Melyik menza főzi a legjobb ebédet 450 forintból?

közétkeztetési szakácsverseny
Vágólapra másolva!
 A Közétkeztetési Szakácsverseny témája a tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében. Április 18-ig lehet nevezni. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége által szervezett Közétkeztetési Szakácsverseny 2017–2018 célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A háromfordulós, selejtezőből, regionális elődöntőkből és döntőből álló versenyen kétfős csapatok vehetnek részt (1 szakács és 1 segítő), cégenként ugyanakkor

több csapat is nevezhet.

A versenyzőknek 3 fogásos, felnőtteknek szánt menüt kell megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll.

Szépen, mint a nagyok Forrás: Origo

A versenymenüben kötelező szerepelnie csirkének vagy afrikai harcsának, friss parajnak és/vagy spárgának, szezonális gyümölcsnek és/vagy zöldségnek, valamint rizsnek vagy tésztának. Az előírt alapanyagokon túl bármilyen további élelmiszer felhasználható, azonban az ételsorok elkészítésekor

a felhasznált alapanyagok beszerzési összértéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 450 forintot.

A Nébih közétkeztetésben végzett munkájának, valamint ehhez kapcsolódó kezdeményezéseinek már évek óta kiemelt támogatója a Földművelésügyi Minisztérium. A mostani versenyhez támogatóként csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A megmérettetés fontosságát mutatja, hogy szakmai támogatóként

az ágazat legfontosabb szereplői csatlakoztak a kezdeményezéshez:

a Magyar Bocuse d'Or Akadémia, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége.

Tavaly a Sodexo B lett az első helyezett, az eseményről szóló beszámolónkat itt tudja elolvasni.

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2017–2018 nevezési határideje április 18. További információk és a nevezési lap elérhető a Nébih honlapján.