindenütt – a szlovákiai és a magyarországi is azonos annak ellenére, hogy a csomagoláson pár apró eltérés megfigyelhető. 1,69 euró, vagyis 515 forint az ára a Hypernovában, míg a Sparban 459-ért adják. Bolond hát az, aki kint veszi meg.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ugyan senkinek sem ajánljuk, hogy zacskós leveseket egyen, mégis nagy a keletje, így most is megnéztük, mennyi az annyi. Mindkét országban van tésztával dúsított „tyúkhúsleves”, igaz, a csomagolás nem egyforma. Minimális eltérés található az összetevők között – a lényegi különbség, hogy a szlovák piacosban szárított hús is van, 5 százalék. 271 forintnyi eurót kértek a Maggiért kint, 269-et itthon. Még mindig mi vezetünk.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Masszív legenda, hogy az osztrákok Milkája jobb, de ezt már a múltkor megcáfoltuk, teljesen egyforma volt a hazaival. A szlovákokkal sem kivételeznek a lila tehenek, ugyanazt kapják, amit mi. 393,2 forintba kerül kint – 1,29 eurót kértek érte. Idehaza jóval olcsóbb, 229 forint, pedig a tömegük is ugyanakkora, 100 gramm.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A fűszerek közül ismét a babérlevelet választottuk. Múltkor csúnyább, töredezettebb volt a hazai, mint az osztrák, most nem volt ilyen gond, a zacskókat kibontva korrekt, egészséges leveleket találtunk. Az illat mindkét esetben tökéletes – szomorúan sóhajtozunk a Táfelspicc konyhájában, miért nincs babéros férfiparfüm. Az 5 grammos csomag 143,2 forintba került a Hypernovában, a Sparban viszont 179 Ft. Na, az első, ami Magyarországon drágább.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A Danone Activia joghurt nálunk 125, Szlovákiában 120 grammos kiszerelésben kapható. Itt 3,4 százalékos zsírtartalmat ír a cetli, ott 3,1-ről beszél. 0,49 eurót kértek érte, ami átszámolva 149 forint. Egy újabb termék, amiért nem érdemes elhagyni az államhatárt – nálunk mindössze 99 forint az ára. Az ízük viszont ugyanolyan.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Lássuk a virsliket. A Hypernovában a Kostelecké Úzeniny Javoricke virslijét választottuk. A 180 grammos csomagolásban négy szál található, 48 százalék hústartalommal. Ízfokozó van, szója nincs – a magyar Pickben mindkettő ott van. A hazai virsliben 47 százalék a hús, míg a tömeg megegyező, így egyenlő esélyekkel indulnak az árversenyben. Dunaszerdahelyen 0,69 euró a kicsit homoerotikus logóval ellátott hústermék ára, ami 210 forint. Ezzel szemben a Pick 499 forint, és sajnos hiába drágább, nem jobb az íze. Virslifronton a turisták nyertek.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A Nestlé Fitness csokoládés gabonapelyhe mindkét piacon megtalálható, igaz nálunk 300 grammos papírdobozos, Szlovákiában 225 grammos zacskós kivitelben. Formára és ízre egyáltalán nincs differencia, csak az ár eltérő. Átszámítva 637 forint a kinti változat, ami 2831 Ft/kg árat eredményez. Itthon nem találtunk a Sparban, csak a sarki kisboltban, ami alapból nem a legolcsóbb: náluk 845 forintba kerül, ami 2816 Ft/kilós árat jelent, szóval még így is olcsóbb Budapesten, mint Dunaszerdahelyen.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Sörből a Kozelt vettük, mert mindkét országban elterjedt az egykor még cseh márka. Már a múltkori sör-összehasonlítóban kibukott, hogy ugyanott készültek, a magyar boltban is a nagytapolcsányi Topvar sörgyár termékét kínálták. Most is így jártunk – a két doboz íze teljesen megegyezett. A félliteres kiszerelésért 0,59 eurós, azaz 179,83 forintos összeg szerepelt a számlán. A Sparban 199 volt az ára, igaz, éppen nem volt akciós, van, hogy olcsóbban is kapni ilyet.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Lássuk a kólát, vajon lesz bármi különbség? Az osztrák bevásárlás alkalmából kibukott, hogy nekik cukor, itt meg glükózszirup jut a Coke-ba. A szlovák piacon viszont nincs ilyen, határon innen és túl mindkettő glükózos, mindkettőnek megegyezik az összes paramétere. 271 forint a hypernovás ár, míg a Spar csak 215-öt kér – ismét egy pont Magyarországnak.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Egyesek szerint mindenre kell egy kis ketchup, így a végén mi is kinyomtuk – az ízük maximálisan egyezett, és a 460 grammos tömegben sem mutatkozott eltérés. 454,16 forintnyi eurót kértek a kasszánál a csallóközi áruházban, míg a budapesti Spar 699-et számolt fel ugyanazért a termékért. Egy gól oda.

Az olcsóságért nem éri meg, de a virsli jobb

Gyors összeállításunk alapján úgy tűnik, nem érdemes élelmiszerért átkelni a határon, ne keresztezzük se a Dunát, se az Ipolyt, se a gömöri dombokat. A Táfelspicc „átlagos árucsoportjában” majdnem minden olcsóbb volt idehaza – nem véletlen, hogy a határ menti városokban inkább ide jönnek túloldalról. Sokan úgy tartják, hogy az euró bevezetése hozta a drágulást. Egy biztos: megfordult a lapjárás.

TermékSK árHU árMegjegyzés

Danone Actimel 4x100 g

606,5479Idehaza nincs natúr változat
Nutella 400 g1063,7945
Rauch Happy Day 1 l515459
Maggi tyúkhúsleves271269A szlovákiaiban van hús
Milka tejcsoki 100 g393,2229
Kotányi babérlevél143,2179
Danone Activia149990,3% különbség a zsírtartalomban
Virsli210499a magyarban van szója is
Fitness pehely2831 Ft/kg2816 Ft/kgKülönbség a kiszerelésben
Kozel sör 0,5 l179,83199
Coca-Cola 0,5 l271215
Heinz ketchup454,16699