Itt a műcsirke, ugye nem ezt fogjuk enni?

rántott csirke
Ehhez a fogáshoz nem öltek szárnyast
Vágólapra másolva!
Egy amerikai hústermelő cég bemutatta a világ első baromfihúsait, amelyek olyan kacsa-, illetve csirkerészekből állnak, amelyeket laborkörülmények között neveltek, és amelyekhez egyetlen állatot sem kellett levágni.
Vágólapra másolva!

A múltban a Memphis Meats és más húsgyártó cég már kitenyésztett „tiszta" marhahúst, de ez az első alkalom a világon, hogy egy vállalat képes volt kitenyészteni valami hasonlót baromfisejtekből is.

A vállalat meghívott egy íztesztelő csoportot San Franciscó-i konyhájába, hogy kóstolják meg a sejttenyésztés eredményét. A felszolgált ételek: rántott csirke, déli fűszerezésű csirkehús, narancsos kacsa. A Wall Street Journal szerint a kóstolók elmondása szerint

a csirke állagra enyhén „szivacsos”, csakúgy, mint egy „normál" csirkemell, de íz szempontjából hibátlan.

Mindegyikük azt mondta, hogy szívesen enné újra a menüt.

Ehhez a fogáshoz nem öltek szárnyast Forrás: Memphis Meats

A hasonló húskészítményekkel a Memphis Meat már a jövőre készül: a hagyományos termelés nem tartható fenn, mivel

az ember már túl sokat használt fel a természeti erőforrásokból, különösen igaz ez az ivóvízre és a termőföldre.

A kitenyésztett sejtekből készült hústermékekkel a vállalat akár 90%-kal kevesebb környezeti kárt okoz: kevesebb vizet használ, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is minimálisra csökkenti, miközben nincs szüksége vágóhidakra sem.

Határozottan úgy néz ki, mint egy darab csirkemell – még szeletelve is Forrás: Memphis Meats

A fejlesztéseket az állatjóléti szervezetek, így a PETA is támogatja, amely az állatok fogyasztásának, felhasználásának minden formája ellen küzd.

A boltokba leghamarabb 2021-re kerülhetnek sejtből készült baromfihús-készítmények.

Addig eldönthetjük, hogyan segítjük a fenntartható fejlődést: a tenyésztett sejtek fogyasztásával vagy a húsmentes étkezéssel.

Szavazzon!

Mesterséges hús?