Lehúzná a Nestlét egy fiatal jogászhallgató

kit kat
Ő már nem hiába tanult jogot
Vágólapra másolva!
Egy húszéves brit jogászhallgató azt követeli a Nestlétől, hogy lássák el őt életre szóló Kit-Kat csokimennyiséggel, ugyanis csúnyán átverve érzi magát a cég által. Hogy mi történt? Sosem találnák ki.
Vágólapra másolva!

Saima Ahmah húszéves brit állampolgár, Londonban tanul a King’s College jogi karán. Valószínűleg megvolt a kellő háttértudása ahhoz, hogy egy ritka, ámde egészen hétköznapi eseményből igazi sajtóhírt csináljon, állítja a Yahoo News. Ugyan Magyarországról nézve erősen kétséges, hogy ez összejöjjön neki, de azért nem rossz próbálkozás.

Ő már nem hiába tanult jogot Forrás: Foodbeast

Saimával mindössze annyi történt, hogy sikerült egy olyan KitKat-et vásárolnia, amiből – egy gyári hiba miatt – hiányzott az ostya. Vérmes jogászhoz illően ezt nem hagyta annyiban, nyílt levelet intézett a nagyvállalathoz:

„A KitKat-et az egyedi összetétele miatt reklámozzák, tehát nagyon csalódott vagyok a termék miatt, amit sikerült megvásárolnom. Nagyon remélem, hogy bocsánatot kérnek tőlem és a jövőben jobban odafigyelnek majd a minőségre.

Nem hagyom ezt annyiban, ha a Nestlé nem kér bocsánatot, vagy nem igyekszik kompenzálni valamiképpen.

Egy életre szóló KitKat-mennyiség megtenné. A kár, amit elszenvedtem, érzelmi és gazdasági kár is egyben”.

Az ok Forrás: Foodbeast

A Nestlé egyelőre nem reagált a lánynak, mindössze elismerték, hogy a gyártás során előfordulhatnak ehhez hasonló hibák, ha valami kifogy – ez esetben az ostya – és nem veszik észre időben.