Városban könnyebb a vidéki élet

Vadnövények Kezemura-kerámiákban a Hello Wood-on

Megint terítéken a vidék-város ellentét, de most kicsit másképp. Biztos, hogy lehetetlen a kisközösségi és természetközeli élet a piszkos, túlzsúfolt városban? Mit kínál a vidék, létezik-e városi önfenntartás? A mozgalommá nőtt Collective Plant alapítójával, Illés Zsófia Szonjával beszélgettünk.

Nagy tanulságokkal szolgál, ha leül beszélgetni egy falusi és egy minden szabadidejét a természetben töltő budapesti lány. Abban egyet értettük, hogy

a túlidealizált vidéki élet, a romantikus önfenntartás utópia;

főleg, ha azt gondoljuk, hogy a természethez közel élő emberek minden esetben értékelik és használják azt, amiről a városi ember csak álmodik. Legyen szó magyarországi zsákfaluról vagy az Azori-szigetekről, a legnagyobb érték az azonos elvek alapján szerveződő közösség lenne, amely gyakran mégis éppen ott kap életre, ahol hiányzik a természet.

Ez olyannyira igaz, hogy miközben ültünk a Fény utcai Jégbüfében Zsófival, a növénygyűjtéssel- és felhasználással foglalkozó Collective Plant bábájával, röpke egy óra alatt két olyan ember is elsétált az üvegablak előtt, akik közvetlenül kapcsolódnak a kezdeményezéshez.

Itt kezdődött, a tiszai ártérben Forrás: Collective Plant

Mi indította el a Collective Plantet?

Sok szálon indult. Egy ideig egy gasztroblognál dolgoztam, mindig nagyon érdekelt a gasztronómia. Ezen kívül fotós vagyok, így minden adott volt, hogy csináljak valami sajátot. Azt láttam, hogy itthon már nagyon telített ez a közeg. Ekkor kezdtem el foglalkozni vidékről gyűjtött receptekkel, néprajzi leírásokkal, kistermelőkkel. Ebbe a gondolatmenetbe csapott bele egy kiállítás, amely urbanisztikai témákat dolgozott fel: megszületett a Collective Plant ötlete, és bár egy egyszeri kiállításról volt szó, később mégis azon kaptam magam, hogy állandóan ezzel foglalkozom.

Illés Zsófia Szonja

A Collective Plant alapítója, szervezője. Mellette fotós-képzőművész, kulturális és gasztronómiai szerkesztő. Elsősorban a Collective Plant fanzinjainak szerkesztője, kurátora, programjainak szervezője, herbalista. Képzőművészként jelenleg a fotográfia és a néprajz kapcsolódási területein dolgozik.
Az elmúlt fél évben Portugáliában, az Azori-szigeteken és Isztambulban kutatott és alkotott, többek között egy természetjáró és növényfelhasználó kézikönyvön, illetve egy természetmítosz gyűjteményen dolgozott.
Vezetett városi növénygyűjtőtúrát Isztambulban egy urbanisztikai fesztiválon, és tartott természetes növényi festőanyagokról workshopot az azori-szigeteki angrai múzeumban.

Hogy jött egy növénygyűjtéssel és vadnövénygasztronómiával foglalkozó projekt egy urbanisztika témájú tárlatra?

A kiállításra a legtöbben nehéz városi témákat hoztak. Mi ugrik be először a városról? Általában rossz dolgok: piszok, munkanélküliség, a városi élet nehézségei. Én szerettem volna az egészet pozitív oldalról megfogni. Lássuk, mire van lehetőség? Előtte éppen vidéken voltam, a háznál, ahol az öcsém kecskesajt készítésével foglalkozik. Az ártérben gyűjtöttem csalánt. Mindig gyűjtöttem, ha arra jártam, akár megenni, akár gyógynövénynek. És ekkor beugrott, hogy ez az, ebből csinálok valamit a kiállításra. Miért ne lehetne ugyanezt megpróbálni a városban?

