Akcióban a halőrök: egy mázsa halat foglaltak le

halőr nébih
Zűrös hátterű kősüllők
Vágólapra másolva!
Egy mázsa fagyasztott, jelöletlen kősüllőt foglalt le egy zalaegerszegi halboltban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata.
Vágólapra másolva!

Az ÁHSZ kiemelt feladata az orvhalászok és az általuk illegálisan zsákmányolt hal és haltermékek értékesítőinek leleplezése. Ennek érdekében egy év alatt csaknem 7000 horgászt és 136 halárusító helyet ellenőriztek a szakemberek.

A múlt heti vizsgálat során több szabálytalanságot is találtak az ÁHSZ és a helyi járási hivatal ellenőrei. A zalaegerszegi boltban árult mintegy egy mázsa kősüllő csomagolásán például semmilyen jelölés sem szerepelt, ezért a hal származását nem lehetett megállapítani. Mivel az ismeretlen eredetű élelmiszer komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, valamint a természetes vizeinkben is megtalálható hal esetében felmerül az illegális halászat és halkereskedelem gyanúja is, ezért az ÁHSZ ellenőrei az igazolatlan eredetű halakat elkobozták és elrendelték azok megsemmisítését. A járási állategészségügyi hatóság szakemberei higiéniai problémákat és további magyar felirat nélküli csomagolt termékeket (például füstölt lazacot, halkocsonyát, rákot, füstölt makrélát stb.) is találtak az üzletben, amelyek forgalmazását megtiltották.

Az ÁHSZ 2015. májusi megalakulása óta 138 vízterületen 6890 horgászt ellenőriztek a NÉBIH halászati felügyelői. A horgászok mellett folyamatosan vizsgálják a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is. Az ÁHSZ egyik kiemelt feladata az orvhalászatból származó, fogási tanúsítvánnyal nem rendelkező, ismeretlen eredetű halak és haltermékek felderítése, valamint azok értékesítőinek leleplezése. Az ÁHSZ ellenőrzései alapján 246 esetben indult eljárás, és szabtak ki halvédelmi vagy halgazdálkodási bírságot.

Zűrös hátterű kősüllők Forrás: nebih.hu