Két kilométer kolbász a raklapon

Nyárson sül a malac és a bárány.

Nem kellett megkérdezni. Pedig ezért húztam le az autó ablakát, ám a beáramló illatok egyértelműen jelezték az irányt: még vagy ötszáz méter, és elérjük célunkat, a 33. Kobasicijadát, a dél-bácskai Turiában (Turija) rendezett kolbászfesztivált. Egyórányit autózunk a magyar határtól, Szenttamáson (Srbobran) közvetlenül a híd után balra kell fordulni, még néhány kilométer, és máris a 2500 lelkes, jelentős többségében szerbek lakta településre érkezünk.

Éhesek vagyunk, de előbb a fesztivál végein nézünk körül. A falusi búcsúk minden kellékét meg lehet kapni az egymáshoz simuló standoknál: van szöszmöszpapucs, bicska, aprósütemény, nyaklánc, dűzni a traktorba, lufi, bogrács, vattacukor, fakanál, Szűz Mária. Utóbbi képeslapon, műanyagba gravírozva és vagy tucatnyi változatban.

A húst fel is kell dolgozni Forrás: Grimm Balázs

Nincs harag

És ahogy az a falusi búcsúkban lenni szokott, a kora délelőtti időpont ellenére néhányan már billegve járnak, lefekvéshez készülődnek. Egy idős férfit a felesége terelget hazafelé. Nincs harag, a véráramban néhány ezrelék alkohol, a szatyorban pár kiló hús, az arcon derűs mosoly. Hatalmas a tömeg, szerb, magyar, szlovák, de még angol szavakat is hallani a hömpölygésben.

A kolbászfesztiválos hűtőmágneseket kínáló árusnál fordulunk vissza, a szemünket lehunyjuk, ráúszunk az illatfelhőre, visz az magától a húsos részleghez.

Gombóc Artúr szellemében van itt kerek kolbász, szögletes kolbász, hosszú kolbász, rövid kolbász, gömbölyű kolbász, meg még vagy százféle.

És sonkák, füstölt karaj, sajtok, túrók, borok. És persze parázságy fölött nyárson forgó malacok, bárányok, üstben fővő pörköltek, halászlé, töpörtyű, bő zsírban rotyogó mindenféle állatok.

Mindenki vásárol Forrás: Grimm Balázs

Az árusok végtelenül kedvesek és bőkezűek, az ingyenes kóstoló az egyik borkereskedőnél például a felénél jócskán továbbtöltött kétdecis poharat jelent, néhány tétel után szívem szerint mennék a szatyros úr után, de nem lehet, ennünk is kell.

Így néz ki a magyar jeti

Az egyetemista időkben megismert barátomat, a Kolléga Úr névre hallgató Lacit is elhoztam magammal. Azért éppen őt, mert híresen nagyevő ember, egyszer elfogyasztott egy négyszemélyes csülöktálat (tál nélkül), egy, a húsféléről elnevezett fogadóban: amikor végzett,

a szomszédos asztaloknál helyet foglaló japán turistacsoport megtapsolta és alaposan lefotózta.

A Tokiói Természettudományi Múzeumban állítólag a mai napig mutogatják a fényképét: nézzétek meg jól, gyerekek, így néz ki a magyar jeti.

Érdemes enni menni Forrás: Grimm Balázs

Az elhörpölt borok után ránk törő üvöltő éhség miatt biztosra megyünk, első körben pljeskavicát abrakolunk. Ez a balkán hamburgere, a zsömle inkább lepény, a húspogácsa hatalmas és marhából, sertésből, birkából készül. Itt tetszőleges szószokkal, savanyúsággal, hagymával, erős paprikával adják - ahogy a kedves vendég szeretné.

Egy pljeskavica 200 szerb dinárba, vagyis úgy 470 forintba kerül.

Miután megesszük, én szívem szerint a kocsi felé venném az irányt szundítási szándékkal, de Kolléga Úr nem enged, azt mondja, addig nem megyünk haza, amíg parázson sült bárányt nem eszünk. Hát jó. Tudományos szempontok alapján választunk standot: odamegyünk a legközelebbihez.

Sülnek a húsok Forrás: Grimm Balázs

Egy kis kóstoló

Az árussal az istennek nem értjük meg egymást, mi nem beszélünk szerbül, ő nem beszél magyarul, de angolul, meg németül sem. A lassan tagolt, hangos mondatok ideje ez: NEM KÉ-RÜNK EGY E-GÉSZ KI-LÓT, CSAK EGY TÁ-NYÉR-KÁ-VAL! Kerül egy fiatalember, aki tud angolul: szóval csak egy kis kóstolót szeretnénk - mondjuk.