Mandulagyűjtés a városban Forrás: Illés Zsófia Szonja

Arra gondoltam, hogy állandóan városi munkanélküliségről beszélünk – ez éppen a válság utáni időszakban volt, minden barátom munkát keresett, jómagam is elég rossz helyen dolgoztam – ideje megnézni, mit tehetünk mi magunk, saját magunkért.

Magyarországon szerintem elég általános, hogy aki munkanélküli, az vár. Várunk a munkára, várunk a segélyre.

Majd megoldja a helyzetemet a munkanélküli központ, az anyám, vagy valaki.

Egy ideig én is munkanélküli voltam, és jártam ezeket a köröket, tapasztaltam a kétségbeesést. De közben az is eszembe jutott, hogy egy munkanélkülinek milyen sok ideje van! És ezzel a sok idővel sokszor nem kezdünk semmit. Végül is azon kezdtem el gondolkodni, mivé fordítható, miként hasznosítható ez a sok szabadidő.

Az alapötlet tehát az önsegítés, a városi önfenntartás volt.

Az első gyűjtés eredménye: galagonya Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Valódi önsegítést látsz a növénygyűjtögetésben?

Ez mindössze egy lehetőség felvillanása volt a nagy letargiában. Meg akartam mutatni, hogy igenis, ha van akarat, akkor az ember mit tud kihozni saját idejéből, saját környezetéből. Szerintem valamiért a magyarok alapvetően nem vállalkozó kedvűek. Ezt magamon is érzem, nehezen veszem a bátorságot, hogy egyedül megálljak a lábamon, létrehozzak valami sajátot.

Bizonyos dolgokat nehezen lépünk meg, félünk a rendszertől, a buktatóktól. Mindig kívülről várjuk a megoldást.

Egyébként vannak, akik ebből élnek. Találkoztam olyan gyűjtögtőkkel, akik eladták a portékájukat tereken, aluljárókban. Közben ez tökre nem legális. Van egy elég durva szabályozás arról, hogy mit, hol szabad gyűjteni. A közterületek az önkormányzatokhoz tartoznak, és minden növény az ő tulajdonuk.

Közös gyűjtőtúrán Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Az is, ami a földön van. Nyilván ezzel senki sem foglalkozik. Én próbáltam ezeknek a dolgoknak alaposan utánajárni, kikértem egy ügyvéd segítségét. Kiderült, hogy a szabályozás kerületenként változik. Védett területen tilos gyűjteni, erdőkben pedig erdőtörvény van érvényben: egy fő naponta maximum két kilót gyűjthet, kizárólag saját használatra.

Mit tapasztaltál vidéken?

Falun is jellemző, hogy sokaknak nincs konyhakertje. Azt tapasztaltam, hogy én szedem a csalánt, a helyiek pedig csodálkoznak. Miközben gyakran se munkájuk, se ellátni nem tudják magukat. Közmunkában kapálják a rózsát.

Mindenesetre kíváncsi voltam, ha ez a vidéken alig működik, milyen lehetőségek vannak a városban? A kiállítást részemről egy hónapig tartó, nem túl nehéz munka előzte meg. Kíváncsi voltam, mit tudok összegyűjteni? Dokumentáltam a folyamatot, a mennyiséget. Végül kiállítottam az összegyűjtött ehető növényeket, a fotókat, és egy térképet, amely bemutatta, hogy hol, miből, mennyit sikerült összegyűjteni.

Az első gyűjtés eredményeit összefoglaló infografika Forrás: Szemző Zsófia

Mit sikerült gyűjteni, ami igazán hasznos vagy meglepő volt számodra?

Minden hasznos volt. Szeptemberben gyűjtöttem, így dióból és mandulából volt a legtöbb, körülbelül húsz kilónyi. Ezek nagyon drága élelmiszerek.

