Túrógombóc gluténmentes diétában? Naná, igazán finom

rizsdara gluténmentes
Vágólapra másolva!
Húsleves daragaluskával? Túrógombóc vagy tejbegríz? A gluténmentes diétán levőknek ezek sokszor hiányoznak, de jó hírünk van, a búzadara rizses alapanyaggal remekül pótolható. 
Vágólapra másolva!

Egyre nő azok száma, akik egészségügyi okokból vagy saját döntésük alapján kiiktatják a búzát az étkezésükből. Ha nem kötelezően teszik, akkor persze

vitatható, hogy ez jó vagy rossz döntés,

hiszen még a táplálkozással foglalkozó szakemberek körében sincs teljes egyetértés ebben a kérdésben. Azonban egyes betegségek kapcsán bizony nincs választás, a búzának mennie kell.

A gomba nagyon passzol hozzá Forrás: Antal Viktória

Ezt a gyakorlatban nem könnyű megvalósítani, hiszen sokszor pont a legegyszerűbb receptek jelenthetik a legnagyobb kihívást. Keresni kell olyan hozzávalót, amely ízre, állagra, esetleg külsőre is hasonlít az eredetihez, és a diétánkban fogyasztható.

Ilyen hozzávaló például a rizsdara, amellyel pár klasszikus receptben a búzadarát fogjuk helyettesíteni. Tehettük volna ezt kukoricadarával is, de én a rizsdarás verziót jobban kedvelem, mert egyrészt könnyedebb állagú, másrészt

kevésbé markáns ízű,

ezért szerintem jobban hasonlít a búzás változatra.

Daragaluska-leves

Hozzávalók a galuskához:

  • 1 nagyobb méretű tojás
  • 8 dkg rizsdara
  • 1 csipet só
  • apróra vágott petrezselyem (el is hagyható)

Hozzávalók a leveshez:

  • leveszöldség (ízlés szerint, mindent bele, amit szeretünk)
  • shimeji gomba (nyilván ez sem kötelező)
  • kis fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • reszelt szerecsendió
  • őrölt gyömbér
  • bors
  • petrezselyem
Megcsináljuk a galuskát Forrás: Antal Viktória

Keverjük össze a daragaluska hozzávalóit, majd hagyjuk pihenni a hűtőben. Amíg összeáll, nekiugrunk a levesnek. Hámozzuk, mossuk, szeleteljük azokat a zöldségeket, amelyek ezt logikusan megkívánják. A leveszöldséget a hozzávalóknál nem részleteztem:

lehet sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, kelkáposztacikk, kelbimbó, borsó, vagy akár zöldbab is.

Döntsük el, semmi sem kőbe vésett, válogassunk kedvünk és lehetőségeink szerint.

A hagymát vágjuk nagyon apróra, és alacsony hőfokon, egy kis zsiradékon forgassuk át, amíg úgymond üveges nem lesz. Ekkor a gomba kivitelével rakjuk rá a zöldségeket, és alacsony hőfokon, fedő alatt kezdjük el puhítani.

Jól esik a meleg leves Forrás: Antal Viktória

A shimeji, azaz bükkfagomba népszerű japán alapanyag, ami nyersen keserű, ám ez az aroma a főzés során teljesen eltűnik, és egy kellemes, vajas, mogyorós íz lép a helyébe. A shimejinek van fehér és barna változata, hámozni nem kell, csak gyengéden megmosni, és a tönköt levágni. Szeletelni sem szükséges, ráadásul jobban is mutat egészben. Nem csak levesekbe, de szószokba, mártásokba, vagy párolva, pirítva is használható például sültek mellé vagy tésztákhoz.

Visszatérünk a zöldségekhez: felöntjük őket vízzel, beletesszük a fűszereket, és főzni kezdjük. Amikor már majdnem megpuhultak, hozzáadjuk a gombát, és még körülbelül 5 perc alatt együtt készre főzzük. Jöhet ismét a daragaluska:

forraljunk vizet egy lábosban, majd vegyük olyan hőfokra, hogy ne vadul bugyogjon,

különben a túlzott hullámfürdő egyszerűen szétveri a levesbetétünket, ami roppant bosszantó tud lenni.

