Céklától látjuk rózsaszínben a világot

cékla
Vágólapra másolva!
A cékla ezer éve savanyúságként ismert, a legtöbb háznál maróan ecetes lében úszik máig. A savat néha rettenetes mennyiségű cukor igyekezett ellensúlyozni, hiába: a zöldség már úgyis halott volt. 
Vágólapra másolva!

Ugye ismerős? A savanyú lé elnyomta minden ízét, megnyúzta és kizsigerelte a szerencsétlen zöldséget, ami így, személyiségét vesztve éldegélt a fölöslegesnek titulált növények világában.

A cékla elmélyíti a csokoládé ízét Forrás: Ács Bori

A cékla azóta feltámadt, a gasztroforradalom jött és felkarolta ezt a szép és finom, ugyanakkor rettentő olcsó és egészséges zöldséget. Na jó, azért

van néhány hátránya is, de nem sok.

Sülve vagy nyersen

A cékla mindenhogy jó, de a legjobb nyersen és sütve. Főzve sem rossz, csak az előbbi kettő még jobb - időt ráadásul nem nyerünk a forró vízzel sem. Tulajdonképpen ez a cékla egyetlen komoly hátránya: lassan puhul. Főzve is, sütve is, de utóbbi esetben legalább százszor finomabb. Az ízei elmélyülnek, aromái édesebbek, sűrűbbek lesznek.

Alufóliában sütve a legjobb Forrás: Ács Bori

Hogyan készül?

A céklagumókat megmosom és egyenként alufóliába csomagolom. Tepsibe teszem, és 220 fokos sütőben a cékla nagyságától és állagától függően 45-60 perc alatt puhára sütöm. A sült cékla a hosszú sütési időt nemcsak azzal hálálja meg, hogy bámulatosan jó íze lesz, hanem azzal is, hogy a héját egy mozdulattal le lehet húzni. Hűtőben 3-4 napig simán eláll.

Jaj! Piros lett a kezem!

Igen, a cékla nem adja könnyen magát és bosszúból be is festi az ember kezeit. Ez ellen azonban létezik egy csodálatos trükk, amit nem sokan ismernek. Kézmosás! Meleg víz, szappan, esetleg körömkefe.

Sült cékla és csicseriborsó saláta szezámmaggal, kék sajttal, balzsamecettel Forrás: Ács Bori

Na jó, ennyire azért nem egyszerű, nem árt ugyanis nagyon gyorsnak lenni, hiszen

minél tovább marad a piros céklalé a bőrön, annál jobban befesti,

érdemes tehát pucolás után azonnal vad sikálásba kezdeni.

Ízek, amik a legtöbbet hozzák ki a céklából

Gyümölcsök:

  • alma
  • narancs
  • citrom
  • grapefruit
  • körte
  • málna

Fűszerek:

  • rozmaring
  • kakukkfű
  • kapor
  • petrezselyem
  • menta
  • fokhagyma
  • gyömbér
  • fekete bors

Magok:

  • dió, földimogyoró, szezámmag

Sajtok:

  • kecskesajt, kék sajt, feta, parmezán
  • tejföl, túró

Egyebek:

  • étcsokoládé
  • karamellizált hagyma
  • angol mustár
  • balzsamecet

Ha nagy mennyiségű puhára sült cékla áll rendelkezésünkre, gyakorlatilag bármit, akár egy egész menüt készíthetünk vele.

Ezt tegye a sült céklával

  • Szendvicsre, szendvicsbe: sajtokkal, fűszerekkel, vajjal vagy mustárral az egyik legjobb dolog, Különösen jól megy az íze a rozskenyérhez.
  • Salátának: felkockázva vagy szeletelve sokféle módon készíthető belőle saláta. Sajttal, hüvelyesekkel, zöld salátákkal és olajos magvakkal elkeverve is tökéletes.
  • Levesnek: joghurttal, húslevessel, fűszerekkel leturmixolva néhány perces leves lesz belőle, ami hidegen is remek.
  • Süteménybe: A cékla nemcsak a sütemények állagán javít, különlegesen édes íze tökéletes párja a csokoládénak. Brownie-ba, tortába vagy sima muffinokba is remek- ha nem árulják el, senki nem fog rájönni, mi van benne, a csokoládé íze viszont elképzelhetetlen módon mélyebb lesz tőle.
  • Mártogatni: A sült céklát hasábokra vágom és mártogatókat készítek hozzá: fokhagymás-tejfölös túrót, vagy egyszerűen sűrű görög joghurtot adok mellé.