Hogy választottad ki a helyeket? Kerested a nagyobb zöld övezeteket?

Nem, a koncepció az volt, hogy a közelemből próbáljak meg felmutatható mennyiséget összegyűjteni. Persze érdemes kimenni a budai hegyekbe, a Széll Kálmán tértől negyed órányira már találunk olyan részeket, ahol érdemes keresgélni.

Sok vadnövény ehető, amiről nem is gondolnánk, persze érdemes ellenőrizni, szakembernek megmutatni azt, amit nem ismerünk Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

A szennyezettség nem befolyásolja ezeket a városi, városközeli növényeket?

Eleve nem forgalomhoz közeli helyeken gyűjtök. Másrészt, a Tudatos Vásárlók Egyesületének volt egy kutatása, melyben megnézték, hogy a városi kertészkedés mennyire szennyezett növényeket produkál. Az eredmények azt mutatták, hogy a levegőből nem szennyeződnek olyan mértékben, mint a talajból. Másrészt jó, ha tudatosítjuk, hogy a piaci zöldségek, gyümölcsök is többnyire permettel kezeltek.

Budapestiként honnan jött ez a szemlélet: a természetközeliség, a növénygyűjtés- és feldolgozás?

Nehéz megmondani, talán mindig is jelen volt az életemben. Nehéz egy konkrét dologhoz kötni. Az egyetem mellett hat évig dolgoztam egy teaházban. Egyébként Budapesten nőttem fel. Bár van egy parasztházunk a Tiszánál, jelenleg az öcsém él ott, aki doktorált agrármérnök. Kutató volt a gödöllői Szent István Egyetemen, de otthagyta és kiköltözött: most kecskéket tart, kecskesajtot készít.

Saját gyűjtésű mogyoró Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Tehát valamilyen szinten megvalósította az önfenntartást.

Igen, de nagyon nehezen. Közelről láttam és végigkísértem az útját, és azt kell mondjam, kőkemény, elképesztő, mennyi munkája van ebben az életmódban. Egyáltalán nem álomszerű és romantikus. De

ami leginkább hiányzik, az a közösség.

Volt benne egy idea, hogy tagja lesz egy közösségnek, hogy lesz mód a másokkal való közös munkára, és az emberek majd segítenek egymásnak. Végül egyedül maradt, és számára ez lett a vidéki élet-önfenntartás tengelyen a legnagyobb nehézség.

A CP-nek a nevében is ott van a közösség. Te hogy éled meg ugyanezt a városban?

Amit csinálok, az semmiképpen sem egy magányos tevékenység, több köze van a mozgalomhoz, mint egy művész önálló projektjéhez. A városban pedig valóban megtaláltam az ehhez passzoló közeget.

A városiak persze azt gondolják, hogy vidéken van közösség.

Gombaszedéskor szakértő is csatlakozik Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Vidéken nagyon szoros ismeretségek vannak, de nem biztos, hogy elég olyan ember van körülötted, akikkel találkozik az érdeklődésed, akikhez kapcsolódni tudsz. Ezzel szemben én azt látom, hogy Budapesten nagyon szoros közösségek vannak. A legjobb dolog, amit a CP hozott az életembe, az a közösség.

Ha az ember belefog valamibe, akaratlanul is köré gyűlnek azok, akik hasonlóan gondolkodnak.

Csomó együttműködés alakult ki olyan emberekkel, akik eljöttek az egyik növénygyűjtő túrára, elkezdtünk beszélgetni és egyértelmű volt, hogy dolgunk van egymással. Így ismerkedtem meg a Kezemura kerámiák mögött álló Somoskői Gáborral, akivel azóta a Hello Wood-on megvalósítottunk egy közös projektet, amelyben a teák, a kerámia és a dizájn találkoztak. A legjobb az egészben, hogy nem kell kérnem, hogy jöjjenek az emberek, mert maguktól jönnek.

