Pár éve a hazai olasz éttermekben sokan rácsodálkoztak a polentára, és aranyárban, cuppogva vették, mintha valami csoda lenne, holott a magyar konyha is ismeri és használja, puliszka néven. A következő elkészítési mód elsősorban Olaszországban jellemző, a keményre főzött, bő olívaolajban kisütött kockákat piacokon, déli tartományokban akár az utcán, tengerparti sétányokon is árulják.
A végeredmény önmagában is vidáman megáll, kevés tejföltől nem lesz rosszabb, és egy zöldsaláta jól köríti. Igen, köríti, mert ezt most főételnek értelmezzük.
A puliszka főzése
Sokkal több időt és odafigyelést igényel, mint gondolnák. Ez itt az alaprecept a szeletelhető végeredményhez, a kisütéshez, pirításhoz erre van szükség.
2 1/2 liter víz
1/2 kg kukoricaliszt (aki durvább állagot szeretne, kukoricadara)
1 evőkanál só
1 evőkanál vaj
A vizet felforralom, sózom, belerakom a vajat (a vaj helyettesíthető olívaolajjal, állati zsiradékkal)
Egy habverővel kavarva a vizet vékony sugárban hozzáöntöm a lisztet, folyamatosan keverem.
Alacsonyra veszem a lángot, 40 percig főzöm a lisztet és egy fakanállal lassan kevergetem. Vigyázat, köpködni fog.
Amikor elkezd elválni az edény falától, és egy kis réteget odapirít, akkor kezd kialakulni a megfelelő állag.
Még 20 percig főzöm, közben lassan keverem.
Amikor eltelt a 20 perc, kiborítom egy deszkára, meglangyosodva már szeletelhető. A maradékot nem szabad hűtőszekrényben tárolni, mert megvizesedik és ehetetlen lesz. Elég egy rongyba tekerni és szellős, hűvös helyre rakni. Ha köretnek használnák, a linken megtalálják mikhez illik.
A sütés
A másfél centi vastag szeleteket nagyon bő (3 ujjnyi), tűzforró zsiradékba helyezem. Ha erősen bugyborékolnak, akkor jó.
Nem sül meg gyorsan, kb. 10 perccel számoljanak, majd egy szűrőlapáttal szedjék ki papírtörlőre és sózzák meg durva sóval (sütés esetén ne sózzák a masszát, mert túl sós lesz a végeredmény a kétszeri sózástól).
Belül puha és krémes, kívül ropogós, sós és édes egyszerre, ráadásul gluténmentes.