Céklás-csokoládés muffin

Belül brutál szaftos, és nagyon csokoládés Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 10 dkg sült cékla
  • 5 dkg csokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg kakaó
  • 10 dkg liszt
  • egy kiskanál sütőpor
  • egy nagy csipet só
  • 5 dkg cukor
  • 1 tojás

A céklát lereszelem, hozzátöröm a csokoládét, azt is lereszelem, majd hozzáadom a tojást és a cukrot, habosra keverem. A lágy vajat is beledolgozom. Beleteszem a száraz összetevőket, és óvatosan beleforgatom. Kis formákba kanalazom, és 170 fokos sütőben kb. fél órát sütöm.

Célkás-csokoládés kalács

Nemcsak azért

jó dolog céklát keverni a kalács csokoládés töltelékéhez, mert így szürreálisan rózsaszínes lesz tőle a végeredmény,

hanem mert az egész annyira krémes lesz, amennyire amúgy csak rettenetes mennyiségű vajtól lehetne.

Rózsaszín kalács Forrás: Ács Bori

Alapanyagok a kalácstésztához:

  • 2,5 dl tej
  • 20 gramm élesztő
  • 1 egész tojás és 1 tojás sárgája
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 mokkáskanál só
  • fél kg finomliszt
  • 1 evőkanál vaj

A töltelékhez:

  • egy tábla étcsokoládé (100 gramm)
  • egy fej puhára sült cékla
  • 50 gramm vaj

A kalácshoz a jól bevált kalácstésztát készítettem el, itt egy alapos útmutató hozzá. A töltelékhez a csokoládét aprítógépben lereszelem, hozzáadom a puha céklát, és ledarálom.

A plusz szín ízben is pluszt jelent Forrás: Ács Bori

Amikor megkelt, a tésztát négy részre osztom, a két kalács két-két részből fog állni. A tölteléket is négy részre osztom. Az egyiket vékony téglalappá nyújtom, megkenem vajjal, megszórom a töltelék negyedével, a hosszabbik oldala felől feltekerem, a tekercset hosszában kettévágom és a két rudat egymásra csavarom. A másik kaláccsal ugyanígy teszek, majd fél órát hagyom kelni. A sütőt előmelegítem 180 fokosra és kb. 40 perc alatt megsütöm a kalácsokat.

Málnás céklaleves

A málna a legjobbat hozza ki a céklából Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • fél kg cékla, megsütve
  • 1 liter húsleves
  • egy kávéskanálnyi reszelt gyömbér
  • egy gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • egy citrom leve
  • 10 dkg málna (ilyenkor fagyasztott)

A tálaláshoz: tejföl, málnaszemek

Szép és finom Forrás: Ács Bori

A céklát megpucolom, levest felforralom. Turmixgépbe teszem a céklát a reszelt gyömbérrel, reszelt fokhagymával, sózom, borsozom, majd ráöntöm a forró levest, a málnát, s így összeturmixolom. Ha már egészen sima, belefacsarom a citrom levét. Hidegen, melegen is jó. Tejföllel, málnaszemekkel tálalom.

Cékla tócsni

Latkesz vagy tócsni, rózsaszínben Forrás: Ács Bori

Vagy lapcsánka, vagy tócsni, esetleg latkesz: a világ legegyszerűbb krumplis étele sokkal izgalmasabb, ha keverjük a zöldségeket, céklával még szebb is lesz, nemcsak finomabb.

Alapanyagok:

  • 2 közepes fej cékla, nyersen
  • 2 közepes fej krumpli
  • 125 gramm liszt
  • só, bors
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 tojás
  • a sütéshez olaj

A tálaláshoz fokhagymás tejföl

Nem csak krumpliból jó a tócsni Forrás: Ács Bori

A céklát és a krumplit megpucolom, lereszelem. Konyharuhába csavarom, hogy kiadja a fölösleges levet, majd elkeverem az ugyancsak lereszelt hagymával, liszttel, tojással és a fűszerekkel. Egy serpenyőben olajat forrósítok, evőkanálnyi adagokban kisütöm. Fokhagymás tejföllel tálalom.

Az egészség

Ez az olcsó téli zöldség gazdag B1-, B2- C-vitaminban, bőséggel tartalmaz biotint, folsavat, pantoténsavat, káliumot, magnéziumot, nátriumot, kalciumot, cinket, vasat és mangánt, amelyek figyelemreméltó vitamin és ásványianyag forrássá teszik. Ráadásul édes-földes karaktere finom és különleges, így a felhasználási területi legalább olyan izgalmasak, mint a benne megtalálható mikronutriensek.

Olvassa el korábbi cikkünket, kiderül mi mindre remek ez a növény!

És ezzel még nincs vége, a cékla nyersen is nagyon jó:

Majonézes, diós cékla

Tejfölös

Narancsos

Nem kell félni sem attól, hogy mindent befest, sem attól, hogy kemény: ebben a hihetetlenül ciklámen zöldségben végtelen lehetőség van, ha egyszer elkezdik, nem győznek majd leállni a kísérletezéssel.