Nem baj, ha utálja a Valentin-napot, bonbont azért készíthet!

bonbon házilag valentin nap
Vágólapra másolva!
Bonbont készíteni tényleg nagyon egyszerű, sokkal gyorsabban megvan, mint amennyi idő alatt igazán finomat találnánk a hiperben. 
Vágólapra másolva!

Nem baj, ha utálja a Valentin-napot, mert jajjmár, megint egy amerikai nyálas hülyeség. Mi sem vagyunk oda az erőltetett érzelgésért, de azért szívesen megetetjük ezen a napon is azt, akit szeretünk.

Szép is lesz, nemcsak finom Forrás: Ács Bori

Az etetés a szeretet legfontosabb megnyilvánulása, ez nem kérdés. Igazából megetethetném bármivel, ami finom, de mondjuk

a csokoládét mindenki szereti, így ez a legkockázatmentesebb alapanyag.

A szép dolgokat is, úgyhogy szép csokoládét készítünk, ami pedig a bonbon. Méghozzá úgy, hogy kezdők és gyakorlottak, pasik és csajok is nekiállhassanak, teljesen mindegy, hogy egészségtudatos, paleo vagy éppen maximálisan hedonista, akinek készül. A legegyszerűbb recepteket kísérleteztük ki, olyanokat, amiket tényleg bárki el tud készíteni, csak tegye bele a szívét.

Eszköz nélkül is lehet

Nincs kedve szilikonformák után rohangálni, sőt, szeretné megúszni az egész ügyet egy lábos, egy tál, egy tálca meg a két kis keze segítségével? Nem lehetetlen a küldetés, a legmegúszósabb bonbonhoz, vagyis a trüffelhez nem kell semmilyen különleges eszköz.

Ehhez eszköz sem kell Forrás: Ács Bori

Nagy előnye, hogy a végletekig variálható, lehet bele valamilyen fűszert tenni vagy változtatni a csokoládé fajtáján, nyomhat a közepébe egy szem mogyorót, hempergetheti tört mandulába – és így tovább. Ez egy alaprecept, legyenek bátrak a saját megérzésük vagy a szívüknek kedves ember ízlése szerint egyedivé tenni a trüffeljüket.

Sárgabarackos trüffel

Sárgabarackos trüffelgolyók Forrás: Ács Bori

Alapanyagok kb. 10–15 darabhoz:

  • 120 gramm csokoládé – ét-, tej- vagy fehér is lehet
  • 50 ml tejszín
  • méz
  • 5 szem aszalt sárgabarack
  • 2 evőkanál barackpálinka
  • 50 gramm csokoládé a bevonáshoz

A csokoládét gőz fölött megolvasztom, a tejszínt felforralom.

A tejszínhez keverem a pálinkát,

majd a csokira öntöm, és elkeverem.

A forró tejszínt elkeverem az olvasztott csokival Forrás: Ács Bori

Beleforgatom az apróra vágott barackot. Hagyom hűlni, míg formázható nem lesz. Kiskanálnyi kupacokat adagolok egy sütőpapíros tálcára, majd újra a hűtőbe teszem.

A lehűlt trüffelalapból golyókat formázunk Forrás: Ács Bori

Kb. 10 perc múlva megint előveszem, és golyókat gyúrok a kis kupacokból. A bevonáshoz a csokoládét temperálom (lásd a leírást lejjebb!), és kézzel vagy egy fogpiszkáló segítségével belemártogatom a golyókat. A tetejüket megszórom egy kis apróra vágott barackkal.

Trüffeleket mártogatunk Forrás: Ács Bori

Sütőpapíros tepsire rakosgatva hagyom megdermedni.

A csokoládé temperálása

Már a szaloncukroknál is ismertettük a legegyszerűbb technikát, de mivel a bonbonkészítésnek is ez a kulcsa, itt is leírjuk. A csokoládét egészen apróra tördelem. Az egyharmadát félreteszem.

A maradékot gőz fölött megolvasztom, azaz egy kis lábosban kétujjnyi vizet forralok, és a halkan gyöngyöző víz fölé helyezett tálban hagyom a csokoládét felolvadni. Leveszem a gőzről, és belekeverem a félretett csokoládét, addig kevergetem, míg teljesen fel nem olvad. Ekkor temperált a csokoládé. Azonnal el kell kezdeni a munkát, mert hűlni kezd, és elölről kell kezdeni a folyamatot.

Aszalt szilvás nyers trüffelgolyók

Egészségtudatos, esetleg táplálékallergiás vagy szüntelenül diétázó pasiknak és csajoknak is lehet trüffelt ajándékozni: nincs benne se tejtermék, se hozzáadott cukor, se glutén, ráadásul baromi egyszerű. Lényegében egy aprítógép elég hozzá, és 10 perc alatt kész.