Vadnövények Kezemura-kerámiákban a Hello Wood-on Forrás: Somoskői Gábor/Kezemura

Majd ezek az emberek tovább viszik a CP elveit.

Inkább együttműködések alakulnak ki. Például Hajgató Sárival, aki a Botanika márka mögött áll, pont egy éve találkoztam, amikor épp fel akartam készülni természetes növényfestésből. Keresgéltem, hogy ki foglalkozik itthon ilyesmivel, mikor levelet kaptam Sáritól, nem csinálunk-e valamit együtt? Ez is egy szerencsés találkozás volt, tudtunk közösen kitalálni dolgokat, amelyek mindkettőnknek jót hoztak. A kölcsönösség nagyon fontos.

Képzőművészként láttam, hogy a fiatal képzőművészek diploma után ugyanúgy ott szívtak velem együtt az irodában – és sokan beragadtak ilyen helyekre. Tehetséges emberek, akik valahogy nem tudtak elindulni saját pályájukon, nem tudták felépíteni a szabadúszó önmenedzsmentet.

A Botanika által festett növénygyűjtő táskák Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Te honnan szerezted a projekthez szükséges háttértudást?

Időközben gyűltek össze a dolgok. Eleinte úgy álltam hozzá, mint egy képzőművészeti projekthez. Amikor pedig elkezdődtek a rendszeres növénygyűjtések,

rájöttem, hogy szükség van a tudásbővítésre,

mert anélkül nem releváns, amiről beszélek. Egy régi érdeklődési kört kellett kibővítenem folyamatos olvasással, kutakodással. Sajnos kevés a magyar forrás. Az Erdőkóstoló blog szerzője szerkesztett egy kiadványt, amely vadnövénygasztronómiával foglalkozik Magyarországon – ez az egyetlen igazán releváns hazai irodalom, a címe: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében. Illetve Radics László Gyomkonyha címe kötete.

Külföldi oldalak követésével, külföldi kiadványok beszerzésével kellett kiegészítenem ezt az ismeretanyagot. Gyógynövény témában könnyebb a tájékozódás, és abban eleve nagyobb alaptudásom volt, illetve elvégeztem egy fitoterapeuta képzést is.

Kapribogyó zöld bodzabogyóból Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Saját gyűjtőmunkára, kutatásra nem vállalkozol?

De, épp holnap találkozom a lánnyal, akivel belefogunk egy ilyen munkába. Ő Füsun Ipek, az isztambuli Magyar Intézet kurátora. Még tavasszal hívott meg egy urbanisztikai workshopra Isztambulba, ekkor találkoztunk, és kitaláltuk, hogy

lebonyolítunk egy közös néprajzi gyűjtést, úgynevezett ínségeledelekről.

Ez a kifejezés vidékről származik, és jellemző, hogy egy nem kedvelt téma, ugyanis háborús emlékekhez köthető. Másrészt, a tudást hordozó generáció már nagyon idős. Ezt vagy most lehet összegyűjteni, vagy soha.

Tervek a jövőre nézve?

A fenti gyűjtés kapcsán, reményeink szerint, összejön egy receptgyűjtemény történetekkel, mindebből pedig egy kiadvány.

Az isztambuli workshopon Forrás: Collective Plant

Az elkészült vadnövényételekről milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

Az emberek meglepően nyitottak. Általában a Restaurant Day-en, úgynevezett pop-up büfékben szoktam elérhetővé tenni a receptek végeredményeit. Ilyen helyekre pedig általában olyan emberek jönnek, akik nyitottak az ilyesmire.

A mindennapi életedben hogy vannak jelen ezek az ételek?

Abszolút jelen vannak, elsősorban a gyógynövények szintjén. A vadnövényételek nem mindig férnek bele a hétköznapi rohanásba, de szerencsére könnyen tartósíthatók. Most is van otthon lefagyasztva csipkebogyó, kökény, galagonya. De másképpen is

lehet őket tartósítani, pesztó, szirup formájában vagy fermentálva.

