Locsolóváró falatok gyors berúgás ellen

húsvéti falatok
A jó pogácsa örök klasszikus
Vágólapra másolva!
A zsírostól az egészségesig, a pepecselőstől az expresszig mindenféle falatkás recept a locsolókra váró háziasszonyoknak és lányuknak. Ezek kibélelik gyomrot és lassítják az alkohol fejvesztő hatását!
Vágólapra másolva!

Nem tudjuk, vannak-e még lányok, akik húsvéthétfő reggelén felveszik a szép ruhájukat, befonják a hajukat, tálba rendezik a piros-és hímes tojásokat, előkészítik a pálinkát és a poharakat, hidegtálakat raknak össze, majd dobogó szívvel, ölbe tett kézzel várják a locsolókat.

Gesztenyegolyó egy falat után, félben Forrás: Ács Bori

A felsorolt szokásokból kevés maradt meg, de a legfontosabbak biztosan tartják magukat: az evés és az ivás. Főleg az utóbbi, melynek alapforgatókönyvébe van belekódolva a lerészegedés, hiszen minél több a meglátogatott lányos ház, annál többféle az alkohol és gyorsabb a berúgás. Ennek a nem éppen méltóságeljes állaponak a megelőzésére vagy legalább az odavezető út lelassítása érdekében olyan recepteket gyűjtöttünk össze, amelyek kibélelik, védik a gyomrot, megelőzik az alkohol gyors felszívódását.

Zsír

A leghasznosabb alapanyag, amit erre a célra használni lehet a zsír vagy zsiradék, illetve az ezzel készült sütemények. Fontos szempont még, hogy a zsíros harapnivaló, amelyet a pálinka mellé kínálunk, apró, egyetlen mozdulattal bekapható legyen, ne kelljen harapdálni, morzsálni, tányért elővenni.

A két klasszikus sós aprósütemény, ami mindenféle bolti rágcsát, ropit, csipszet messze felülmúl, az a sok vajtól, zsírtól, sajttól tömény pogácsa és a sajtos rúd. Az egyik puha, a másik ropog, hasonló alapanyagokból készülnek, mégis teljesen mások. Alább olyan recepteket közlünk, amelyek sokszor kipróbáltak és atombiztosan működnek. Mindkettőhöz ajánlunk elkészítési verziókat türelmetleneknek és türelmeseknek, pepecselősöknek és hirteleneknek.

A jó pogácsa örök klasszikus Forrás: Ács Bori

Kéksajtos pogácsa

Alapanyagok

  • fél kg liszt
  • 1 kiskanál só
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg kék sajt
  • 2 tojás sárgája
  • 1, 5-2 dl tejföl
  • 20 gramm élesztő

A lisztet elkeverjük a sóval, aztán elmorzsoljuk a vajjal egészen addig, míg az összes vajdarabka eltűnik. Belemorzsoljuk a sajtot, az élesztőt majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tejfölből kb. 1 decit. Elkezdjük gyúrni. Ha nem akar összeállni, adjunk hozzá még tejfölt és gyúrjuk tovább. Sima felületű, nem ragacsos tésztát kell kapnunk. Ha ez megvan, letakarva kelni hagyjuk egy órán át. Lisztezett gyúródeszkán ujjnyi vastagságúra nyújjuk, két oldalról behajjuk, majd egymásra fordítjuk, és így hagyjuk kelni még fél órát.

A hajtogatást megismétjük, majd újra ujjnyi vastagra nyújtjuk, és szaggatóval vagy egy felespohárral pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket, és további fél órán keresztül kelni hagyjuk. Egy felvert tojással megkenjük a tetejüket és 200 fokos sütőben kb. negyed óra alatt pirosra sütjük a pogácsákat.

Egyszerűsített verzió:

A tésztát este gyúrjuk össze, majd alaposan lefóliázva betesszük a hűtőbe, a hajtogatást elhagyjuk, a szaggatástól kezdve pedig a fenti módon készítjük el a pogácsákat.

Sós ropogós, kell az asztalra Forrás: Ács Bori

Sajtos ropogós

Alapanyagok

  • fél kg liszt
  • 1 kiskanál só
  • 25 dkg vaj/zsír/fele vaj, fele zsír
  • 25 dkg sajt (többféle: edami, füstölt, parmezán vegyesen)
  • 1 tojás
  • 2 dl tejföl
  • A tetejére:
  • tojás, reszelt sajt

A lisztet elkeverem a sóval, majd belemorzsolom a vajat és a lereszelt sajtot. Hozzáadok egy tojást és a megadott mennyiségű tejföl felét, majd fokozatosan annyit, hogy sima, nem ragacsos, de nem is morzsálódó tésztát kapjak. Egy éjszakára jól becsomagolva a hűtőbe teszem, majd másnap kb. fél centi vékonyra nyújtom és vékony csíkokat vágok belőle. Ezeket enyhén megsodrom, esetleg pogácsaszaggatóval kekszeket szaggatok, a tetejüket lekenem egy felvert tojással, megszórom reszelt sajttal és 200 fokos, előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt kisütöm őket.