Trüffelgolyók szuperegészségesen Forrás: Ács Bori

Alapanyagok kb. 20 darabhoz:

  • 15 dkg aszalt szilva
  • 50 gramm mandula
  • 50 gramm kókuszreszelék
  • 1 evőkanál keserű kakaópor
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 narancs leve
  • 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • 1 kiskanál méz (elhagyható)
  • keserű kakaópor, a görgetéshez

A szilvát leöntöm forralt vízzel, és állni hagyom. Közben a mandulát finomra darálom, hozzáadom a kókuszreszeléket, a kakaóport, majd azzal is darálom egy kicsit. A szilváról leöntöm a vizet, és a gépbe teszem a mézzel, a narancslével és az olajjal együtt.

Golyókat formázok belőle Forrás: Ács Bori

Pépesre dolgozom össze az egészet. A masszából kis golyókat formázok, amiket aztán kakaóporba hempergetek. Hempergetés helyett akár ezeket a golyókat is lehet temperált csokiba mártani. Akkor már nem mindenmentes, de még mindig nagyon jó.

Mogyorópralinés bonbon – szilikonformában

A legegyszerűbb és egyben a legszebb bonbon szilikon- vagy polikarbonát formában készül. Körülbelül

700–2000 forintért már lehet kapni ilyen formákat internetes cukrászboltokban,

de barkácsáruházakban és százforintos diszkontokban is láttunk már.

A temperált csokival feltöltöm a mélyedéseket Forrás: Ács Bori

Mivel elég hamar elkészülnek a bonbonok, az sem baj, ha kis kapacitású a formánk, legfeljebb két-három körben készítjük majd a csokikat. Ezeknek az eszközöknek nagy előnyük, hogy

ügyetlenek is nagyon látványos eredményeket érhetnek el velük.

Csak néhány dologra kell odafigyelni:

  • A formát alaposan kitisztítom és kiszárítom, mielőtt használni kezdem, a legapróbb csepp víz és kosz is elronthatja a végeredményt – a csokoládé kényes anyag.
  • Jó minőségű csokoládét veszek. Nem kell a legdrágább, nem kell, hogy márkás legyen, de fontos, hogy magas, 60% feletti legyen a kakaótartalma. Ezek tudnak csak olyan szépen olvadni, amivel bonbonokat lehet készíteni.
  • A töltelék mindig szobahőmérsékletű legyen, nehogy felolvassza a már megdermedt burkot.

Alapanyagok a pralinéhoz:

A karamellás mogyoró megy az aprítóba Forrás: Ács Bori

(30 bonbon megtöltéséhez)

  • 100 gramm török mogyoró
  • 80 gramm cukor
  • egy csipet só

A mogyorót száraz serpenyőben megpirítom.

Pépesre aprítom a karamellás mogyorót Forrás: Ács Bori

Konyharuhába borítom, és ledörzsölöm a héját. A cukorral és a sóval együtt egy lábosba teszem, és hagyom megolvadni a cukrot. Amikor már borostyánszínű, leveszem a lángról, és egy sütőpapíros tálcára borítom. Elegyengetem, hagyom kihűlni. Aprítógépbe tördelem, és pürésítem.

Egészen addig járatom a gépet, míg a magok el nem kezdik kiadni magukból az olajat – ez 5 perc is lehet.

A végeredmény egy ragacsos massza kell, hogy legyen.

A bonbonhoz:

  • 150–200 gramm étcsokoládé
  • a mogyorópraliné

Az étcsokoládét temperálom. A szilikonformát egy deszkára fektetem.

Megdermedt a csokoládé Forrás: Ács Bori

A temperált csokoládét a formába öntöm úgy, hogy megtöltse az üregeket, néhányszor az asztalhoz ütöm, hogy mindenütt bevonja a formákat. Egy határozott mozdulattal a tál fölé borítom a formát, és hagyom kicsorogni belőle a fölösleges csokit. Visszateszem a deszkára a formát, és a hűtőbe teszem. 10 perc múlva kiveszem, és alaposan végignézem, mindenütt bevonta-e a csokoládé a vájatokat.

Megtöltöm a pralinéval Forrás: Ács Bori

Ha valahol lyuk van, az ujjammal vagy egy ecsettel javítok. A formákat a háromnegyedükig megtöltöm a pralinéval, majd a csokoládét újra felmelegítem, és a formákra csorgatom.

Lefedem a bonbonokat Forrás: Ács Bori

A maradékot hablapáttal vagy egy nagy késsel lehúzom. Visszateszem a hűtőbe, és hagyom megdermedni.

Kis munka, szép eredmények Forrás: Ács Bori

Körülbelül negyed óra múlva kész is a bonbon, ki lehet pattintgatni a formából.

Változatok töltelékre:

Ez még csak a kezdet, ha ezt a szintet megugrották, lehetetlen nem rákattanni a bonbonkészítésre, és nemcsak Valentin-napon, de egész évben muszáj lesz csinos kis csokikkal hizlalni szeretteinket.