Drágább hús kell, hogy kevesebb fogyjon

állat sertés malac sertéstenyésztés disznóhús
Meg kell felelni majd az orosz állategészségügy legszigorúbb fokozatának.
Vágólapra másolva!
A túlzott húsfogyasztás nem csak az egészségünket, de a környezetet is károsítja, ezért egy friss szakértői jelentés szerint jól meg kell adóztatni, hogy az emberek kevesebbet egyenek belőle.
Vágólapra másolva!

A világ súlyos környezetvédelmi problémákkal néz szembe, ha a kínaihoz hasonló, növekvő gazdaságok polgárai az amerikai és az európai fogyasztáshoz hasonló mennyiségű húst kezdenek el enni. Maarten Hajer professzor, az ENSZ környezetvédelmi jelentésének vezető szerzője szerint a megoldás az lehet, ha a jelenleginél jobban megadóztatják a húst.

Nem a fogyasztó a cél

Azt gondoljuk,

az a legjobb módszer, ha a folyamat minél korábbi részén drágítjuk meg a húst.

Vonzóbb opció a vásárlóra terhelni az adót, de kevésbé hatékony” - állítja Hajer. A szakértő 30 kormány képviselőjével és 34 vezető kutatóval együtt dolgozta ki a húsfogyasztásról szóló jelentést az International Resource Panel (IRP) egyik tagjaként.

A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés 20 százalékos növekedést jósol a csirkehús és tejtermék fogyasztásban, 14 százalékkal több sertés- és marhahús vásárlást prognosztizál az elkövetkező tíz évre. A szerzők szerint a nemzeti kormányoknak kötelességük állampolgáraik húsfogyasztását visszafogni, hogy az „aránytalanul nagy környezetvédelmi költségek” elkerülhetőek legyenek.

Kevesebb is elég lenne Forrás: MTI/Mohai Balázs

Káros hatások

A 7 milliárd földlakó táplálása érdekében végzett állat tenyésztés és szállítás ugyanis az üvegházhatást okozó kibocsátás 24 százalékáért felelős, valamint a kihaló állatfajok 60 százalékával közvetlen kapcsolatba hozható.

Ez a jelentés megmutatja, hogy a

jelenlegi élelmezési rendszerünkön változtatni kell, mert nem fenntartható”

- mondta Maarten Hajer. „A fogyasztói szokások befolyásolása érzékeny téma, de muszáj lépni, mert különben következményei lesznek” - tette hozzá Janez Potocznik az IRP társelnöke, korábbi EU környezetvédelmi biztos.

Henk Westhoek, a jelentés egyik társszerzője úgy látja, nem csak a kormányok feladata a húsfogyasztás csökkentésének népszerűsítése, de a szupermarketeknek és nagy élelmiszerforgalmazó láncoknak is csatlakozniuk kell a mozgalomhoz.

Ha jobb alternatívákat biztosítunk, amelyek nem csak a hús helyettesítésére fókuszálnak, hanem étrendváltásra, az csökkentené a húsfogyasztást a nyugati társadalmakban"

- állítja Westhoek. Az IRP kormányoknak szóló ajánlásaiban szerepel az élelmiszer pazarlás csökkentése és a városi lakosok összekötése a vidéki forrásokkal, ahonnan a hús érkezik.