Vágólapra másolva!
Egy francia gasztronómiai toplista, a La Liste szerint a világ legjobb étterme Párizsban van. Az országok között azonban Japán az első.
Vágólapra másolva!

A 2015-ben létrehozott, új "La Liste" nevű gasztronómiai lista a világ legjobb 1000 éttermét veszi sorra. Az algoritmus segítségével működő lista a különböző étterem kalauzokat és véleményeket dolgozza fel és ez alapján állítja fel rangsorát.

Bár az értékelésben részt vesz egy szakmai zsűri is, a végső sorrendet a fogyasztók, a legfontosabb gasztronómiai kalauzok (Michelin, Gault-Millau) és bloggerek értékelése alapján állítják össze.

Az elmúlt évben megjelent kritikák eredményeit figyelembe véve 2017-ben a francia Guy Savoy érdemelte ki a legjobb étterem címét. A három Michelin csillagos Monnaie de Paris étterem séfje tavaly még a 4. helyezet volt, idén azonban már a lista első helyével büszkélkedhet, vagyis

2017-ben övé a világ legjobb étterme.

Algoritmus alapon a legjobb Forrás: Guy Savoy/Facebook

Guy Savoy diadalát nagyban elősegítették híres ételkreaciói, mint például a szarvasgombás articsóka leves, megbolondítva egy kis szarvasgombás levelestésztával. A zsűri egyik különdíját az Alain Ducasse Entreprise nyerte el,mellyel azt díjazták, hogy a híres séf gasztro birodalma milyen nagy hatással van a világ ízeire.

Nem rossz hely a Monnaie de Paris Forrás: Guy Savoy/Facebook

A 2017-es lista vezető országa ismét Japán lett, mivel 116 étterme került fel a listára, ezzel a listán szereplő 61 ország élére került, 113 éttermével Franciaországé lett a második hely.

Galamb Savoytól Forrás: Guy Savoy/Facebook

A 2017-es La Liste újdonsága egy 130 országból kikerült 10 000 « Best Value » éttermi válogatás. Ebbe az ajánlásba azok az éttermek kerülhettek be, melyek minőségi ételeket kínálnak elérhető árakon. Másik újdonság, hogy a La Liste már elérhető egy többnyelvű (francia, angol, spanyol, portugál, kínai, japán) mobilapplikáción keresztül is.