Tele van a lakásom üvegekkel, növényekkel – a konyhát és az étkezőt már teljesen ellepték. Most éppen a csalán- és szederlevél szárad.

Fügelevél szörp és tea – a Collective Plant saját receptje

Kevesen tudják a fügelevélről, hogy egyrészt ehető-iható, másrészt gyógyteaként is fogyasztható, a vércukorszintet kedvezően befolyásoló gyógynövény. A fügelevél – a szőlőlevélhez hasonlóan – használható töltött ételek készítésére (mint az erdélyi töltike vagy török dolma).

Most édes szörpként készíthetjük el, hogy télen is legyen belőle a kamrában, illetve hogy frissítő, nyár végi limonádéként vagy fagylaltízesítő szirupként is élvezni tudjuk a hamarosan visszatérő melegebb napokon.

Gyűjtése:
Az első levelek megjelenésétől kora őszig szedhető. Érdemes a zsengébb, fiatalabb, élénkzöldebb leveleket szedni, az öregebb levelek már fásabbak, keményebbek, kevésbé aromásak.

Hozzávalók/mennyiségek:
2 csésze cukor
4 csésze víz
10 darab fügelevél
1 lime
Tovább ízesíthető friss mentával vagy citromfűvel.

Elkészítése:
A friss leveleket mossuk meg, távolítsuk el a szárakat, majd aprítsuk fel (ezt akár ollóval is megtehetjük).
A felaprított leveleket öntsük le felforralt vízzel, adjuk hozzá a cukrot, és gyakran kevergetve főzzük körülbelül harminc percig. A végén szűrjük le a leveleket, forraljuk fel újra.
A limeot a legvégén facsarjuk a szörpbe, ekkor már nem főzzük tovább. Majd tűzforrón palackozzuk ki, és tegyük dunsztba (azaz párnák közé) az üvegeket körülbelül egy napra, míg maguktól kihűlnek.

Az így készített szirup sűrű és édes, így hideg italok készítésekor használhatjuk cukorszirup helyett, de házi fagyit is ízesíthetünk vele.

Hideg napokon pedig egyszerűen csak forrázzuk le a friss vagy szárított fügeleveleket, és fügeillatú, zöld teához hasonló forró italt szürcsölhetünk - amivel nem mellesleg az egészségünknek is jót teszünk.

Nemrég jártál Portugáliában és az Azori-szigeteken. Tanultál kint valamit, amit itthon is tudsz kamatoztatni?

Sajnos nem. Érdekes, de ezek a trendek nagyon nincsenek ott jelen. Vita bella van: kávé, cigi, étterembe járás, bor és kenyér minden mennyiségben. Egy hónapot töltöttem azzal Lisszabonban, hogy megtaláljak ilyen csoportokat, akikkel esetleg tudnék együttműködni, de csak egy-kettőt találtam. Az Azori-szigeteken még jobban meglepődtem. Kint van az óceán közepén, tehát az volt a prekoncepción, hogy az élet ott csak a természetről szól. Pálmák, termálvíz, Európa egyetlen teatermesztő területe. És nem.

Az élet a bikaviadalokról, szent körmenetekről, ünnepekről, disznóvágásról és rengeteg sörről szól.

Portugáliában ott fogy a legtöbb sör, pedig egy tök pici hely.

Az Azori-szigetek növényzete Forrás: Illés Zsófia Szonja/Collective Plant

Hasonló a helyzet a vidékkel, mint itthon?

Igen. Annyira evidens a természet jelenléte, közelsége a mindennapokban, hogy talán fel sem ismerik, mekkora kincs. Az Azori-szigeteken minden burjánzik és zöld, az emberek ott élnek a bálnák mellett, és alig van közük a természethez. Végül én csináltam nekik egy útmutatót a saját növényeikhez azzal kapcsolatban, hogyan tudnák őket hasznosítani.