Starbucks-pincér lett a milliomos NBA-játékosból

starbucks
Vin Baker boldogulásának helye
Vágólapra másolva!
Vin Baker kosárlabdázó hatalmas vagyont gyűjtött össze pályafutása során, ami aztán törvényszerűen omlott össze, mikor alkoholista lett. Bakernek azonban sikerült összeszednie magát, és azt mondja, sehol nem érezte magát olyan jól, mint a Starbucks pultja mögött. Szívszorító történet következik.
Vágólapra másolva!

Vin Baker híres NBA-játékos volt a kilencvenes években, a 2000. évi olimpiai játékok során csapatával aranyérmet nyert Franciaország ellen. Karrierje tizenhárom éven át felfelé ívelt, és kezelhetetlen mennyiségű pénzt gyűjtött össze.

Hanyatlása 1998-ban kezdődött, míg 2006-ban végül kizárták a csapatból. Innentől leginkább az jellemezte, hogy

sorozatosan rossz döntéseket hozott és elpazarolta óriási vagyonát,

de ami talán a legrosszabb volt, súlyos alkoholizmusba merült.

Vin Baker, amikor még professzonális kosaras volt Forrás: AFP

Baker azóta meglepő őszinteséggel beszél az elkövetett hibákról és a felépülésről:

Bár Baker arról pont nem beszél, mi volt a fordulópont az életében, mindenesetre rendesen összeszedte magát. Élete célját az apaságban találta meg, és megtanulta, hogy minden centnek óriási értéke van.

Jelenleg a Starbucks pincéreként dolgozik,

de már továbbképzésen vesz rész és menedzseri pozícióra pályázik a kávézón belül. Ezen kívül ministránsként is tevékenykedik.

Vin Baker boldogulásának helye Forrás: Wikipedia

Becsülendő még, hogy Baker nem csak magára gondol. Jelenleg minden alkalmat kihasznál, hogy a sajtóban arról beszéljen, mennyire fontos, hogy a szakma figyeljen a fiatal sportolókra, akik nincsenek felkészülve arra, hogy rövid időn belül hatalmas vagyonuk lesz.