A daragaluskánkat finoman, kanállal szaggassuk a vízbe. Szépen, csendesen hagyjuk főni a körülbelül 20 percig, de az a biztos, ha egyet kihalászunk, és megbizonyosodunk róla, hogy a közepe is megpuhult-e. A főzési idő itt nem annyira belőhető, mint a búzadarás verziónál, függ például attól is, hogy mennyire nagy szemű a rizsdaránk. Ha késznek nyilvánítjuk, akkor óvatosan szűrjük le, és a levessel együtt tálaljuk.

Pohárban is remek

Következő receptünk a „tejbegríz”, amit ez esetben inkább tejbedarának nevezünk. Az se lenne nagy baki, ha tejberizsnek hívnánk, de mivel az egész rizsszemekből készül, ez pedig nem, maradjunk inkább a tejbedaránál.

Otthon is remek Forrás: Antal Viktória

Hozzávalók:

  • 5 dl tej
  • 5 csapott evőkanál rizsdara
  • 2 csapott evőkanál cukor
  • 1 vanília kikapart belseje
  • 1 csipet só

A tejet egy lábosban elkezdjük forralni. Ha olyan típusok, mint én, akkor tesznek bele egy csipet sót is, ha másmilyenek, akkor ezt kihagyják. Viszont a vaníliáról nem érdemes lemondani!

Ha a tej felforrt, lassan keverjük hozzá a rizsdarát és a cukrot, majd

sűrű kevergetés mellett készre forraljuk 2-3 perc alatt.

Tálalhatjuk egyszerűen kakaóval vagy fahéjjal megszórva, de készíthetünk belőle pohárkrémet is gyümölcsökkel, olajos magvakkal, zselével, tejszínnel vagy édes öntetekkel párosítva.

Túrógombóc gluténmentesen

Természetesen a túrógombócról sem kell lemondanunk, ha búzamentesen étkezünk, rizsdarával készítve kísértetiesen hasonló élményben lesz részünk, mint a klasszikus változatnál.

Az összetevők a gombóchoz Forrás: Antal Viktória

Hozzávalók:

  • 50 dkg túró
  • 10 dkg rizsdara
  • 3 púpos evőkanál rizsliszt
  • 3 tojás
  • 1 csipet só
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 1 citrom reszelt héja (el is lehet hagyni, de nem érdemes)
  • 10 dkg gluténmentes zsemlemorzsa

A túrót egy tálban jó alaposan megtörjük, majd a zsemlemorzsa kivételével hozzáadjuk az összes többi hozzávalót. Van, aki tesz bele még 1-2 evőkanál cukrot is, én nem szoktam, viszont helyette ebbe is egy csipet sót teszek, akárcsak a tejbedara esetében.

Ha alaposan elkevertük a masszánkat, hűtőbe tesszük, és legalább fél óráig békén hagyjuk. Mielőtt kivennénk, egy lábosba vizet teszünk, némi sóval, és forralni kezdjük. Ezt követően a tésztánkból

vizes kézzel gombócokat formázunk,

körülbelül 20 darabot, de ez persze a méretük függvénye.

Rizsdarával is jó eredményt érhetünk el Forrás: Antal Viktória

Egyesével, óvatosan a vízbe engedjük őket, és

addig nem is maceráljuk, amíg szépen, maguktól fel nem jönnek a felszínre lebegni.

Ilyenkor még a belseje biztosan nem főtt meg, legalább 3-5 perce még szükség lesz hozzá. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy elkészült, akkor egyet áldozzunk fel, fogjuk ki, vágjuk ketté, és egyszerűen nézzük meg. Ahogy a daragaluskánál is említettem, a főzési idő az adott rizsdara szemeinek méretétől is nagyban függ.

Ha a gombócok kellőképpen megpuhultak, szűrőkanállal szedjük ki mindet, és a kevés olajon megpirított zsemlemorzsában hempergessük meg az összeset. Klasszikusan porcukros tejföllel illik tálalni, de tulajdonképpen tehetünk rá – vagy mellé – vaníliasodót, pudingot, gyümölcsszószt vagy akár fagyigombócot is.

Étvágygerjesztő, igaz? Forrás: Antal Viktória

Sőt, ha a gombócokba az elején nem keverünk citromhéjat és vaníliát, sósan is fogyaszthatjuk, mondjuk fokhagymás tejföllel vagy zöldfűszeres sajtkrémmel, de akár köretként, húsok mellett is remek.