Magyar csúcs-csirke a McDonald's-nál

mcdonald's masterfood
Vágólapra másolva!
Európában elsőként egy magyarországi vállalat, a MasterGood-csoport baktalórántházi broilertelepe nyerte el a McDonald’s csirkehús-beszállítói között a fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott Mintagazdaság minősítést. 
Vágólapra másolva!

A McDonald’s Mintagazdaság, nemzetközi elnevezése szerint Flagship Farm programot a McDonald’s azért hozta létre, hogy a legjobb fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok kiemelésével, bemutatásával és megosztásával a fenntartható gyakorlatok alkalmazását ösztönözze az ellátási hálózatán belül, és azon túl.

Forrás: McDonald's

A program egy bárki számára elérhető weboldalon, részletes, a szakmai közönségnek szóló esettanulmányokon keresztül mutatja be azokat a kiemelkedő fenntarthatósági gyakorlatokat, amelyeket a McDonald’s számára élelmiszer alapanyagot termelő vállalatok alkalmaznak.

Céljuk, hogy a gazdálkodóknak irányt mutassanak,

és segítséget nyújtson a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságának fejlesztésében.

A McDonald’s európai csirkehús beszállítói közül a magyar Bárány család tulajdonában levő MasterGood baktalórántházi brojler telepe világszínvonalú állategészségügyi, állatjóléti és környezetvédelmi gyakorlataival és teljeskörű integrált termelési rendszerével érdemelte ki a megtisztelő McDonald’s Mintagazdaság címet.

Forrás: McDonald's

Az erről szóló oklevelet Horváth Ágnes, a magyar McDonald’s ügyvezető igazgatója – Dr. Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkárának jelenlétében – ma adta át Bárány Péternek, a MasterGood csoporthoz tartozó Baromfi-COOP ügyvezető igazgatójának.

Büszkeséggel tölt el, hogy broiler területen

A helyi innováción, a kiemelkedő üzleti eredményeken és az éttermeink, illetve a franchise partnereink nemzetközi reputációján túl az ilyen beszállítói sikertörténeteknek van a legnagyobb szerepük abban, hogy a hazai McDonald's-rendszer stabil és megbecsült helyet vívott ki magának Európában.” – mondta az eseményen Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: McDonald's

Rend van

A McDonald’s Mintagazdaságában a baromfiállomány szigorú higiéniai, állategészségügyi szabályrendszerek és felügyelet mellett növekszik. A telephelyeken olyan higiéniai, állatjóléti és az állatok komfortérzetét biztosító beruházásokat hajtottak végre, melyek nemcsak európai, de világviszonylatban is piacvezető megoldások.

A csirkéket környezetvédelmi szempontból ellenőrzött épületekben tartják, és a környezetet gazdagító eszközökkel is ellátják, ilyenek többek között a fém dobogók, pódiumok, fa ülőrudak, pelletált szalmazsákok, és az etetősorokról lelógatott kenderzsinórok. Az ólak oldalán végighúzódó ablakoknak köszönhetően az épületekben kiváló a természetes megvilágítás.

Forrás: McDonald's

Tovább fokoznák

A 10 ólból álló létesítmény jelenleg a hazai McDonald’s-piac ellátásához járul hozzá. A MasterGood csoport tervei szerint

a közeljövőben további öt hasonló telepet építenek fel, egyenként több mint egymilliárd forintos beruházással.

Papp Zoltán, a McDonald’s Magyarország ellátási hálózatért felelős szenior osztályvezetője a minősítés kapcsán elmondta: „A McDonald’s hazai beszállító partnerei 2011-2014 között összesen 68 milliárd forint értékben exportáltak Európa 21 országának McDonald's éttermeibe.

Forrás: McDonald's

Ez 28 milliárddal haladja meg az ez idő alatt a hazai étteremlánc által külföldről vásárolt áruk értékét. Tevékenységük gazdasági súlyát jelzi, hogy 2014-ben a McDonald's beszállítói a teljes magyar élelmiszerexport több mint 1,3 százalékát adták.