Bóbita, bóbita, hamm, bekaplak!

pitypang receptek címlap
Vágólapra másolva!
Akit kapott már el a vadterménygyűjtési láz, próbálja ki a pitypangszedést is! Biztonságosabb, mint a gomba, a fellelhetőség és a felismerhetőség garantált, a végeredmény pedig egy rendkívül egészséges és finom zöldség, amire tavasz elején égető szüksége van a szervezetnek.
Vágólapra másolva!

Amit érdemes tudni

A pitypang levele enyhén kesernyés, még az egészen zsenge, világoszöld hajtások is (csak ezeket érdemes leszedni), aki nem kedveli az erős karakterű salátákat – radicchio, római, rukola is ilyenek –, annak talán nem fog ízleni. Gyógynövényként is ismert, emésztést elősegítő, vizelethajtó hatású növény, rendkívül magas káliumtartalommal.

Szedéskor arra figyeljenek – amellett, hogy ne tévesszék össze mással, bár a bimbózó növényt a bimbóról és a fogas leveléről könnyű felismerni –, hogy ne közvetlenül autóút mellett vagy intenzív forgalmú kutyasétáltató területen szedjék. A levelet használat előtt meg kell mosni, a virágból rázzák ki a bogarakat, lesz bennük bőséggel, és indulhat is a sütés-főzés!

Pitypangsaláta Forrás: Táfelspicc

Pitypangsaláta

A fiatal, megmosott zöld leveleket leforrázom. Leszűröm, sózom, kevés mézzel és mustárral, reszelt narancshéjjal kikevert balzsamecettel, olívaolajjal meglocsolom, és földimogyorót török rá.

Pitypangfőzelék Forrás: Táfelspicc

Pitypangfőzelék

A fiatal, megmosott zöld leveleket annyi tejszínben forralom öt percig, amennyi ellepi, szerecsendióval, márványsajttal ízesítem, és tálalom.

Pitypangvirágpesto Forrás: Táfelspicc

Pityangvirágpesto

A fiatal, sárga virágokból kitépkedem a sárga részt, durvára vágom, sózom, majd egy mozsárban dióval, olívaolajjal és mézzel pépesítem. Édeskés karakterű, kicsit kamillára emlékeztet, pár csepp citrom jót tesz neki. Sajtokhoz illik a legjobban.

Pitypangvirág-tempura Forrás: Táfelspicc

Pitypangvirág-tempura

1 dl rizslisztet kikeverek 1 dl jéghideg vízzel és egy egész tojással (nem keverem simára, csak éppen összeforgatom, csomósra). A pitypangbimbókat belemártom, és forró olajban kisütöm.

Pitypanglekvár Forrás: Táfelspicc

Lekvár pitypangvirágból

A virágokból kirázom a bogarakat, a zöld részeket, leveleket eltávolítom. A szirmokat azonos mennyiségű cukorral elkeverem, egy kevés vizet öntök alá, és összeforralom. A kamillára emlékeztet, vajas kenyéren finom.