A legjobb borokat idén is a diplomaták kapják

Külügyi borválogatás
Ezeket kínáljuk külhonban
Vágólapra másolva!
Már tudjuk, mit isznak a diplomaták: a Külgazdasági és Külügyminisztérium bemutatta, milyen borok fogják képviselni Magyarországot külföldön. A válogatásban a klasszikus aszúk mellett szerepel olaszrizling, Irsai Olivér és hárslevelű is.
Vágólapra másolva!

Hamarosan minden külképviseletre kiérnek a szállítmányok, nemrégiben pedig bemutatták a válogatást a misszióvezetőknek is, hogy megismerjék, milyen borokat kínálhatnak ebben az évben vendégeinknek.

Már 16 éve szelektálja egy szakmai zsűri a magyar külképviseletek számára a lehető legjobb palackokat. Nem mindegy, hogy a diplomaták, potenciális befektetőknek mit szolgálnak fel a külföldi magyar képviseleteken, hiszen egy olyan válogatás a cél, amely Magyarország imázsát tudja javítani.

– mondta Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. Ahogy egy diplomata, ugyanúgy a bor is Magyarországot képviseli külföldön, ezért kell a lehető legjobb minőségre és válogatásra törekedni – folytatta.

A Magyar Turizmus Ügynökség a gasztronómia mellett a magyar bor központi marketingjét, promócióját is felvállalta, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig

az ideit a furmint évének nevezte ki.

– fogalmazott a miniszterhelyettes.

A mostani szelekcióban is 12 olyan bor van, amely furmint, vagy furmint alapú házasítás. A külképviseleteken a vendégek speciális, a furminthoz kifejlesztett pohárból ízlelhetik a magyar borkülönlegességet.

Ezeket kínáljuk külhonban Forrás: Origo

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai szervezetektől gyűjtik be a pincészetekre vonatkozó ajánlásokat. Minden borászattól két tételt fogadnak. Szakértő zsűri vakkóstoló keretében választja ki a szelekció tételeit. Mészáros Gabriella vezette a borok válogatását, aki elmondta, hogy

15 évvel ezelőtt bajban voltak, hogy ki tudják választani azokat a tételeket, amelyek valóban méltók arra, hogy hazánkat külföldön képviseljék.

A zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a területi adottságainkkal sosem volt probléma, több évtizedes, sőt bizonyos területeken több évszázados lemaradást kellene behoznia a termelőknek.

Az elmúlt négy-öt évben ugrásszerű minőségemelkedést tapasztaltak a borválogatás során.

Egyrészt azokat a termelőket hívják meg, akik már évről évre bizonyítottak, de a fiatalabb pincészeteknek is teret kívánnak adni. A minőség mellett, ami a döntésnél a leglényegesebb szempont volt, hogy a Kárpát-medencére a legjellemzőbb, leginkább ehhez a régióhoz köthető szőlőfajták és borok kerüljenek a válogatásba.

24 bor és 2 pezsgő került a szelekcióba Forrás: Origo

Külföldön a diplomata asztalokra kerülhet a többi között az Etyeki Kúria, a villányi Heumann, a tokaji Patricius, a somlói Tornai és a kunsági Frittmann pincészet egy-egy tétele is.

Tavaly közel 88 millió eurónyi volt hazánk borexportja, amely 6 százalékkal magasabb, mint a két évvel ezelőtti, 2015-ös szám.

Külképviseleti Borválogatás 2017

Pezsgő

Grand Superior: Kreinbacher, Nagy-Somló, Classic Brut
Superior: Garamvári, Tokaj, Tokaji Brut 2013

Könnyű fehérbor

Grand Superior: Gilvesy, Badacsony, Bohém 2015
Superior: Szőke Mátyás, Mátra, Olaszrizling 2015
Classic: Frittman, Kunság, Irsai Olivér 2016

Testes fehérbor

Grand Superior: Kolonics, Somló, Furmint 2015
Superior: Erzsébet, Tokaj, Furmint Király dűlő 2015
Classic: Carpinus Tokaj Hárslevelű 2015
Tornai, Somló, Juhfark 2015

Könnyű vörösbor

Grand Superior: Luka Enikő, Sopron, Kékfrankos 2015
Superior: Etyeki Kúria, red 2015
Classic: Eszterbauer, Szekszárd, Sógor Kadarka 2015
Vylyan Villány Portugieser 2015

Testes vörösbor

Grand Superior: Weninger - Gere, Villány, Cabernet Franc selection 2012
Heumann, Villány, Terra Tartaro 2011
Superior: Havas és Tímár pince, Eger, Franom 2013
Classic: Fritz Borház, Szekszárd, Bikavér 2012
Thummerer Pince, Eger, Bikavér 2012

Késői szüretelésű, édes bor

Grand Superior: Tokaj Kikelet, Tokaj Szamorodni 2012
Superior: Tokaj Nobilis, Amicus 2011
Árvay, Tokaj, Késői Furmint 2011
Classic: Áts Károly, Tokaj Áts cuvée 2014

Aszú

Grand Superior: Patricius, Tokaj, Aszú 6 puttonyos 2006
Superior: Tokaj, Hétszőlő, Tokaj Aszú 6 puttonyos 2008
Classic: Grand Tokaj, Aszú 6 puttonyos 2013
Disznókő Tokaj Aszú 5 puttonyos 2008