Padlizsán kétbalkezeseknek

Vágólapra másolva!
A padlizsán már majdnem hús, és a gazdag íz mellett még a legügyetlenebbek barátja is tud lenni. Öt hülyebiztos felhasználási javaslat a szent és tökéletes padlizsénkrémre, akár ügyeseknek is.
Vágólapra másolva!

Az alap minden esetben a sült és hámozott padlizsán. Ebből a legjobb padlizsánkrémet Erdélyben készítik, de a recept sajnos nem éppen közmegezés tárgya. Hol olajjal és fokhagymával keverik ki a sült és tört padlizsánhúst, hol raknak bele hagymát is, sőt majonézt. Mi fogtuk a legegyszerűbb, legszimpatikusabb változatot és ahelyett, hogy mind megettük volna, továbbléptünk vele.

Egy natúr padlizsánkrém Forrás: Táfelspicc

Az alap

Az alaprecept annyi, hogy a tűzön megsütött (jelentősen jobb ízű úgy, ha nincs grill, jó a gázrózsa is!) padlizsánt meghámozzuk, villával megtörjük, és elkeverjük finomra vágott fokhagymával, majd fokozatosan annyi olajat adagolunk hozzá, hogy a végeredmény nekünk tetsző állagot vegyen fel. Itt akár meg is állhatunk, mert a padlizsán, a szén, a fokhagyma és egy olaj együtt éppen elég a boldogsághoz, de aki akarja, éppen cifrázhatja. Például a következő, finomra vágott fűszerek hozzáadásával.:
- menta és lime
- fahéj, szegfűszeg és gránátalmamag
- olajban eltett szárított paradicsom és bazsalikom
- csilipaprika

vagy magát a natúr alapot lehet felhasználni a következőképpen:

Padlizsános saláta Forrás: Táfelspicc

Salátaöntet

A krémet kevés sherryecettel kikeverem, majd friss paradicsommal, apróra vágott petrezselyemmel, mentával, bazsalikommal és finomra vágott lilahagymával keverem el, sózom, borsozom, mintha salátaöntet lenne úgy vagyok a padlizsánkrémmel.

Kakukkfüves padlizsánleves Forrás: Táfelspicc

Leves

A padlizsánhoz sült hagymát, fokhagymát és friss kakukkfüvet adok, pürésítem és alaplével engedem fel. Sózom, borsozom, és például kecskesajttal tálalom.

Lusták voltunk lemenni kenyérért, ezért az nincs a fotón, de ezt rakhatják bruschettára. Forrás: Táfelspicc

Bruschetta

Itt kicsit csalunk, mert az alapreceptből nem nagy varázslat kenyérre kenni valamit, de egy kicsit azért változtattunk az alaprecepten. Méghozzá rengeteg zöldfűszerrel kevertük ki. A villával összetört sült padlizsánt olívaolajjal selymesítettük, finomra vágott fokhagymával, kakukkfűvel, rozmaringgal, oregánóval és petrezselyemmel kevertük ki, sóztuk-borsoztuk és úgy kanalaztuk a pirítósokra. Aki akarja, adjon hozzá egy kevés apróra vágott paradicsomot is, baj nem lesz belőle.