Egyszerűsített verzió:

A tésztát rögtön az összeállítás után megformázom. Egy sütőpapíros tálcára sorakoztatom a rudakat vagy kekszeket úgy, hogy ne érjenek össze. Egy órára a fagyasztóba teszem. Amikor kivettem, lekenem tojással, megszórom sajttal, és azonnal sütöm.

Magok és gyümölcsök

Az egészségesebb alapanyagok között is sok olyan van, ami nehezen emészthető, rostban gazdag, ezért magába szívja az alkoholt. Ezek a receptek azért annyira mégsem egészségesek, hogy ne lennének elég ünnepiek, viszont nagyon gyorsan megvannak. A datolya és a szalonna annyira édes és annyira sós, hogy együtt teljesen kiütik a locsoló érzékeit, a mandulától pedig kicsit ropogós belül. Egyetlen falattal órákig ki lehet húzni rendes étkezés nélkül.

Szalonna és datolya? Igen, mandulával! Forrás: Ács Bori

Szalonnás datolyafalatok

Alapanyagok

  • 20 dkg datolya
  • 10 dkg vékonyra szeletelt füstölt szalonna
  • 10 dkg mandula

A datolyaszemeket kimagozzuk, a mag helyére egy szem mandulát dugunk. A datolyákat egy-egy hüvelykujjnyi szalonnaszeletbe csomagoljuk. Sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk őket, majd kb. 180 fokos, előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük, míg a szalonna ropogós nem lesz.

Egyszerűsített verzió:

A datolya helyett aszalt szilvát, a mandula helyett pedig diót használunk. Minden mást ugyanúgy csinálunk, mint fent.

A kókuszgolyó is lehet egyészséges Forrás: Ács Bori

Kókuszgolyó egészségesen

Az igazi változat tökéletes, a legjobb gyors zsúr-és büfékaja, amit el lehet képzelni, itt találnak hozzá egy klasszikus receptet. Most azonban egy olyan változatot készítettünk, ami tápláló, egészséges, cukormentes, gluténmentes, tejmentes, szóval a modern háziasszony álma.

Alapanyagok

  • egy narancs kifacsart leve és lereszelt héja
  • 10 dkg datolya, lehetőleg puha, nagyszemű
  • 5 dkg mandula
  • 5 dkg kókuszreszelék - vagy kókuszcsipsz lereszelve, sokkal finomabb + a görgetéshez
  • 1 kiskanál keserű kakaópor

Az összes alapanyagot aprítógépbe tesszük és gyúrható masszát készítünk. Golyókat formázunk belőle, amiket aztán kókuszreszelékbe forgatunk.

Ezt imádni fogják a locsolók! Forrás: Ács Bori

Gesztenyegolyó

Gyerekkorunk zsúrjainak kedvence volt ez a gesztenyegolyó, édes, savanykás, keserű és nagyon laktató. Ha kész masszából készítik, kevésbé lesz finom, megéri az a plusz pár perc és néhány mozdulat az igazi ízek kedvéért.

Alapanyagok

  • 15 dkg ízesítetlen, natúr főtt gesztenye - fagyasztott vagy vákuumcsomagolt
  • 1 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • egy teáskanál rum (elhagyható)
  • egy rúd vanília kikapart magjai vagy egy teáskanál vanília kivonat (elhagyható)
  • fagyasztott vagy befőtt meggy
  • keserű, cukrozatlan kakaópor

A tejet kis lábosban felmelegítjük, beleszórjuk a cukrot. Ha feloldódott, belekeverem a darált gesztenyét, elkeverem. Vaníliával és rummal ízesítem. Az így kapott gesztenyemasszát hagyom teljesen lehűlni. A hideg masszából kiskanálnyi darabot fogok, kerek lapocskát gyúrok belőle, a közepébe egy szem meggyet nyomok, majd golyóvá formázom. Keserű kakaóba hempergetem.

Pattogatott kukorica édesen-sósan

A valódi, pattogatni való kukoricából, tűzhelyen pattogatott kukorica egyszerűen ezerszer jobb, mint a mikrós, de ugyanolyan gyorsan elkészül. Itt írtunk részletesen a technológiásról és az ízesítési lehetőségekről az egyszerű, sós változatoktól kezdve, a durván addiktív sós-édes verziókig, a csokoládés és a karamellás popcornig mindent megtalálnak.

Lassítja az ital felszívódását Forrás: Ács Bori

A klasszikusok

Lakodalmas sütemények, melyek erre az alkalomra is remekül passzolnak, mert tömények, nehezek, falatnyi formájúak vagy éppen kockákra vághatók és mindenekfelett ősi klasszikusok. A linken mindenhez találnak receptet a zserbótól a női szeszélyen át a diós kosárkáig.