Egy kis kóstolót, vagy két kis kóstolót?

- kérdez vissza. Nem, csak egyet - brummogjuk pljeskavicától kómás fejjel, erre hoz egy akkora tálca húst, hogy könnybe lábad a szemünk. Ez a kis adag? Ez - válaszolja mosolyogva, mert hát barátok vagyunk. Előzőleg ugyanis megbeszéltük, hogy Budapestről jöttünk, kifejezetten a fesztivál miatt, ami nagyon tetszett neki.

Remek árut vettünk Forrás: Grimm Balázs

Ők egyébként Szerbia középső részéből érkeztek (a hely nevét nem tudtam felírni, mert kizárólag mássalhangzókból állt), és malac-, valamint báránysütéssel foglalkoznak évtizedek óta. Jól begyakorolták magukat, az biztos, a bárány szaftos, visszafogottan fűszerezett, önmagában is csodálatosan finom, érezni, hogy kiváló alapanyagból készült.

A török konyha magyarra gyakorolt hatásait nem kell ecsetelni, elég a lecsóra, kefirre gondolni. A szerb fogásokon ezek az impulzusok még inkább érezhetők, az olajtól csillogó, grillezett (!) savanyúság, a bárány, a kenyérlepény,

a fűszerek mind-mind délkelet felé mutatnak,

és szerencsére pajkos ujjal.

Kötelező kellékek Forrás: Grimm Balázs

Traktoron hozzák a rekordert

Úgy tízezer kalóriánál járhatunk, egyre kevesebb meggyőződéssel eszünk. Az úszók érezhetnek hasonlót az utolsó métereken, amikor a kétségbeesett tempózás mellett bevetik a végső fegyvert, és beisszák magukat a célba.

Mi rágunk, bamba mosollyal.

A keleti hatást fokozza a célszalagként felszolgált török kávé, valamint a mellé adott porcukros gyümölcszselé is. Itt én már a füleimen veszem a levegőt, és úgy kell arrébb görgetni.

Meghozta a traktor Forrás: Grimm Balázs

Nem tudom, mennyit fizetünk, Kolléga Urat hátrahagyva gurulnom kell a rózsaszínűre festett faluházához, mindjárt hozzák a Guinness-rekorder kolbászt. Ez két éve 2031, idén már 2033 méter hosszú, ami úgy hat tonna levágott disznót és háromezer kiló színhúst jelent. Traktoron hozzák, olyan és annyi illata van, hogy a horgosi határátkelőn kicsordul tőle a vámosok nyála.

A néptáncműsort nem nézem meg, összeszedem Lacit, ezt a hússal töltött boldog gömböcöt, és elmegyünk kolbászt kóstolni.

Egy magyarul beszélő törékeny asszonyka levág egy jó centi vastag karikát a félarasznyi átmérőjű vastagkolbászból.

Köszönöm, elég lesz kettőnknek - sírok fel könyörgő arckifejezéssel. Férfiak vagytok, nem? - kérdezi, és odanyújt még egy szeletet.

Órák alatt elfogy Forrás: Grimm Balázs

Megaludt, sós tejszín

A sokadik pult után az agyunk helyén lévő darált sertéshús levonja a tapasztalatot: a keleti hatás bizony sok esetben érződik itt is, szokatlan, különleges, jó, még jobb, de a mi ízlésünkhöz mérten rossz, kifejezetten savanykás kolbászokat is kóstolunk, reméljük, utóbbi nem a botulizmus jele.

Eszünk egy kis töpörtyűt, csipegetünk némi füstölt karajt, leheletnyi szalonnát, aztán amikor képtelenek vagyunk több húst enni, levezetésként ráfordulunk a sajtokra.

Ezer forint körüli áron kaphatók, veszünk is egy raklappal. Nagy kedvencünk a kajmak, ami megaludt sós tejszín, érlelve, ízhatásban a vaj, a tejszín és a jóféle túró között: mennyei. Ez itt már drága dolognak számít, 2100 forintnyi dinár kilója. Ebből is veszünk egy teherautónyit.

Kár, hogy idehaza nincs kajmak Forrás: Grimm Balázs

Hazafelé Szeged magasságában felveszünk egy stoppost. A Bozsik Stadionba tart, meccsre. Szimpatikus srác, de amikor elmeséli, hogy egy szexipari cégnél dolgozik, és az a munkája, hogy magát nőnek kiadva erotikusan chatel mindenféle német urakkal, lefagy a mosoly az arcunkról. Aztán amikor a turiai élményeinkről kezdünk beszélni, kiderül, hogy vegán. Súlyos csend telepszik az autóra.